A kezdetek
A sztárság fogalmának létrejötte az amerikai filmipar kialakulásához köthető. Az 1920-as évektől vetítették Amerikában a tömegkultúra szerves részévé váló filmeket. Ezek akkora érdeklődést keltettek, hogy nagy tömegek beszédtémáját képezték. A színészektől eleinte azt várták el, hogy megjelenésük, a tömeg felé mutatott személyiségük egyezzen a filmbeli szerepükkel. A filmek gyártói azonban hamar felfedezték, hogy a közönséget sokkal jobban érdekli a filmbeli szerep mögötti, valódi színész. Innentől kezdve kiírták a filmek végén a stáblistákat, a színészeket pedig a filmeken kívül is megjelentették a médiában. Személyiségük – vagyis inkább a róluk a tömegek számára kialakított kép, a „sztáridentitás” – árucikké vált, amit minél eladhatóbbá kell tenni.
A filmipar által bevezetett sztárcsinálás jól jövedelmezett, ezért a tömegmédia elterjedésével egyre több területet be tudtak vonni. Akik nyilvánosság előtt, vagy a képernyőn sokat szerepeltek, hírességek, sztárok lettek, és a sajtó egyre több figyelmet fordított magánéletükre. Az erre szakosodott sajtót nevezzük bulvársajtónak.
Kiből lesz a sztár?
Eleinte kiemelkedő teljesítménye kapcsán lett valakiből sztár: a sportolók, zenészek, könnyűzenészek, színészek stb. voltak a leghíresebb emberek. Ez a folyamat mára átalakult: ma alapvetően azok a sztárok, akik a tömegmédiában szórakoztatnak. Mindegy, hogy van-e mögötte képesség, tudás (például a zenészeknél), ha a tömeget érdekli, akkor sztárrá válik. A királyi család tagjaitól a sportolókon vagy a televíziós műsorvezetőkön keresztül a valóságshow-k szereplőiig mindenféle embert találunk köztük. Tulajdonképpen bárkiből lehet „sztár”, aki hajlandó jellegzetes (vagy tudatosan kialakított) személyiségjegyeit a nagyközönség elé tárni, ezt a személyiséget eladni.
Leginkább ezek a hírességek képezik a pletykák tárgyát, ezért a tömegkultúrának igen fontos résztvevői. Bár a tömegkultúrát sokszor negatív kritikával illetik, az tény, hogy működik. A tömegmédia egy olyan világot teremt, ami valós személyeken alapszik, de rengeteg a kitalált, kiszínezett elem, azért, hogy a tömegek számára fogyaszthatóbb, eladhatóbb legyen. A pletyka pedig igen fontos dolog a társadalomban: a valahova tartozás, az intimitás érzését kelti. Arról nem is beszélve, hogy nehéz egy beszélgetésbe bekapcsolódni, ha fogalmunk sincs az annak tárgyát képező személyiségekről, pletykákról.
Az ember mint brand
A sztárok képe folyamatosan formálódik az alapján, hogy milyen újabb szerepekben jelennek meg a médiában, illetve magánéletük részletei hogyan bontakoznak ki a tömegek előtt. Ezt a folyamatot a legtöbben tudatosan alakítják tanácsadók, stylistok, erre képzett szakemberek, úgynevezett sztármenedzserek segítségével.
A sztárok „értékesítése” ugyanúgy zajlik, mint bármilyen terméké: tudatos marketingre épül. Igaz, hogy divat kritizálni és lenézni a sztárok világát, az azonban biztos, hogy ők is nagyon tudatos és erőfeszítésekkel teli munkával érik el a népszerűséget. Nap mint nap megjelenni a médiában, forgatásokra járni, és mindig mindenhol a legjobb formát hozni: nem is olyan egyszerű. A sztárok figyelmet kell fordítsanak arra, mi jelenik meg róluk a médiában, hogyan épül az imázsuk. Ennek érdekében folyamatosan tárgyalnak a média képviselőivel, nyilatkozatokat tesznek, részt vesznek reprezentatív eseményeken. Magánéletük is egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, ami egy idő után nagyon kellemetlenné válhat. Az igazán népszerűvé vált hírességek körében elérkezik egy pont, amikor már a róluk megjelent híreket mennyiségük miatt nem tudják kezelni. Akik iránt a leginkább érdeklődnek, azok folyton a címlapon vannak, hiszen a személyiségükkel el lehet adni egy újságot. Így mesterségesen fenn is tartják a rájuk irányuló figyelmet, és sokszor még álhíreket is keltenek, kitalálnak az újságírók, a lap eladása érdekénben.
A kitartó munka eredményeként a sztárok sokat profitálhatnak a brandépítésből: nagy tömegek előtt ismertté válhatnak, ezáltal a pályájukon egyre jobb lehetőségekhez juthatnak, és ezen keresztül nagy pénzeket is kereshetnek. Aki elhivatottsággal van a világ felé, és értéket, üzenetet szeretne közvetíteni, erre felhasználhatja a sztárságát. Azonban ez egy folytonos jelenlétet, koncentrációt igénylő munka, amelyben a szenzációéhes bulvármédia képviselői miatt a magánélet is sérülhet.
További érdekes oldalak:
Ónodi-Szabó Lenke cikke