Az abszint cukor nélküli alkoholpárlat. Alapanyagai között a fehérürömfű levelei, virágai, az ánizs és a római édeskömény termése szerepel. Híressé zöld színe is tette, amely a levelekben található klorofilltól származik, de ma már készítenek piros, fekete, illetve szinte átlátszó-fehér változatot is.
Az abszintfogyasztás hatása
Több művészeti alkotásokon jelenik azonos címmel az abszintivás. Például:
- Edouard Manet: Az abszintivó
- Pablo Picasso: Az abszintivó
- Edgar Degas: Abszintivó
- Svetlana Bobrova: Az abszintívó
Az abszintnak hallucinogén és addiktív hatást tulajdonítottak a jellegzetes szín és íz mellett. Ezért egyes országokban betiltották a fogyasztását és kereskedelmét. Ma már az Európai Unióban korlátozott tujontartalommal ismét forgalmazható. A világon az egyik legkeserűbb növényfajta a fehérüröm. A keserűséget okozó anyaga, az abszintin 70.000-szeres hígítás után is észrevehető. A fehérüröm-virág esszenciája 40-70% tujon-t tartalmazhat. A tujon egy monoterpén, amely egy erős idegméreg: görcsöt és izomrángást okoz.
Az abszintot 1915-ben több országban is betiltották, egy fiktív szindrómára, az abszintizmusra hivatkozva. A mai kutatási eredmények szerint a fehérürömből származó növényi összetevők veszélytelen mennyiségben voltak jelen az italban. A feljegyzett tünetek nem különböztek a krónikus alkoholizmusétól, az abszintfüggő alkoholisták rosszabb állapotát a hígítatlan abszint fogyasztása, a hamisításhoz használt mérgező vegyszerek és a rossz minőségű okozta. Az Európai Unió egy szakmai bizottsága 1979-ben meghatározta azt a maximális tujon mennyiséget (rendeletben 1988-ban rögzítették), ami emberre garantáltan ártalmatlan.
Fogyasztási szokások
Az abszintot magas alkoholtartalma miatt leginkább vízzel hígítva, cukor hozzáadásával fogyasztják. Víz hozzáadásának hatására az abszint opalizálni kezd, fehérre színeződik, mikroemulzió keletkezik. Ennek az oka, hogy az abszint éterolajokat tartalmaz, amelyek vízben nem, vagy csak nehezen oldódnak. Így hígításnál, oldószer kicserélésnél kiválnak az alkoholos oldatból. A jelenséget Louche-hatásnak hívják, amely más égetett szeszes italoknál is megfigyelhetők, így például az ouzónál is.
Mednyánszky festménye
A festő különösen érdeklődött a drámai sorsok és események iránt. Megfigyelte és festményein meg is örökítette a katasztrófákat: árvizet, tűzhányókitörést, járványt és utcai zavargást. Párizsban Baudelaire nyomdokaiban járt és megfestette a szemétszedőt és az abszintivót. Mednyánszky modelljei, az abszintivói és a külső bulvárok éjszakai sötétjében ólálkodó emberei, zsákkal a hátukon surranó rongyszedői Manet Abszintivója, Koldusa és Szemétszedője nyomában járnak. A festő szegények és elesettek iránti érzékenysége rendkívül jól megfigyelhetők a képein is. Ezek közé tartozik az Abszintivó is. A jellegzetes alakú poharából magas alkoholtartalmú abszintot fogyasztó férfi arcán részben kábaság, részben a reménytelenség sugárzik.
Az alkohol rendszeres fogyasztása függőséget eredményez.