David: Madame Récamier

Tér és idő

Bár a klasszicizmus kezdetei a XVII. századi Franciaországba vezetnek vissza, virágkora a XVIII. század végétől a XIX. század közepéig tart. Európában széleskörű a hatása, de legtisztább formában szülőhazájában, Franciaországban maradt meg. Időben tehát a barokk korba lépünk vissza, hiszen a reneszánszból és a manierizmusból több út vezet tovább. Ahogy a korábbi cikkekben szó esett róla, Raffaello művészete már olyan letisztult vonásokat is mutat, ami a klasszicizmus eszményeit előlegezi meg. (Elég, ha felidézzük magunkban Az athéni iskola című festményt!)

A klasszicizmus a barokkra jellemző artisztikus intimitással szemben a józan, nagyszabású, racionális művészetet hirdeti, a bonyolultsággal szemben pedig visszatér a görög és római művészet tiszta egyszerűségéhez. Ennek forrása, hogy a XVIII. század közepén fellendült az antikvitás kutatása, divatossá lett a régiségek tanulmányozása. A kor leghíresebb tudósainak egyike Joachim Winckelmann, aki feltárta a Kr. u. 79-ben a Vezúv kitörésekor elpusztult Pompeii és Herculaneum romjait, és 1764-ben kiadta Az ókori művészet története című munkáját. Kissé populista fordulattal élve: az antik kor iránti mindent elsöprő rajongás pillanatok alatt ellehetetlenítette a barokkot és a rokokót.

Az elnevezés eredete

A classis latin szó eredeti jelentése osztály, de már az ókori szóhasználatban is a legjobb, legmagasabb osztályba tartozókat jelentette. Történelmi tanulmányainkra visszaemlékezve eszünkbe juthat az is, hogy az arisztokratikus köztársasági Rómában osztályokba sorolták a polgárokat, s a legmagasabb classisba tartozókból választották később a szenátus tagjait. Ez a két tény a magyarázata annak, hogy a klasszikus szóhoz általában egy "minőségileg jobb" mellékjelentés kapcsolódik bármelyik korban is minősítsenek vele egy dolgot, egy cselekvést, jelenséget.

Gyakran előfordul, hogy az ókori eredetre visszautalva a neoklasszicizmus elnevezést használják a klasszicizmus helyett.

Általános jellemzők

A klasszicista alkotó tehát antik példaképeket követ mind formai, mind eszmei értelemben. Egyrészről örökérvényű, harmonikus alkotások létrehozása a célja, másrészről művészetét a normáknak való megfelelés, a szigorú szabályok felállítása és követésének kísérlete jellemzi. Míg a francia alkotók körében elsősorban a római, addig a németek számára inkább a görög örökség jelenti a mintát. Amiben nincs különbség, az a formai tökéletességre való törekvés. És ebben nincs alku, mert bár a reneszánsz is antik mintákhoz nyúlt vissza, a klasszicizmus korában azonban ezen kívül olyan merev szabályokhoz kell a művésznek tartania magát, amely a korábbi koroknak nem volt sajátja. A XVIII. század embere tehát az ész fegyelmével, a szabályok és törvények betartásával, az eszmények megalkotásával és megvalósításával kísérli meg annak a környezetnek a megteremtését, amelyben biztonságban érzi magát. Nem véletlen, hogy a kor uralkodó felfogása szerint a megismerés fő eszköze a ráció (ész), irányzata pedig a racionalizmus (észelvűség).

Mindez úgy valósítható meg, hogy a klasszicista alkotók hisznek az egyén önálló gondolkodásának fontosságában, és abban, hogy az emberek felvilágosítással, neveléssel megváltoztathatók. A klasszicista gondolkodók és alkotók szerint a művészet célja tehát nem pusztán a gyönyörködtetés, hanem az erkölcsi nevelés és az emberek művelése. Ezért maguknak a művészeknek is példát kell mutatniuk, alkotásaikban kerülniük kell minden szétszórtságot, rendszerezetlenséget, a fölösleges díszítettséget, mindenképp világosnak és érthetőnek kell lenniük. Erre utal a cikk címében olvasható, Winckelmanntól származó meghatározás, miszerint „nemes egyszerűség és csendes nagyság” jellemzi a kor alkotásait.

Raphael Mengs: ohann Joachim Winckelman portréja

Történelmi-társadalmi háttér

A klasszicizmus társadalmi hátterében a feudális és polgári erők közti egyre élesedő, és a XVIII. századi forradalomban kicsúcsosodó feszültség áll. A jelenség összetettségét jól érzékelteti, hogy a klasszicizmus létalapját eredetileg a francia abszolút monarchia – elsősorban XV. Lajos uralkodása alatt megfigyelhető – átmeneti egyensúlya szolgáltatta, azaz a polgárság és a feudális jellemzőkben bővelkedő abszolutista állam időleges kiegyezésén alapult. A klasszicizmus egy olyan egyensúlyi helyzetben jött létre, amely az adott korban mindenkinek – a régi és az új elitnek is – megfelelt. Mivel azonban szigorú szabályozottsága miatt egy zárt rendszert alkotott, egy idő után mindenkit nyomasztott, ám megváltoztatására senki sem vállalkozott, inkább kompromisszumokkal fenntartották. A kor jeles gondolkodói többször is figyelmeztettek a veszélyekre: a túl hosszú ideig tartó feszültség olyan elemi erejű változásokban tör majd ki, amelynek kezelésére nincsenek meg a megfelelő eszközök. A felvilágosodás gondolkodói nem csupán elméleti fejtegetésnek szánták politika- és államelméleti munkáikat…

A végeredmény azokat igazolta, akik mélyreható társadalmi és politikai eseményeket jósoltak előre, hiszen  az amerikai függetlenségi háború vagy az 1789-ben kirobbant francia forradalom, a napóleoni háborúk és következményei, majd az ipari forradalom és az 1848-49-es forradalmak megmozgatták egész Európát. A klasszicizmus tehát összekapcsolódott azzal a politikai, társadalmi átalakulással, majd a XIX. század első felében alapvetően rajzolta át Európa politikai és gazdasági erővonalait.

David: A császári sasok szétosztása

További érdekes oldalak: 

• Sulinet Tudásbázis - A francia forradalom
• Sulinet Tudásbázis - Napóleon kora Európában

Farkas Judit cikkke