A színek komponistája
2014/04/10 13:19
5100 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A francia romantika festészetének legnagyobb alakja Eugène Delacroix (1798–1863). 17 éves korától kiváló francia iskolákban tanulta a festészetet, igazi mesterei azonban Rubens és Veronese voltak. Kezdettől fogva szembefordult a Dávid-féle klasszicizmussal mind színkezelésében, mind az alakok és a mozgás ábrázolásában. Rubens követője annyiban is, hogy nem ideális típusokat, hanem jellegzetes, karakteres egyéneket ábrázolt. A klasszicisták nyilván bírálták, a fiatal, a romantikáért rajongó nemzedék viszont lelkesedve csatlakozott hozzá.

Pályakezdés

24 éves volt, amikor országos ismertséget szerzett Dante bárkája (máshol Dante és Vergilius a Pokolban) című képével. A festmény azt a jelenetet ábrázolja, amikor Dante és Vergilius átkel az élet szenvedéseit jelképező tengeren. Harcuk és végül sikeres átkelésük jól tükröződik a két költő magabiztos tartásában, határozott tekintetében és mozdulataiban. A színek és az ábrázolás minden apró eleme a művészet mindenek feletti erejét hirdeti.

800px-Eugène_Ferdinand_Victor_Delacroix_006

Legismertebb képe az 1830-as francia forradalom hatására született A Szabadság vezeti a népet című, amely nagyon gyorsan a Szabadság szimbóluma lett.

757px-Eugène_Delacroix_-_La_liberté_guidant_le_peuple

A színek mestere

Kezdettől fogva kolorista volt, a szín, a színek kavalkádja volt a mindene. Delacroix Veronesétől és Rubenstől tanulta ezt is. Még inkább igaz lett rá azonban, mikor Lajos Fülöp francia király kísértében a marokkói szultánhoz látogatott és megismerte az észak-afrikai, számára egzotikus világot. Finomsága, színei, impulzusai teljesen magával A keleti tematikájú festmények közül egy képet mutat be a cikk, mégpedig az 1827-ben bemutatott Sardanapal halála címűt.

Eugène_Delacroix_-_La_Mort_de_Sardanapale

Sardanapal halála

Delacroix szenvedélyes, erőteljes stílusának egyik legsikerültebb megnyilvánulása ez az alkotás, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Delacroix a romantikus festészeti iskola vezéregyénisége legyen.

A kép értelmezése

A témával a nagy romantikus angol költő Byron foglalkozott egyik verses drámájában, ezt ismerhette Delacroix is. Sardanapal Ninive királya volt, aki ellen lázadás tört ki. Ez eddig nem egy rendkívüli esemény. A romantikus szerzők fantáziáját megmozgató történet szerint azonban mielőtt az uralkodó maga is a halálba menekült volna, elégettette kincseit, lovait és háremének asszonyait megölette, hogy hite szerint mindenét magával vihesse a túlvilágra. Ezen olvasat szerint Sardanapal tehát inkább a halált választotta, semmint hogy behódoljon az ellenségnek, és ez már egy romantikus festő ecsetjére illő grandiózus, drámai jelenet. A kép mindezt érzékeltetni is képes, bár épp sajátos eszközei miatt csak a fiatal romantikusok áradoztak róla, a többség ilyen-olyan okkal bírálta. Például azért, mert bár a kép a színek és formák kirobbanó kavalkádja, de ezeket az akadémikus szabályoknak ellentmondó kompozíciós elvek szerint rendszerezte az alkotó. Másoknak a rubensi ihletettségű, erotikus üzenetű meztelenség és a képen megnyilvánuló nyers kegyetlenség kettőssége ellen volt kifogása.

A témának azonban van egy másfajta, a romantikához más nézőpontból kapcsolódó olvasata is. A romantika, mint tudjuk, a szabadság művészete is, így nem meglepő, hogy a művész egy olyan témához nyúl, mint a meggyengült, pozícióját féltő, saját végét látó, de hatalmát nem eresztő despota bemutatása. Delacroix egy zsarnokot választ festménye témájául és történetének végkifejletét mutatja be, ezzel érzékeltetve az uralkodó jellemét. A festő tehát tulajdonképpen saját korának uralkodóihoz, polgáraihoz szólt, amikor egy önmaga végét látó hatalom végső, mindent elsöpörni látszó pusztításának képét alkotta meg. Egy öntelt zsarnok néz le a képről, aki úgy gondolja, ha már én elpusztulok, akkor pusztuljon minden és mindenki.

A kép tulajdonképpen egy nagy mészárlás, az uralkodó rezignáltan nézi végig a véres színjátékot, ahogy saját utasítására minden tulajdonát – beleértve tárgyakat, állatokat és az embereket is – elpusztítják, mielőtt ő is meghal. Mindent az önös érdeknek rendel alá, valamint annak a félelemnek, hogy elveszti, és másé lesz minden, amit addig ő birtokolt.

A történeti legenda egyik olvasatában Sardanapal tehát a meg nem alkuvó, magát meg nem adó áldozat, a másik szerint viszont Asszíria utolsó uralkodója a végtelenségig önző magatehetetlenség, az elpuhultság szimbóluma, aki küzdeni sem hajlandó az ellenségeivel. Bármelyik értelmezést is fogadjuk el, az biztos, ezzel a képpel Delacroix az értelmetlen kegyetlenség apoteózisát festette meg.

A kompozíció

Első ránézésre a festmény a pompás színekkel megfestett testek, anyagok és tárgyak tobzódása. Második ránézésre azonban szembesülünk azzal, hogy az erőszakot és érzékiséget tükröző képen a keleti zsarnok összeomlásának lehetünk tanúi. Bár ezt a festményt az improvizációra jellemző szabadság és véletlen játéka élteti, Delacroix nem bízza véletlenre a kompozíciót, néhány vezérfonal mentén szerkesztette meg a vásznat. Először is egy nagy ferde sík adja meg a kép lendületét. Ez a vonal a király szemétől indul a kép jobb alsó sarkában látható jelenet felé, és ez a lefelé haladó vonal hivatott arra, hogy erősítse a halál és a megsemmisülés érzetét.

A testek vonaglása, örvényszerű mozgása az arabeszkeket juttatja a szemlélő eszébe, melyeket a király pillantása fog át. A kompozíció nyitott, a vásznon kívül „folytatódik” a kép három oldalán is, megnagyobbítva a teret és megnövelve a Sardanapal ágya körüli bőség, a tobzódás érzetét.

A színek foltokban elosztott rendkívüli gazdagsága általában is jellemzi a romantikus festészetet, de ezen a képen nagyon szembetűnő. A színskála minden egyes árnyalatának szimbolikus jelentése van, kifejezője és erősítője lesz a véres erőszaknak. Delacroix ezt írta a naplójában: „A szín a szem zenéje, elemei összekapcsolódnak, mint a hangjegyek…. a színek harmóniája olyan érzéseket fejez ki, amelyekre a zene önmagában nem képes.” Ijesztő hangok lennének ezek…

További érdekes oldalak:

Farkas Judit cikke

Kapcsolódó linkek

Europeana Európa digitális archívuma
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Europeana tanár szemmel Ötletek az Europeana tartalmak felhasználásához

Tartalmak a Tudásbázisban

Irodalom 10. osztály Epika, líra és dráma a felvilágosodás korában
20. századi magyar írók Móra Ferenc, Illés Gyula, Márai Sándor...
A reneszánsz művészet Művészettörténet
Rajz és vizuális kultúra Képek tartalma és formanyelve

Csoportot ajánlunk