Tavaly első alkalommal rendezték meg az Art Marketet, Közép- és Kelet-Európa nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárát. A művészeti találkozó sikerére való tekintettel az érdeklődők idén is ellátogathatnak a budapesti Millenárisra, hogy megismerkedjenek a kortárs művészek munkáival.
A rendezvény középpontjában a művészeti vásár áll, kiállítási standokkal, melyek az egyes művészeti projekteket mutatják be a látogatóknak. A változatos és sokszínű képzőművészet bemutatását egy ideiglenesen kialakított szoborpark teszi teljessé.
A vásárral egy időben számos műhely, művészeti csoport és intézmény is kínál programokat, így az Art Market egyfajta művészeti fesztiválként is felfogható.
Az idei program fő témája a kortárs képzőművészet és a zsidó identitás és hagyományok kapcsolata. A témaválasztás nem véletlen, 2012 ugyanis Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulója.
Szintén nagy figyelmet érdemel a Kolozsvári Iskola, melyet egy önálló kiállítás kíván bemutatni, több kapcsolódó program kíséretében.
A rendezvény keretében kerekasztal-beszélgetések, interjúk, könyvbemutatók is lesznek, de a szervezők nem feledkeztek meg a fiatalabbakról sem: iskolás csoportoknak múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, a kisebbeknek pedig gyerekprogramokkal is készülnek. Ennek célja a fiatalabbak megismertetése a művészettel és a kapcsolatteremtés fiatalabb generációkkal.
Szemelvények a programból
- Múzeumpedagógiai foglalkozások
- Tárlatvezetés a Szépművészeti Múzeum „Cézanne és a múlt” című kiállításán
- Tárlatvezetés a Mai Manó Ház Vivian Maier kiállításán
- INSIDE ART kerekasztal-beszélgetés (a Kortárs Galériák Egyesülete
- szervezésében) - A kelet-európai kiállítási intézmények gyűjtési gyakorlata
- Rendhagyó tárlatvezetés, vetítés és beszélgetés a Bálint Ház „Itt az idő! Hol?”
- című kiállításán a bódvalenkei gyermektábor szervezőivel
- INSIDE ART kerekasztal-beszélgetés
- Kortárs török művészet a műkereskedelem fókuszában
- INSIDE ART kerekasztal-beszélgetés
- Kolozsváron át – Egy kelet-európai város sikertörténete a kortárs piacon
- INSIDE ART kerekasztal-beszélgetés:
- Élő kortárs fotográfia: holnap már a tegnap műtárgya
További információ az Art Market honlapján olvasható
A részletes program napi bontásban ide kattintva érhető el.