A történetmondás elbeszélői apropója
2014/10/02 13:04
1278 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Miért vág bele egy történetbe az elbeszélő?

Amikor belefogunk egy történet elolvasásába – legyen az egy regény, egy novella vagy egy mese – , előbb vagy utóbb kiviláglik, ki(k) a főszereplő(k), hogyan kerül előtérbe a mellékszereplőkhöz képest. Ő az, aki a leghangsúlyosabban jelen van. Ennek ellenére – vagy időnként éppen ezt kiegészítve – mindig van egy másik figura is, aki azonban mindig és mindenhol jelen van a történetek során: ő az elbeszélő.

elbeszelo

Itt az elbeszélő, hol az elbeszélő?

Az elbeszélő nem azonos az íróval. Az író a mi világunkban létezik, az elbeszélő az író által teremtettben. Egy megalkotott figura ugyanúgy, mint a történet szereplői. Fontos karakter, ugyanis mindig a meghatározó nézőpontot képviseli; az ő kezében van a „kamera”, amellyel az olvasó által látottakat felveszi. Maga a tény, hogy van egy ilyen figura, viszont egyáltalán nem nyilvánvaló. Sok mese így kezdődik: „Hol volt, hol nem volt…” – kinek a szavai ezek? Az elbeszélőé; sok esetben többet nem is tudunk meg róla, így azt sem, hogy mi oka van arra, hogy meséljen, hogy megossza a történetét. Máskor azonban kevésbé rejtőzködő alak az elbeszélő, és megtudhatunk róla egy s mást; például azt is, milyen apropója van elmesélni az adott történetet. Próbáljuk hát tetten érni az elbeszélőt, a mesélőt, a narrátort, hogy megtudjuk tőle: miért is mondja mindazt, amit mond!

Elbeszélő 1 2 3

Elbeszélőnket tehát hol könnyebb rajta kapni, hol nehezebb. Könnyen leleplezheti például az egyes szám első személy, ha az nem párbeszédben (vagy szabad függő beszédben) fordul elő; ilyenkor a narrátor nyilatkozik meg, beszél magáról. Az Üvöltő szelek például e szavakkal kezdődik: „Most tértem vissza látogatásomból…” (Emily Brontë: Üvöltő szelek – fordította: Sőtér István). Hamar kiderül, hogy regényünk elsődleges elbeszélője nem más, mint a főszereplő, Heathcliff új bérlője, szomszédja. Az első mondat előtti évszám – 1801 – jelezheti, hogy valami naplóféleséggel van dolgunk. Elbeszélőnk, Lockwood célja tehát a rögzítés, egy különleges esemény megőrzése. A regény során azonban az E/1 nem mindig Lockwoodhoz kapcsolódik; a szöveg nagy részében Nelly Dean, Lockwood házvezetőnője beszél, aki korábban Szelesdombon, Heathcliff házában lakott. Az ő történetmondói apropója is érthető, hiszen Lockwood kérte arra, hogy meséljen.

Elbeszélő 1…?

A többszörös elbeszélői rétegződést Emily Brontë egészen bravúrosan kezeli, noha nem ő volt az első, aki e tekintetben nagyot alkotott. Már Boccaccio Dekameronjában is megfigyelhetjük: a kerettörténet szerint tíz ifjú az egyikük kastélyába húzódik a firenzei pestisjárvány idején, és tíz napon át novellákat mesélnek egymásnak. Vannak izgalmas narrálási pillanatok: például amikor az egyik napon az egyik ifjú elmondja, hogyan jár túl Szaladin eszén a zsidó Melkizedek úgy, hogy elmondja a három gyűrű történetét (Boccaccio: Dekameron – Első nap, harmadik novella). Csupán azt nem tudjuk meg pontosan, hogy ki az, aki a kerettörténetet meséli…

