1955. június 6-án született Makó-Belváros katolikus városrészében. A Szent István téri általános iskolában Jámborné Balog Tünde festőművész-rajztanár fölismerte tehetségét, és a rajzszakköri foglalkozásokon túlmenően is sok bíztatást és segítséget kapott tőle. 1969-től 1973-ig a szegedi Tömörkény István művészeti szakközépiskolában nyomdagrafikai szakon tanult. Meghatározó volt számára az iskola művészetre serkentő légköre. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskola festőrestaurátor szakán folytatta. Vászonkép-restaurálásban Varga Dezső, falkép terén Dénes Dezső volt a mestere. A főiskolán nagy önállóságot kaptak. Szemléletére meghatározó hatást gyakorolt Entz Géza művészettörténész is. A nyári hónapokban Zebegényben manilából falképeket is szőtt. Tagja lett a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának, a főiskola folyosóján és a szegedi Ifjúsági Házban kiállítása is nyílt, de fölhagyott vele, a restaurátori munka egész embert igényel. 1978-tól folyamatosan dolgozik a szakmában, szakterületei: vászonkép, fatábla, falkép, mozaik, szgraffito. Bár 1982-től családjával Szentendrén él, szüleihez rendszeresen hazajár.
A szegedi Hősök Kapuja restaurálása közben
Restaurátori tevékenysége szorosan kötődik Makóhoz. A belvárosi római katolikus egyház és a József Attila Múzeum számos vászonalapú olajfestmény restaurálásával bízta meg. A makói Havi Boldogasszony-kép restaurálása alapos és elmélyült elemzéssel is párosult. Brutyó Mária a kép festéstechnikai elemzésére Szabó Zoltán okleveles vegyész, okleveles régész egyetemi docenst kérte föl, aki a kép négy különböző helyéről származó egy-egy minta vékony csiszolatának mikroszkopikus vizsgálatát végezte el. A kép festője az ólomfehér izoláló réteg fölött és alatt ugyanazt a színező anyagot használta. A színes alapozás Európában a 15. század végén, a kétrétegű fejlettebb területeken a 17. században terjedt el. A makói kép korát a technikai vizsgálat alapján lehet valószínűsíteni; föltehetően az 1700-as években készülhetett, amikor már a fejletlenebb területeken is kétrétegű színes alapozást végeztek.
A Havi Boldogasszony-kép súrló fényben, restaurálás előtt
A makói képet korábban újabb vászonra ragasztották, az eredeti méretnél kb. 5 centivel szélesebb vakkeretre feszítették, többször átfestették, és lakkbevonattal látták el. Az újabb vászon idők során a kép hátulján meghullámosodott, elvált az eredetitől, a festékréteg erősen kagylósodott. Brutyó Mária az előkonzerválás során a festett fölületre védőpapírt ragasztott, a régi dublírozott vásznat eltávolította, a kép vásznáról a ragasztómaradványokat lekaparta, a Szépművészeti Múzeum vákuumasztalán viaszgyantával bevasaltatta.
A tisztítópróbák eredményeként arra lehetett következtetni, hogy a kép alatt töredékes, kopott festmény húzódik meg. A Képzőművészeti Főiskola restaurátori intézetében készült ultraviola, lumineszcens és infrakamerás fölvételek alapján nem rajzolódott ki egy felső réteg alatti festmény képe, de a Szépművészeti Múzeum röntgenfölvételei igazolták a föltevést. A durva és ügyetlen átfestés alatt kvalitásos munka tűnt elő. A tisztítás során kiderült, hogy az aranyozott részeket többször átfestették. Mária és a kisded glóriájának eredeti vonala eltért az átfestésétől. Mária arcán az eredeti fölületet két átfestéses réteg födte. A metál alapú ráfestéseket kibontotta, az arc mögül érzelmeket jobban kifejező ábrázolás került elő. A kép fölső harmadában a hátteret ugyancsak többszörösen átfestették. A sötét színű felhőknél a festmény eredeti festékrétege a tisztítási próbák szerint annyira kopottnak tűnt, hogy célszerűnek látszott az átfestés megtartása. A kis Jézus kezében lévő könyv födele alatti eredeti zöldből csak egy kis folt maradt meg, megtartotta itt is az átfestést. A két angyalfej későbbi eredetű, de figyelembe véve, hogy a hívek így szokták meg, nem lett eltávolítva. Mindezt követte a dublírozás, tömítés, esztétikai helyreállítás, aranyozás és lakkozás.
