Babits Mihályt mint a magyar költők közül az egyik legnagyobbat szoktuk említeni, aki az irodalomtanítás kánonjának egyik kiemelkedő elemeként még azok számára is ismert, akik egyébként nem ismerik (vagy már régen elfelejtették) költeményeit. A költő Babits mellett azonban fontos említést tennünk a műfordító, a regényíró, az irodalomszervező és mindenekelőtt a folyóirat-szerkesztő Babitsról is. Nem kisebb szerep jutott neki osztályrészül, mint a leghíresebb magyar irodalmi folyóirat, a Nyugat szerkesztése.
Főszerkesztők a Nyugat élén
Amikor a folyóirat1908-ban elindult, Babits nagyon hamar bekerült abba körbe, amelyet azóta a Nyugat első nemzedékeként tartunk számon: Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula vagy Tóth Árpád mellett Babits Mihály művei is hozzájárultak a kiadvány szellemiségének formálásához. Egy folyóiratba természetesen nem írhat bárki; azt, hogy kinek a művei jelenhetnek meg nyomtatásban, a szerkesztőbizottság és végeredményben a főszerkesztő dönti el. A követelmény a kezdetektől fogva magas volt: Osvát Ernő Ignotus főszerkesztősége mellett volt meghatározó szerkesztője, majd főszerkesztője a lapnak, és legendás volt az általa képviselt minőségkultuszról. Osvát saját alkotói karrierjét váltotta fel a szerkesztői, amelyben úgy alkotott maradandót, hogy sorra fedezte fel a lap számára a tehetségeket, és tanácsaival, a szövegek feletti bábáskodásával elérte, hogy a legjobbaknak is a lehető legigényesebb munkái kerüljenek nyomtatásba. Amikor 1929-ben meghalt, előbb rövid időre Móricz Zsigmond és Babits Mihály közösen szerkesztette a Nyugatot, majd – noha neve mellett Gellért Oszkáré is ott szerepel – 1933-tól Babits egyedüli főszerkesztője lett a lapnak, amely 1941-ben a költő halálával meg is szűnt.
Folyóiratot szerkeszteni
Folyóiratot szerkeszteni – főszerkesztői minőségben – hatalmas felelősség, amelyet csak fokoz az a körülmény, hogy a szóban forgó folyóirat egyfajta mértéket, viszonyulási pontot képvisel az irodalmi életben. Nem a Nyugat volt a huszadik század első felének egyetlen, nem is az egyetlen igényes irodalmi folyóirata. Megjelenésekor már jó ideje működött például az Új Idők vagy a Hét című kiadvány, Kassák Lajos nevéhez fűződnek a Tett, a Ma, illetve a Munka című irodalmi folyóiratok, de említhetjük még a Szép Szót (József Attila és Ignotus Pál szerkesztésében) és a Kelet Népét is (amelynek leghíresebb szerkesztője Móricz volt). A második világháború előtti virágzó irodalmi életben azonban a Nyugat olyan állócsillag volt, amelyhez – egyetértve vagy ellentmondva – valahogy viszonyulni kellett. Prominens szerepéhez természetesen az is hozzátartozott, hogy hosszú ideig, több mint harminc évig, kisebb megszakításokkal ugyan, de folyamatosan megjelent. Ez a folyamatos jelenlét pedig különleges szerkesztőket kívánt, akik nemcsak a lap körül gyülekező írók, költők, szerkesztők megválogatásában és a tábor összetartásában kellett, hogy kimagasló munkát végezzenek, hanem akiknek a társadalmi-gazdasági-politikai változásokkal is dacolniuk kellett. A Nyugat Babits-korszaka (1933-1941) azért is figyelemreméltó, mert amint arról fentebb már szó volt, míg korábban – jóllehet hasonlóan „zivataros” időkben – főszerkesztőpárok álltak élén a lapnak (az Ignotus-Osvát, illetve a Móricz-Babits páros), 1933-tól Babits volt az egyedüli főszerkesztő.
Babits, az „élő Mérték”
Milyen főszerkesztő, milyen „főnök” volt Babits? Mindenekelőtt rendkívül karakteres; Noha olyan szerkesztőzseni örökébe lépett, mint Osvát Ernő, a Nyugatot képes volt a saját képére formálni. Munkatársai gyakran használták vele kapcsolatban a tanár, a tanító metaforákat, de jellemző szerepe volt még Babitsnak az, amit az ítélkező bíróéhoz hasonlíthatunk. A magyar irodalmi életben ezzel a főszerkesztői pozícióval került végérvényesen az origóba; e tekintetben jelentőségét többen Arany Jánoséhoz hasonlítják (míg Osvát szerepét gyakran tükröztették Kazinczyéval). Zelk Zoltán szerint Babits volt a világítótorony egy kis szigeten, amely dacol a háborgó tenger hullámaival, Radnóti Miklós pedig az „élő Mértéknek” nevezte” őt. Babits pozíciójának szilárdságához hozzátartozott alapvetően konzervatív hozzáállása az irodalomhoz és a közélethez, ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy a Nyugat nemcsak az avantgárdtól tartotta magát távol, hanem az ugyancsak konzervatív népnemzeti hangtól is, egyfajta higgadt nyitottságot mutatva – Adyt parafrazeálva – az „új idők új dalai” felé.
Babits Mihály – az első nemzedék tagjaként – szinte az indulástól kezdve munkatársa volt a lapnak; a nemzedéki besorolásban Tamási Áron vagy Szabó Lőrinc a második nemzedékhez, míg Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Vas István vagy Ottlik Géza a harmadikhoz tartozik. Ez a harmadik nemzedék már a Nyugat Babits-korszakában lett a lap munkatársa, munkásságuk sokfélesége pedig bizonyítékul szolgálhat arra, hogy a híres orgánum mindvégig képes volt megőrizni alapvető színességét, előremutató jellegét.
További érdekes ötletek:
A cikk megírásához sok segítséget nyújtott Szilágyi Judit A Nyugat geometriája. Szerkesztők és szerkezetek című tanulmánya (In: Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2009. 31-51.).
Kerek Roland cikke