Mindenki ismerőse

Vannak művek, ahol hangsúlyosabb az elbeszélői figura, máshol kevésbé hangsúlyos; az előbbi esetben inkább elvárható, hogy kiderüljön: mi volt az a szituáció, ami kiválthatta a történet elmesélését. Ilyen viszonylag hangsúlyos elbeszélője van Mikszáth Kálmán anekdotikus regényeinek és novelláinak, ahol az elbeszélő legtöbbször mint helybéli lakos azonosítható, aki tisztában van a felvidéki történésekkel, és azokat lépten-nyomon kommentálja is. Az ő apropója az anekdotamesélés, személyisége pedig az első személyű jelek, ragok mellett a bizalmas stílusban is megragadható; de az is beszédes, hogy látszólag ő sem rendelkezik több információval, mint az adott falvak (városok) lakói.

Mi úgy mondjuk: természetesen

A leghangsúlyosabb elbeszélői hang és személyiség azokban a művekben figyelhető meg, amelyeknek főszereplője maga az elbeszélő. Ilyen művekre példa Kertész Imre Sorstalanság (1975) című regénye vagy Borbély Szilárd Nincstelenek (2013). Az elsőt Köves Gyuri meséli, akit a vészkorszakban koncentrációs táborba küldenek, a másodikat pedig egy gyerek, aki egy kelet-magyarországi kis faluban él rendkívül sanyarú körülmények között. Mindkét elbeszélő nagyon jellegzetes nyelvi fordulatokkal meséli történetét, és miközben azt érezhetjük, hogy meglehetős távolságtartással kezelik saját életük eseményeit, apránként egy árnyalt személyiségkép is kirajzolódik előttünk. Arról azonban nem sokat beszélnek, hogy miért beszélnek; talán jó nyomon vagyunk, ha azt mondjuk: mert beszélniük kell.

A regényíró belép a regénybe

És végül lássunk egy példát valami egészen egyedülálló bújócskára! Egy egész regény szinte minden eseménye lepereg, mire nemcsak hajszálrepedéseken, homályos üvegen keresztül, hanem a maga teljes fiktív valójában bemutatkozik nekünk a szerző. Jókai Mór Az arany ember című regényéről van szó. Ennek utolsó fejezetében az elbeszélő – foglalkozására nézvést regényíró – rendre elmeséli, ki adott neki felhatalmazást arra, hogy a regényt megírja. Ráadásul ez a valaki – pontosabban Senki – arra ösztönzi, hogy találja ki az ő történetét. Elbeszélőnk tehát most leleplezte magát: nem is a valóságot mondta, hanem csupa kitalációt? De felmerülhet bennünk akár egy pillanatra is, hogy amit olvasunk, nem fikció? Különös játék ez. Egy biztos: ha a regényíró regénytémához jut, regényt fog írni.

Sokféle motivációval lehet történetet írni, és még többel felruházni elbeszélőket, hogy vezessék az olvasót. Vannak köztük hivatásos mesemondók, mindenféle foglakozás művelői; gyakorlatilag bárki. Amíg ők okot találnak a mesélésre, akárcsak azt is, hogy mert mesélni kell, mi, olvasók jól járunk.

További érdekes ötletek:

Az elbeszélő szempontjából különösen érdekesek még azok a regények, amelyekben a narrátor folyamatosan („kiszól”) a történetből (Puskin: Anyegin), ahol az elbeszélők folyamatosan változnak, hiszen a szöveg levelekből áll (levélregények, mint Bram Stoker Drakulája) vagy azok a regények, amelyekben az elbeszélő folyton azt bizonygatja, hogy amit mond, vitán felül hiteles (Daniel Defoe Robinsonja).

Kerek Roland cikke

Kapcsolódó linkek

Europeana Európa digitális archívuma
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Europeana tanár szemmel Ötletek az Europeana tartalmak felhasználásához

Tartalmak a Tudásbázisban

Irodalom 10. osztály Epika, líra és dráma a felvilágosodás korában
20. századi magyar írók Móra Ferenc, Illés Gyula, Márai Sándor...
A reneszánsz művészet Művészettörténet
Rajz és vizuális kultúra Képek tartalma és formanyelve

Csoportot ajánlunk