Mindössze negyvennégy éves volt, de mögötte olyan sors, annyi élmény, mi több életre is elegendő lett volna. A dzsessz és a blues egyik legmeghatározóbb személyisége olyan fantasztikus tehetség volt, ki a hétköznapokban sajnos nagyon hamar kiégett, tehetségében elégett, ezért az utókor már csak emlékére vigyázhat valamivel több felelősséggel.
Gyermekkoráról csak homályos adatok maradtak fenn, így csak valószínűsíthető, hogy 1915. április 7-én született, feltehetőleg Baltimore-ban, de egyes források Philadelphiát is említik szülővárosaként. Eleanora Fagan Gough néven látta meg a napvilágot, s csak a harmincas években vette fel a némafilm egyik sztárjától, Billie Dove-tól "örökölt" művésznevét.
Zenei tehetségét zenész édesapjától, Clarence Holiday-től örökölte, aki Fletcher Henderson együttesében játszott. A kislány gyermekkora nehéz körülmények között telt, így szó sem lehetett arról, hogy zenélni vagy énekelni tanuljon. Így fantasztikus énekhangja is évekig rejtve maradt. Igazi őstehetségnek számított, amikor a húszas évek legvégén felbukkant New York sötét lebujaiban. Hangjával mindenkit ámulatba ejtett, s kivételes tehetségét mindössze néhány dollárért árulta.
Ez így is maradt volna, ha 1933-ban az egyik mulatóban nem fedezi fel őt az a John Hammond, aki épp a Columbia kiadó producere volt akkoriban. Figyelmét azért keltette fel a fiatal énekesnő, mert a dzsessz és a blues legismertebb darabjait saját hangjához és zenei világához "igazította".
Ettől kezdve - látszólag - könnyebb lett Billie Holiday élete. Első lemezét Benny Goodmannel készítette, majd énekelt Teddy Wilson együttesében, utána pedig Count Basie-nél kapott lehetőséget. Pályájának legszebb darabjait - Any Old Time és a Strange Fruit című dalait - Artie Shaw együttesével rögzítette lemezre.
A harmincas évek végén a kábítószer rabja lett, s ez a szenvedély a negyvenes években mindinkább elhatalmasodott rajta. Eleinte még nem hagyott nyomot művészetén, hiszen számos kitűnő számot énekelt fel azokban az időkben: az I Cover The Waterfront, a Billie,s Blues, az I Got Right To Sing The Blues, a Fine and Mellow méltán kerültek "klasszikusai" közé.
A negyvenes évek végétől azonban elindult lefelé a lejtőn. A törvénnyel is mind gyakrabban került összetűzésbe, 1947-ben még le is tartóztatták. Az ötvenes években kezelés alá vetette magát, s rövid időre úgy tűnt, hogy sikerül talpra állnia. A Verve Records bízott benne, és szerződtette.
Többször járt Európában, sikeres koncerteket hagyva a háta mögött. Utoljára 1958-ban koncertezett a londoni Royal Albert Hallban. Állapotának javulása azonban sajnos csak átmenetinek volt tekinthető. Különféle botrányai miatt a rendőrség időnként bevonta működési engedélyét, és utolsó évei egyre több hatósági zaklatás közepette teltek.
Negyvenöt évvel ezelőtt, 1959. július 16-án szíve feladta a küzdelmet. Önéletrajza 1956-ban Lady Sings The Blues címmel jelent meg. Lemezeit azóta is nagy becsben tartják, szinte nincs év, hogy ne jelennének meg legsikeresebb albumai, válogatásai. Életéről 1972-ben film készült, személyét Diana Ross formálta meg.
A képek forrása:
www.billie-holiday.com
