1969-ben költözött Szekszárdra. Rövid két hónapig Steig István fazekas műhelyében korongozott, majd a decsi Háziipari Szövetkezetbe került bemintázó gyakornoknak. Itt olyan jól megtanult szőni és hímezni, hogy sárközi főkötőhímzéssel készült pályamunkájára az elsők között kapta meg a Népművészet Ifjú Mestere címet 1970-ben. 1970-től 17 éven át a Szekszárd-csatári kerámiaüzemben dolgozott különböző beosztásokban. A ranglétra minden fokát kipróbálta a díszítőtől a művészeti vezetőig. Ezzel párhuzamosan elkezdte saját műhelye kialakítását, s amikor munkabeosztása lehetővé tette, ott dolgozott.
A sárközi kerámiahagyományok folytatására Kresz Mária, a barcaújfalusi fehér alapon kék írókás edények megújítására Domanovszky György néprajzkutatók bíztatták, elismerve a díszítésben szinte egyedülálló tehetségét, jártasságát.
Parányi műhelyét 1995-ben pár négyzetméternyi bemutatóteremmel bővítette, de ez sem mentette meg az állandó jövés-menéstől, ki- és becsomagolástól, vásározástól, ami örömei mellett bizony egyre inkább fárasztóvá vált.
Megkezdődött az álmodozás a fazekas házról, amelyben tágas, világos, levegős műhely és bemutatóterem van, ahol csoportokat, vendégeket, barátokat lehet fogadni, ahol mások munkája is megtekinthető. Ez már nem valósulhatott meg. Hagyatékának egy részét a Wosinsky Mór Megyei Múzeum vásárolta meg.
Önálló kiállításai
1973–1994 között: Paks, Szekszárd, Badacsonytomaj, Tapolca, Budaörs, Decs, Zalaegerszeg. Külföldön: Aidlingen (Németország), Bécs, Grác, Villach (Ausztria), Díjon (Franciaország)
Díjak
1975-ben népi iparművész
1994 Gránátalma
1998-ban Népművészet Mestere
1995 Pro Renovanda
Cultura Hungariae I. díj.
Dr. Tóth Ferenc
nyugalmazott múzeumigazgató
