Carpeaux: Nápolyi halászfiú

Építészet

Az építészetben e korszak legnagyobb érdeme az újító merészség, a klasszikus szabályok kötöttségeitől való szabadulás. Az egyéni formálás lehetőséget adott arra, hogy kipróbáljanak olyan anyagokat, szerkezeteket, amelyek a korábbi korszakoktól idegenek voltak (pl. az öntöttvas, üveg).

A romantika visszaálmodta a középkort, ezért szívesen másolta az akkori formákat, vagy a középkori emlékek romos változatait. Ez a nyitottság gyakran együtt járt a középkori romok felújításával – ami a korszakban nem régészeti értelemben vett restaurálást, hanem újraértelmezést és átépítést jelentett. Mindehhez azonban új eszközöket és anyagokat használt, gyakran helyettesítette vasszerkezetekkel a követ. A romanika és a gótika mellett bizánci, mór és távol-keleti stíluselemeket is felhasznált, de nem feledkezett meg a rendeltetésszerű használtról, a kényelemről. Gyakran terveztek középületeket, pályaudvarokat, bankokat, áruházakat és kiállítási csarnokokat a romantika építészei. Ahogy a műfajok határát szívesen rúgja fel, úgy dobja sutba a klasszicizmus szimmetriáját. Szerkezeti könnyedségre törekedett, amit alapvetően azzal ért el, hogy az arányokat, a formákat kötetlenebbül kezelte mint a klasszicizmus.

Szobrászat

A XIX. század folyamán megváltozik a szobrászat szerepe. Az egyházi szobrászat háttérbe szorul, a világi művek között vannak életképszerűek, de megjelenik egy sajátosan új vonulat, a politikai tartalmat közvetítő szimbolikus figuráké. Ilyenek például a szabadságot vagy a dicső nemzeti múltat bemutató figurák. Elkészülnek azok a monumentális világi panteonok, amelyekben a nemzeti dicsőséget öregbítő kimagasló egyéneket örökítik meg, legyenek ezek mitológiai figurák vagy valóban élt történelmi alakok. Nem meglepő tehát, hogy ez a korszak a reprezentatív alkotások, az emlékművek kultuszát hozza el.

Festészet

A korszak vezető művészete egyértelműen a festészet. Nem csupán azért, mert rengeteg alkotás készült, hanem mert hatását, újszerűségét tekintve is nagyobbat alkotott mint a képzőművészet más ágai. Az alkotók közös vonása a művészi szabadság igénye, azaz a "mindent szabad" elvének érvényesítése. A festők saját kedvükre, a saját ízlésük szerint dolgoznak, aminek az mindenképp következménye, hogy a korábbi korokhoz vagy a klasszicizmushoz képest moralizálás és a didaktikusság teljesen háttérbe szorul. A festők nagy szabadsága azonban nem mindig talált pozitív fogadtatásra, gyakoriak a „meg nem értett alkotók, alkotások”. A művész és a társadalom tehát mind erősebben szétválik, ami főként a század utolsó harmadában következett be.

A romantikus festők tehát elfordultak az intellektuális fegyelemtől, az önkifejezésre és a képzeletre helyezték a hangsúlyt. A festészetben a romantika legnagyobb mesterei a magas hőfokon izzó érzelmeket mutatják be képeiken, legyen ez hétköznapi élethez vagy történelmi sorsfordulóhoz kapcsolódó esemény. Ezzel függ össze, hogy a képek között gyakori a drámai „hangvételű”, szenvedélyes vagy indulatos ábrázolás, de megjelenik a félelem, a vigasztalan csalódás és emberi összeomlás ábrázolása is. A tájképek is gyakran az érzelmek kifejezését segítik. Erőteljes fény-árnyék hatás és az élénk színek használata jellemző.

Géricault: a Meduza tutaja

További érdekes oldalak:

• Sulinet Tudásbázis - A romantika

Farkas Judit cikke