Az utolsó lehelet
Szabó Éva
2006/05/31 23:31
752 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Luis Buñuel a filmtörténet egyik legeredetibb rendezője. 1983-as haláláig 36 filmet rendezett, közöttük ott van A vágy titokzatos tárgya, A szabadság fantomja, Az öldöklő angyal, a Gyémántvadászok és A bűn köztársasága - hogy csak néhányat említsünk a legjobbak közül. Halála előtt egy évvel készített önéletrajzi vallomása több, mint izgalmas.

Kevés olyan rendező van, aki arról híres, hogy nem feltétlenül akart rendezni. Luis Buñuel közéjük tartozik. Már persze ezt ne úgy értsük, hogy nem volt számára szenvedély a rendezés. Nagyon is az volt - de még fontosabb volt az, hogy élje az életet, élvezze a mindennapokat, a legkülönbözőbb embereket és országokat ismerje meg. A nagy generáció azon rendezői közé tartozott, akik nem készültek rendezőnek, hanem részben a véletlen, részben talán a sorsszerűség vitte őket arra a pályára, melyen híresekké lettek. Az utolsó leheletem című önéletrajzi könyvét nem egyedül, hanem barátjával, forgatókönyvíró-társával Jean-Claude Carrière-rel készítette. Beszélgetéseiket Carrière jegyezte le, és Buñuel halála előtt egy évvel, 1982-ben adták először Párizsban. Azóta több nyelvre lefordították, számtalan kiadást ért meg. Ennek egyik legfontosabb oka az, hogy a filmrendező élete is filmbe illő. Számos ma is ismert hírességgel találkozunk a lapokon, akikhez a könyvben található képmelléklet is közelebb visz bennünket, hogy megértsünk valamit abból, milyen is volt a hatvanas-hetvenes évek világa.

A könyv az elmúlt tizenhét év alatt mit sem veszített frissességéből, ma is letehetetlen, lebilincselően szórakoztató olvasmány, amely nemcsak Luis Buñuel személyiségéről, életútjáról, pályájáról szolgál érdekfeszítő részletekkel, hanem a 20. század történetéről, társadalmi, politikai, művészeti irányzatairól, legnagyobb alkotóiról is képet ad. A legérdekesebbek mégis azok a fejezetek, ahol nem barátságokról és találkozásairól olvasunk, hanem az egész életét meghatározó emlékeiről. Ezekhez újra és újra visszatér filmjeiben. Gyerekkora helyszínei és élményei, a fiatalkori álmai központi jelentőségűek. Jellemző, ahogy az álmokról beszél, hiszen filmjei is sokszor éppen ezt az álomszerűséget mutatják fel, akár Az öldöklő angyalt, akár A vágy titokzatos tárgyát nézzük. Nagy filmjei úgy is felfoghatóak, mint egy-egy álom leképezései. A Hattyúdal címet viselő, visszatekintő és betetőző fejezet pedig már azt a Buñuelt mutatja, aki már közel érzi a halált, és egy rendíthetetlen ateista szemével néz szembe az elmúlás kikerülhetetlenségével.

Részletek a könyvből:

"Az ember csak akkor jön rá, hogy egész élete emlékekből áll, amikor, ha csak pillanatokra is, kezdi elveszíteni az emlékeit. Emlékek nélkül nem élet az élet, mint ahogy a megnyilvánulás képessége nélkül nem értelem az értelem. Az emlékezetünk tartja össze a bennünk meglevő dolgokat, az emlékezetünk határozza meg értelmünket, cselekedeteinket, érzelmeinket. Emlékezet nélkül semmi vagyunk."

"Gyakran elképzelem, hogy egyszer beteszek valamelyik filmembe egy jelenetet, amelyben valaki el akar elmesélni a barátjának egy történetet, de minden negyedik szót elfelejt, ráadásul olyan egyszerű szavakat, mint autó, utca, rendőr... Dadog, összevissza kapkod, gesztikulál, megpróbálja megtalálni azoknak a szavaknak a költői megfelelőit, míg végül a barátja dühös lesz, lekever neki egy hatalmas pofont, és otthagyja. Néha, amikor úgy próbálok védekezni saját félelmem ellen, hogy kinevetem, elmesélem például azt a viccet, amelyben egy férfi elmegy a pszichiáterhez, és emlékezetkihagyásra panaszkodik.

A pszichiáter feltesz neki egy-két szokásos kérdést, majd megkérdeni:

- Na és, mi is a helyzet azzal az emlékezetkihagyással?

- Miféle emlékezetkihagyással? - kérdez vissza a férfi."

"A képzelet és az álmodozás folytonosan elárasztja az emlékeztet, és mivel nagyon csábító dolog valóságnak hinni az elképzelt dolgokat, végül is igazsággá alakítjuk a hazugságainkat. Ennek egyébként csalt viszonylagos jelentősége van, mivel ezek is éppen olyan megélt, személyes élmények, akár az igaziak. Ebben a félig-meddig életrajzi könyvben, amelyben időnként, amikor magával ragad a mesélés váratlan, ellenállhatatlan bája, és elkalandozom, mint valami pikareszk regényben, talán szintén benne maradt, bármilyen éberen őrködtem is, egy-két hamis emlék. Ismétlem, ez nem igazán fontos. A tévedéseim és a kétségeim is hozzám tartoznak, nemcsak az, amiben biztos vagyok. Nem vagyok történész, nem támaszkodtam se jegyzetekre, se könyvekre, hisz az arckép, amelyet átnyújtok, mindenképp az enyém, benne vannak azok a dolgok, amelyekről meg vagyok győződve, azok, amelyekkel kapcsolatban kétségeim vannak, és azok is, amelyeket folyton ismételgetek, vagy elfelejtettem, benne vannak az igazságaim meg a hazugságaim, egyszóval: az emlékezetem."

Csoportot ajánlunk

Kapcsolódó linkek

hg.hu Online magazin az építészet, design és környezetkultúra témakörében.
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Kreatív Művészet Kreatív ötletek, fotók, videók minden témában a dekorációtól a street artig.
Művész-világ.hu Hasznos információk, érdekességek a film, a színház, a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet témakörében.
Napvilág.net Kulturális hírportál és online magazin.