Nehéz lenne megmondani, mi teszi az igazán nagy filmeket. Olyasmiket tudnánk említeni, hogy a színészi játék, a téma, a fényképezés – de hogy hogyan áll össze mindez egy remekművé, mi teszi művészeti alkotássá a művészeti alkotást, arra nem tudunk megnyugtató választ adni. Sidney Lumet 1957-es klasszikusa, a 12 dühös ember valószínűleg ott van a legnagyobb filmek között.
Egyszerű cselekmény
A film tulajdonképpen adaptáció: Reginald Rose azonos című (a televízió számára készült) drámájából először tévéjáték készült 1954-ben, a történetet (vagy szituációt) azonban az 1957-es film tette halhatatlanná, Henry Fonda főszereplésével. (A filmnek azóta több feldolgozása is született, például Nyikita Mihalkov 2007-es rendezése, a 12.) A cselekmény rendkívül egyszerű: egy gyilkossági ügyben folyó bírósági tárgyalás végén az esküdtszék visszavonul, hogy megtárgyalja: bűnös-e a vádlott, vagy nem bűnös. Az esküdtek a bíróság épületének egyik szobájába vonulnak, amelyet rájuk zárnak, de kérésre bármikor kinyitnak . Az első (nyílt) szavazás során a tizenkettek közül mindenki bűnösnek mondja a vádlottat (egy fiatal fiút New York szegénynegyedéből, akit apja megölésével vádolnak) egyetlen esküdt kivételével (őt alakítja Henry Fonda; egy határozott, higgadt építész). Ő az, aki elindítja azt a folyamatot, amelynek a végén mind a tizenkét esküdt azt állítja a vádlottról: nem bűnös.
Ha egy lavina elindul…
A filmnek tehát nem a cselekménye az, ami miatt érdemes megnézni akár többször is. Ami igazán izgalmassá teszi a művet, az az esküdtek „megtérésének” folyamata. Fonda karaktere, a 8. esküdt nem azért szavaz arra, hogy „nem bűnös”, mert ártatlannak gondolja a fiút, hanem azért, mert nincsen meggyőződve bűnösségéről: számára az egyszerűnek tűnő ügy közel sem problémamentes. A cselekményt szavazások tagolják, amelyek során mind többen és többen szavaznak a fiú bűnössége ellen; a 8-as számú esküdtnek először a 9-es számút, egy idős, de annál (szó szerinti és átvitt értelemben is) élesebb szemű férfit sikerül maga mellé állítania, aki különös módon indokolja véleményváltozását: tiszteli a 8. esküdt bátorságát, és nem akarja magára hagyni. (Megjegyzendő, hogy a második szavazás előtt a 8. kijelenti, hogy ha megismétlődik az első szavazás eredménye, ő is készséggel megváltoztatja a véleményét).
Életek és kapcsolatok
Ezek után folytatódik az emberkísérlet, amely kontrollált körülmények között zajlik, különféle tulajdonságokkal rendelkező egyéneken. Egy a nyugodt hangulatot fenntartani igyekvő középiskolai futballedző , az esküdtszék elnöke (1.); egy szelíd banktisztviselő, akinek a véleményét kezdetben elnyomják mások, de később megtalálja a hangját (2.); egy keményfejű, szűklátókörű üzletember, egy keménykezű és -szívű apa, akinek a vádlotthoz hasonló korú fia van (3.); egy szélsőségesen pragmatikus gondolkodású higgadt bróker (4.); egy a vádlott fiúhoz hasonló körülmények között nevelkedett ember (5.); egy egyszerű, de tisztességes szobafestő (6.); egy elvtelen kereskedő, akit csak a hamarosan kezdődő meccs érdekel (amire jegye van) (7.); egy kötekedő és nagyzoló autószerelőműhely-tulajdonos (10.); egy igazságos és tisztelettudó órás, vélhetően olasz bevándorló, aki azonban nem rejti véka alá a véleményét (11.); egy határozatlan, vicceskedő reklámszakember (12.); illetve a már említett két szereplő.
A szereplők a megbeszélés elején mind távol érzik maguktól a vádlott fiú esetét, ám ahogy újabb és újabb részletekre világítanak rá az esküdtek – a bizonyítékok, az indíték, illetve a tanúk szavahihetőségének megkérdőjelezhetőségére –, és ahogy mind több minden derül ki önmagukról is, egyre személyesebb ügyükké válik a vádlott felmentése vagy elítélése. Nagy nyomás alatt vannak: feszültséget teremt az, hogy jelen van az ellenvélemény a szobában, a bezártság és az időbeli korlátozottság, saját életük és a vádlott élete közötti összefüggés, a nyári hőség… megannyi zavaró tényező, ami rövid úton feszült idegállapotba juttatja a jelenlévőket. Metaforikus a környezet (egy zárt szoba, benne egy asztallal, székekkel, és egy ventillátorral, ami akkor kapcsolható be – akkor hoz enyhülést – ha a villany fel van kapcsolva) és a kinti időjárás is (a fülledt időt hatalmas nyári zivatar követi, amitől elsötétül az ég – és amitől fel kell kapcsolni a villanyt!). Szimbolikus tartalommal bír az esküdtek száma (tizenkettő), valamint az, hogy nincsen nevük (ahogy a vádlottnak és a tanúknak sincsen – habár a film epilógusában a 8. és a 9. vádlott bemutatkozik egymásnak. A „kísérletben” résztvevők története pedig messze túlnyúlik a szoba falain.
A 12 dühös ember keverőedényében nagyon sok téma kavarog: a sztereotípiák, mások véleményének elfogadása, a sajátunk kritikával kezelése, a férfi résztvevők kizárólagossága, hogy csak néhányat említsünk. Évtizedek óta gerjeszt mély beszélgetéseket, és leplezi le a büszke emberi viselkedést. Igazán időtlen történet – ismerjék meg minél többen egy olyan korban, ahol az efféle filmművészeti alkotás nem kifejezetten számít trendinek.
További érdekes oldalak:
- A film az IMDb-n
- Az azonos című színielőadás felvételének részletei a Nemzeti Színházban
Kerek Roland cikke
