Rembrandt: Dr. Nicolaes Tulp anatómiai előadása
Szellemi háttér
Ahogy a korszakoknál már szerepelt, a barokk a késő-reneszánsz kori manierizmust váltotta fel, nagyon sok stílusjegyében továbbvíve annak törekvéseit. A legjellemzőbb különbség az, hogy míg a manierizmust a keresztény hitet körüljáró bizonytalanságok hozták létre (pl. reformáció, a török terjeszkedés), a barokk alapja a hitbéli bizonyosság – akár katolikus, akár protestáns változatról esik is szó. A barokk művész bizonyos önmagában és az isteni kegyelem által elrendezett világban, és ezt meg is mutatja a műalkotásokban, legyenek azok képzőművészetiek vagy irodalmiak.
Bernini: Boldog Ludovica Albertoni síremléke
Kettős azonban ez a világ. Egyrészt szakít a humanizmussal, megerősödik az irracionalitás, a miszticizmus. Újra megfogalmazódik a földi, az emberi világ esetlegessége, s emiatt megvetése. Ezért is lehet a barokk alaptétele az egyén alávetése a hitnek/ államhatalomnak. Másrészről azonban ez a tudományos felfedezések és a filozófia megújulásának korszaka is, amikor megjelenik a kételkedő, elemző gondolkodás, a vizsgálódások középpontjába a dinamikus, a változó került úgy, hogy mindeközben nem adta fel a korábbi egységes világképben való hitet és a világ része maradt az erős hierarchikus rend is.
Velázquez - III. Fülöp
Galilei – a rendelkezésére álló távcsővel 1610-ben – felfedezte, hogy a Holdnak hegyei vannak, a Jupiter körül pedig kis holdak keringenek. Vizsgálódásaiból egyrészt arra következtetett, hogy a Világegyetemnek nem egy centruma lehet, hanem több is. Másrészt mozgalmassá vált az embert körülvevő világ: megkérdőjeleződött az arisztotelészi tan, miszerint mindent mozgó testet valami mozgat. Galilei feltette a kérdést, hogy az egyenes vonalú egyenletes mozgáshoz szükség van-e mozgatóra. A válasza is egyértelmű: nincs. A testek mindaddig megtartják egyenes vonalú egyenletes mozgásukat, amíg e mozgásállapotukat másik test meg nem változtatja.
Arisztotelész világképében az volt a természetes, ha a testek nyugalomban voltak, a mozgás jelentette a természetellenességet, mert szerinte valamiféle beavatkozás következtében születik meg. Az ókortól a reneszánszig a nyugalom, a statikusság állt határozta meg a szemléletet, a barokk azonban nagyon látványosan szakított ezzel, hiszen középpontban a dinamikus természetszemlélet – és művészeti koncepció – állt. Az egyik legnagyobb ókori és középkori tekintély alaptézise kérdőjeleződött tehát meg. És ez csak a kezdet.
Bertini: Galileo Galilei és a velencei dózse
A földi és az égi összekapcsolása – a gravitáció
Fejlődésnek indult a mechanika. A dinamika leírására alkalmas matematikai „nyelv”, az analízis (függvénytan) szintén e korszakban született, hiszen a mozgások pontos leírásához új számítási módszerek kidolgozására volt szükség. Kepler megfigyeléseiből kiderült, hogy az égitestek nem az ókorban feltételezett körpályán és nem egyenletesen mozognak, hanem ellipszispályán, s napközelben gyorsabban, naptávolban lassabban.
Ezeket az elveket Newton bizonyította be matematikai alapon, egyben deklarálva, hogy az égi mozgások és a földi történések – az ókorban és a középkorban hirdetett elvekkel szemben – egységes rendszert alkotnak, aminek az alapja a gravitáció lett. Az alkímiát felváltotta a Boyle által létrehozott tudományos alapokon álló kémia, az 1590 táján megalkotott mikroszkóp pedig a 17. század második felében az élettudományok fontos vizsgálóeszközévé lett. Sok új ismerettel gyarapodott az anatómia – ilyen például a vérkeringés felfedezése. Felfedezték a Föld légkörét. Foglalkoztak az elektromossággal, a mágnesességgel és a különböző hőjelenségekkel is. A tudományos eredmények következtében számos irracionalista tant racionális tételek váltottak fel, s ezzel a tudomány a földi létet valóban emberibbé, megérthetőbbé, elfogadhatóbbá tette. Newtonnak köszönhető az első egységes fizikai rendszer kidolgozása (1687). Tanai szerint a világ egyetlen, összefüggő, nagy rendszer, melynek alkotó elemeit a szigorú okság tartja tökéletes egységben.
Farkas Judit cikke
