Biztosan mindenki másra gondol, ha ezt hallja: "szobrászok szobrásza".

Michelangelo 1475 és 1564 között élt Olaszországban. Sok híres mester keze alatt dolgozott, illetve tanult, de egyikük stílusa sem határozta meg az övét. Igazi autodidakta zseni volt, aki ösztönösen nyúlt a vésőhöz, ecsethez.

Már egészen fiatalon saját, senkiéhez nem hasonlítható stílus jellemezte műveit.

A márványból kifaragott Dávid szobor talán a mester máig is legnépszerűbb alkotása: tökéletesen megtestesíti a reneszánsz értékrendjét, eszményképét. Aki a szobrot ismeri, biztosan tud az említett kor életérzéséről hosszabban beszélni. (Mondjuk az érettségin...)

Legalább ennyire híres a mester monumentális freskója, ami a Sixtus-i kápolna mennyezetét díszíti. Ezen a gigantikus festményen 1508-12 között dolgozott, szinte teljesen egyedül. Ennek a konpozíciónak egyik részlete Ádám teremtése, amely egy sokat "idézett" részlete a műnek. (Ádám és az Úr összeérintik kinyújtott újjaikat.) Michelangelo nemcsak festő és szobrász volt, hanem építész is. Természetesen ebben a műfajban is maradandót és teljesen újat alkotott. Ő volt a Szent-Péter bazilika főépítésze, amelynek tetejére 42 méter átmérőjű kupolát tervezett. Eddig ekkora kupolát soha nem építettek, az ő zsenialitása és szerkezeti megoldásai kellettek ahhoz, hogy ez abban a korban megvalósulhasson.

Ezt persze mindenki tudhatja róla, de azt már biztosan jóval kevesebben, hogy verseket is írt. Költészete végigkísérte életét, sokszor inkább versekkel fejezte ki vívódásait, érzelmi viharait.

Érdekes, hogy az olasz irodalomtörténészek legtöbbje nem tartja sokra költeményeit. Érdekességként kezelik, de nem tulajdonítanak nekik komoly művészeti értéket. A mester e tevékenységét hobbinak, kedvtelésnek tekintik, egy lelkes amatőr próbálkozásainak. Még érdekesebbé teszi a dolgot, hogy ezzel egyedül vannak a világon. Minden más nemzet tudósai komoly tisztelettel adóznak e műveknek, műalkotásként kezelik őket. Nem vagyok hivatott eldönteni a vitát. Talán majd ti! Íme egy rövid idézet:

A legjobb művész sem tud olyan eszmét...

A legjobb művész sem tud olyan eszmét,
Mit fölöslegével nem rejt a kő
magában, s csak az elmét követő
kéz bontjhatja ki burkából a testét,

így rejlik, könnyed, nemes, égi nő,
benned, de vágyammal ellenkező
lett művem, s ez dúlja életem szét
A rossz, mi üldöz s a jó, mit szeretnénk

Így nem szépséged, nem a szerelem,
Nem keménység, harag, végzet hatalma,
szerencse vagy balsors tehet felőle,

hogy, ha szívedben halál s kegyelem
együtt lakik, lobogva bár, de balga
elmém csak halált hozott ki belőle.