Földeákon született 1892. december 18-án egy középparaszti család ötödik, egyben legkisebb gyermekeként. A szegedi piaristáknál érettségizett. Derék rajztanárára, Nováky Bertalanra szívesen emlékezett vissza. A Képzőművészeti Főiskolán Révész Imre, Bosznay István, Edvi Illés Aladár és Lyka Károly voltak mesterei. 1914-ben be kellett vonulnia, de tanulmányait sikerült befejeznie. Tanári pályáját 1920-ban az átmenekített beregszászi gimnáziumnál Tarpán és Fehérgyarmaton kezdte. Ady Lajos tankerületi főigazgató közbenjárására a debreceni piarista gimnáziumba helyezték, ahol huszonhat évig, az iskola államosításáig tanított. 1926-tól évente szerepelt csoportos tárlatokon.
Makón 1926-ban Dehény Lajossal állított ki először. A szüneteket leginkább külföldön töltötte (Ausztria, Németország, Olaszország, Franciaország). A nyári hónapokban fölkereste hazánk erdős-hegyes tájait, és a szülőföld szintén bőségesen kínálta a falusi élet ezernyi témáját.
1927-ben a Nemzeti Szalonban a Magyar Akvarellfestők Egyesületének kiállításán szerepelt. A Műcsarnokban 1931-től nyolc alkalommal állított ki. A harmincas évek elején ismerkedett meg a rézkarc, a linó- és a fametszet technikájával. 1936-ban Varsóban a II. Nemzetközi Fametszet Kiállításon a Madonna képével, majd 1939-ben Chicagóban a nemzetközi fametszet kiállításon az Aratás című lappal szerepelt. A debreceni Déri Múzeumban 1937-ben önálló gyűjteményes kiállítást rendezett (akvarell, olajfestmény, grafika). Debreceni művészekkel Ajtósi Dürer Céh néven egyesületet alakítottak. Céljuk az ex libris és a kisgrafika-gyűjtés előmozdítása. 1935-ben nemzetközi jelentőségű grafikai gyűjteményeket mutattak be.
Az iskolák államosítása után általános iskolákban tanított. 1949-ben pedagóguscsere útján Makóra került, 1950–51-ben Földeákon működött. 1952-ben a szegedi Gépipari Technikumba helyezték. Itt nyugdíjba vonulásáig, 1956-ig ábrázoló geometriát és rajzot tanított. 1964-től tagja a Képzőművészeti alapnak.
Szegeden, Vásárhelyen és Kecskeméten vándorkiállításokon vett részt akvarellel és grafikával. 1971-ben önálló kiállítása volt a szegedi múzeumban. Ettől kezdve haláláig, 1971 januárjáig a festészetnek élt. Családot nem alapított. Remetei magány jutott osztályrészéül. Ha benyitottunk Szegeden Attila utcai lakásába, a csendes, halk szavú mester őszinte melegséggel fogadta a látogatót. Makói emlékeiről szívesen beszélt.
Vérbeli akvarellista volt. Tanárának, Edvi Illés Aladárnak hatására jegyezte el magát e technikával. Miként mesterének, úgy az ő pályáján is mindvégig uralkodó kifejező eszköze lett. „Bánszkit – írta róla Kelemen Ferenc – a tűnődő és halk színek végtelen skálájának varázsa az akvarell-technika felé sodorta. Friss benyomásainak és hangulatainak tolmácsolása ezen az úton sikerült neki legtökéletesebben.”
Fiatalabb korában az élénkebb színeket alkalmazta, később a finomabb, opálos színek hangulatát kedvelte. Legfőbb témája a táj és a népélet volt. Szegeden a városi élet is nyújtott számára művészi élményt, de diákéveinek kis durvaköves utcái eltűntek, a Tisza-parton sétálva a folyó napsugártól csillogó szőke vize minduntalan a Földeákhoz hasonló Tápéra vezette. Tehát Szeged és Tápé s nyaranként még Földeák – vallotta az idős művész – ez a három pont, amelyek meghatározzák munkám területét a témák fölkeresését illetőleg. És valóban legmeghittebb munkái a falusi házak, utcarészletek. A régi cséplések hangulatát különösen szívesen idézte föl. Az artézi kút című munkáján a makói orosz temető melletti – korsós lány szobrával díszített – kút körüli hangulatot zsánerképben örökítette meg. A színes öltözetű lányok, asszonyok csoportja mellett nem hiányoznak a vizes edényekkel megrakott talicskák, de a szénás szekér vagy a kis batyujával arra ballagó csizmás parasztember sem.
Debreceni korszakában a grafika iránt is föltámadt érdeklődése, ugyanis az ott működő Művész Club beállított egy rézkarcnyomógépet. Az 1935-ben rendezett grafikai kollektív kiállításon kilenc rézkarccal szerepelt. Olajtechnikával inkább csendéletet és olykor önarcképet festett.
Hagyatéka földeáki unokaöccséhez került. Amikor Rokonai Béla plébános úrral a faluhoz közel eső tanyára kimentünk, hat-nyolcszáznyi akvarellképet tett le elénk. Százötven forintot kért egy-egy lapért. Pár év alatt elkótyavetyélték az életművet jelentő kollekciót. Az olajfestmények nem voltak eladók. Lírai hangvételű akvarelljeiből a debreceni, szegedi és makói múzeum őriz valamennyit. Végakaratának megfelelően a földeáki temetőben nyugszik.
Önálló kiállítások
- 1926 Földeák, Eötvös József fiúiskola (Dehény Lajossal)
- 1927 Makó, Szegedi utcai iskola (Dehény Lajossal)
- 1937 Debrecen, Déri Múzeum
- 1971 Szeged, Móra Ferenc Múzeum
- 1995 Makó, József Attila Múzeum
- 2008 Földeák, könyvtár
Dr. Tóth Ferenc
nyugalmazott múzeumigazgató