Fauvizmus

Ezt a nevet 1905-ben kapta a Matisse köré csoportosuló festőtársaság egy műkritikustól, aki Salon d'Automne-on kiállított képeiket meglátva vadaknak (fauve-ok) minősítette őket. Maga a csoport már 1899 óta létezett, és elfogadták a mesterük által kijelölt új irányt: a rendkívül élénk színeket. Bár alapvetően francia alkotók csatlakoztak a mozgalomhoz, jelentőségük ennél jóval nagyobb, hatásuk nemzetközi téren is mérhető. A fauvizmus hívei a szín autonómiáját hirdették, az elsöprő erejű színeket tartották a festmény legfontosabb kifejező elemének. Teljes mértékben lemondtak a valóság illúziójának a bemutatásáról, elhanyagolták a perspektívát, leegyszerűsítették a formákat. A harmónia azonban fontos cél maradt, csak ők ezt a festményen feltűnő ellentétes színek egyensúlyára építve akarták létrehozni.

A színek tehát az érzelem legfontosabb kifejezőjeként jelentek meg, ha kellett feszültséget, ha kellett, akkor egyensúlyt teremtve hozták létre a pszichikai hatását. Szabad teret adtak a festő érzelmei bemutatásának, a belső én kifejezésére törekedtek. Leggyakoribb témájuk a természet, de annak az a szegmense, amire az ember „nyomta rá” a bélyegét. Az ember alakította tájat azonban jellemzően ember nélkül mutatták be. A mozgalom 1908 körül elhalt, az alkotók más avantgárd csoportokban folytatták pályafutásukat. Az viszont elmondható, hogy a „vadak” teljesítették a küldetésüket, hiszen kiszabadították a művészt a korábbi évszázadok során megmerevedett státuszából. Legjelentősebb alakjai: Henry Matisse, André Derain, Maurice de Vlaminck.

Matisse: Kalapos nő

Expresszionizmus

1905-ben bontakozott ki ez a Németországhoz köthető művészei irányzat, bár maga az expresszionizmus elnevezés 1910-ben keletkezett. Az expresszionizmus fontos előzménye három jelentős művészeti szecesszió (kivonulás). Az elsőre 1892-ben még az impresszionizmus jegyében került sor, a második Bécsben zajlott 1897-ben Klimt irányításával, a harmadikra pedig 1899-ben Berlinben került sor, ez teszi ismertté Kandinszkij, Munch és a fauvizmushoz sorolt alkotók képeit. Ez az irányzat az expresszivitás, azaz a kifejező erő fontosságát hirdeti. Nem a természetet akarták utánozni, hanem a szubjektív érzelmek megjelenítését, sőt az érzelmek felfokozását tartották fontosnak. Ilyen szempontból előzményének tekinthető a romantika és a szimbolizmus.

A színeket, formákat önkényesen felszabadították, torzították az alkotói érzelmek leghatásosabb kifejezése érdekében. Alapvetően tehát egyfajta emberközpontúság jellemzi őket abban az ételemben, hogy hittek az az érzések őszinte, korlátok nélküli kifejezésének az erejében, abban, hogy ettől a szorongások feloldódnak. Ez utóbbi azért olyan nagyon fontos, mert az expresszionisták egyik alapélménye az elidegenedés, a magányosság, az emberi tanácstalanság, s az ezáltal keletkező szorongást tartották az egyik legnagyobb béklyónak. 

Franz Marc: Tájkép állatokkal

Az ember belső problémájának megjelenítésében az expresszionizmus a művész szubjektivitására alapozott, aki – ne feledjük, e kor a pszichoanalízis születésének korszaka is! – feltárja saját életét, hogy segítsen az emberi szellem megismerésében, megértésében. S mindez nem öncélú, hiszen ők a művészetet a társadalmi valóság részeként értelmezték.

Emellett gyakran beszéltek a szerencsétlenség végórájának a közeledéséről, érezték a minden korábbinál pusztítóbb háború közeledését. Ez a magyarázata háborúellenességüknek. Az erőszak bármilyen formáját elutasították, és gyakran vallottak baloldali meggyőződésükről is.

Legfontosabb kifejezőeszközként a vonalat használták, de nem mindig egyforma céllal. A figurális expresszionista alkotások kifejezően torzított formákra építettek, de a valóság ezeken a képeken világosan felismerhető. Az absztrakt expresszionizmusról ezek már nem mondatók el, itt már pusztán színekkel és a lüktető formákkal teremtették meg az erőt és a mondanivalót.

Két csoport tartozott ehhez az irányzathoz. Az első a még 1905-ben megalakult A Híd (Die Brücke)csoport, (Ernst Ludwig Kircher, Erich Heckel, és Emil Nolde). Az elnevezés ez esetben az összetartozásukat és jövőbe vetett hitüket szimbolizálta. A másik csoport 1911-ben jött létre A Kék Lovas (Der Blaue Reiter) néven (alapítói: Franz Marc és Vaszilij Kandinszkij). A nemzetközi avantgárd mozgalmakra az utóbbinak volt nagyobb hatása.

Franz Marc: A nagy kék lovak

További érdekes oldalak:

• Sulinet Tudásbázis - Fauvizmus 1905-1907
• Sulinet Tudásbázis - Az expresszionizmus

Farkas Judit cikke