Dadaizmus

A dadaizmus egy eredetileg irodalmi áramlat volt, amely az ösztöneinek és az érzékiségnek engedelmeskedő ember képzeletvilágát jelenítette meg. A mozgalom nevét egy találomra felütött szótárból választotta ki az irányzat alapítója, Tristan Tzara 1916-ban Zürichben. Az I. világháború nyilvánvalóvá tette a társadalom és a politika hazug és ésszerűtlen voltát, a rendszerek hibáit, a háború után kialakult kilátástalan helyzet pedig még tovább rontott az összképen. Az irányzat így a lázadás és a tagadás jelképe lett. Megfosztották a művészetet a még idáig valamelyest megmaradt szakrális jellegétől, tagadtak minden idealizált és biztonságot ígérő művészeti múltbéli vívmányt, ide értve – természetesen – a perspektíva illúzióját is. Kiáltványaik harcias stílusa és az eltökélt nihilizmus nagyon markáns állásfoglalást jelentett még az avantgárd világon belül is.

Raoul Hausmann: Korunk szelleme

Elítélték a múlthoz kötődés minden formáját, de a jövővel sem foglalkoztak. Tagadták a művészet utánzó funkcióját és minden olyan esztétikai normát – még a többi avantgárd irányzatét is – amelyek polgári értékekhez és a valósághoz kötődtek. Az ábrázolás lehetetlenségét érzékeltették, de a kubisták formáinak álcáját sem használták ehhez. Megvetettek tehát minden örökös elvet, szabályos rendet, logikus értelmet. Meghökkentő előadóesteket, botrányos kiállításokat rendeztek.

Összeszedték például a városi élet legközönségesebb hulladékait, és ezeket rendezték el találomra, így adva új értelmezést a szemlélőnek (ready made). A képzőművészetben új műfajokat hoztak létre, nagyon kedvelték például a kollázst, az asszamblázst, a fotómontázst. 1922-en a csoport több jelentős tagja is kivált, így az lassan elhalt. A mozgalom több szempontból is a szürrealizmus előzményének tekinthető, de hatása a II. világháború után is megfigyelhető, amikor létrejön a neodada művészet. Az irányzat ismertebb képviselői: Tzara és Duchamp mellett Arp, Picabia, Hausmann és Grosz voltak.

Marcel Duchamp: Mona Lisa LHOOQ

Szürrealizmus

André Breton 1924-ben fogalmazta meg az Első szürrealista kiáltványát, amelyben meghatározta a szürrealizmus lényegét. Szerinte a szürrealizmus tisztán lelki automatizmus, amelynek révén az ember kifejezni szándékozik akár szóban, akár írásban, akár bármilyen más módon a gondolkodás valóságos működését.

Így indult el az I. világháborút követő időszak napi borzalmai, válságai elől menekülve ez az irodalmi, filozófiai és képzőművészeti irányzat. A mozgalom neve francia eredetű sur realisme, azaz valóság feletti szóból származik, maga a csoport is itt, a két világháború közötti boldog békeidők Franciaországában jött létre.

A csatlakozó művészek az önműködő lelki folyamatokat, az álmot, a vágyakat, az érzékiséget igyekeztek ábrázolni. Freudra hivatkozva a tudatalatti elfojtott indulatok, gondolatok felszabadítására törekedtek. A témából fakadóan a megvalósítás sem lehetett szokványos. Sajátságos, felszabadult módon, irreális, jobbára absztrakt, a tudatalatti szimbolikájára utaló festményeket alkottak, amelyeken kizárt bármiféle perspektíva alkalmazása.

A tudattalan a hallucinációk, az álom, a szabad képzettársítás, a fantázia, az őrület megnyilvánulása miatt a képek rejtett értelme került előtérbe. Szerintük a szépség mint esztétikai kategória már nem létezik, helyette a félelmetes, nyomasztó, groteszk, bizarr felé fordultak.

Salvador Dali: Az emlékezet állandósága

A szürrealizmus nemcsak festészeti újításokat, hanem technikai és tartalmi forradalmat is hozott magával. A kimeríthetetlen fantáziával alkotott nonfiguratív formák alkalmazása egyértelműen az irracionális felé vezet, de ezt tudták fokozni – a dadaizmushoz hasonlóan - a mindennapi tárgyakból alkotott összeállításokkal. Ez az irányzat nagy hatással lesz számos későbbi neoavantgárd irányzatra. Legjelentősebb képviselői például Salvador Dali, Magritte, Joan Miro, Paul Klee, Chagall és a szobrász Giacometti voltak.

Joan Miro: A megművelt mező

Futurizmus

Az alapvetően irodalmi gyökerű mozgalom kezdete 1909-re tehető, amikor Marinetti közzétette a Futurista Kiáltványt, s ebben meghirdette a jövő művészetének megszületését, amelynek kulcskategóriái: a mozgás, a dinamika, a sebesség, a nagyváros és a technika. A mozgalom elnevezése az olasz futuro, azaz jövő szóból származik. A futurizmusnak két nagy szellemi központja alakult ki. Az egyik a fasizmushoz közeledő olaszországi csoport Marinetti vezetésével, a másik a szélsőbaloldalhoz kapcsolódó, forradalmi elveket valló oroszországi csoport Majakovszkij irányítása alatt.

Rodcsenko: Tánc

Az mindkét csoportra igaz, hogy új szellemi és technikai környezetet szerettek volna létrehozni, és ehhez le kellett rombolniuk a régi korok művészeti hagyatékát. Ők ehhez az agresszió, sőt háborúpárti nézetek hirdetésétől nem riadtak vissza. Ahogy Majakovszkijék megfogalmazták a Pofonütjük a közizlést című kiáltványban: „Le akarjuk rombolni a múzeumokat, a könyvtárakat, az akadémiák minden fajtáját, és harcolni akarunk (...) minden megalkuvó vagy hasznos hitványság ellen.”

Művészetük alapja a mozgás, a dinamika ábrázolása, s ezért egy képen akarták ábrázolni a különböző mozgásfázisokat, ezzel is kifejezve a sebességet, dinamikát. A futurizmus tehát akcióművészetnek is tekinthető. Gyakran alkalmaztak kubista eszközöket, hiszen ritmikusan ismétlődő formákkal akarták érzékeltetni az élőlények mozgását. A futurizmus legjelentősebb képzőművész alakjai például az olaszoknál Carlo Carra, Boccioni, Severini, az oroszoknál pedig Tatlin, Rodcsenko.

Umberto Boccioni: Izmok mozgásban

További érdekes oldalak:

• Sulinet Tudásbázis - A dadaizmus és Marcel Duchamp 
• Sulinet Tudásbázis - A szürrealizmus művészete
• Sulinet Tudásbázis - Futurizmus 

Farkas Judit cikke