A római Santa Maria Maggiore bazilika oldalkápolnája oltárképének másolását a pápák kiközösítés terhe mellett sokáig tiltották. Borgia Ferenc jezsuita generális 1570-ben kapott engedélyt a lemásolására. Szilárdfy Zoltán kutatásaiból tudjuk, hogy a pápai engedéllyel készült első másolatok a következők: két példány Azevedói Ignác és Aquavita Rudolf jezsuita misszionáriusoknak, egy-egy a római, a brünni, a krakkói és az ingolstadti rendházaknak és öt különböző fejedelmi udvar számára (Sebestyén portugál király és Katalin királyné; II. Fülöp spanyol király; II. Miksa császár neje, Mária Johanna, madridi hercegnő; IX. Károly francia király neje, Erzsébet). Véleménye szerint a történelmi Magyarország területén föllelhető Havi Boldogasszony-képek 1699 és 1856 között keletkeztek.
A makói múzeum megbízásából a Csanád megyei történeti arcképgyűjtemény festményeinek többségét ő restaurálta. Azóta ezek régi szépségükben pompáznak. (Barabás Miklós: Báró Forray András; Székely Bertalan: Erzsébet királyné; Kern Ármin: Návay Tamás I.; Stetka Gyula: Meskó Sándor; Stetka Gyula: Lonovics József; Héya Zoltán: Návay Lajos; Vastagh–Héya: Justh Gyula mellkép; Makó város arcképgyűjteményéből Vastagh György: Justh Gyula.)
Brutyó Mária rendkívül gazdag restaurátori tevékenységéből makói munkák mellett részletesebben szegedi tevékenységéről szólunk, az országos munkák közül a meghatározókat ismertetjük. A falkép-helyreállítások mindig csoportos munkák.
A szegedi fogadalmi templom főhomlokzati mozaikképeinek helyreállítása volt az első találkozása a mozaik műfajjal, ezzel a technikával a főiskolán alapszinten ismerkedett. A mozaikrestaurálás technikáját Bujdosó Annával és Andróczi Alajossal 1988-ban kísérletezték ki, és az apostolképeknél és a hevederívben lévő ornamentális mozaiknál sikeresen végrehajtották.
Freskó- és szekkótechnikával készült falképeket „élesben” először a tarnamérai Almássy-kastélyban 1988–89-ben restaurált. Barokk díszítőfestmények voltak, és kis alakos falképek.
Budapesten, a vártámfalon lévő országcímer-mozaik helyreállítását 1990–92-ben Andróczi Alajos, Bujdosó Anna és Forrai Kornélia szerzőtársakkal végezte. Az 1880-ban készült műalkotáson két lebegő angyal egyik kezével Magyarország nagycímerét, másikkal a magyar Szent Koronát tartja. A mozaik az I. világháború alatt megsérült. Miután Magyarország 1918-ban köztársaság lett, a szentkoronát leverték, majd utasítást adtak az egész mozaik megsemmisítésére. A kirendelt fővárosi mérnök bontás helyett falat emelt eléje. Erre a sikló fölújításakor derült fény. A megbízás először rekonstrukciós karton és színvázlat készítésére szólt. Ebből a várban kiállítást rendeztek. Ekkor kaptak megbízást a kivitelezésre. A mozaikmunkának egyharmada volt meg, a többit rekonstrukcióban oldották meg.
A Velencei Biennále magyar pavilonja 1906-ban épült Maróti Géza (1875–1941) építész tervei szerint. A külső és belső díszítményeket a kor jeles művészei készítették, a mozaikképek Róth Miksa műhelyéből 1909-ben kerültek ki. A magyaros stílusban épült pavilon homlokzatát a szocreál idején lecsupaszították, és modern homlokzatú fal került az épület elé. A magas tetőt visszabontották, sík födémet kapott. Az épület szerkezete is átalakult, belső átriumos udvar készült. A falak és az építmények rejtőzve várták, hogy újra fölfedezzék őket. A kulturális minisztérium kezdeményezésére a kilencvenes évek közepén kibontottak egy falrészt, és rábukkantak a mozaikra. A Velencei Biennále századik évfordulójára, 1995-re a mozaikokat restaurálták. A munkában részt vett Andróczi Alajos, Bujdosó Anna, Farkas László, Hoós Mariann és Brutyó Mária.
Krisztusfej restaurálás közben
Szegeden a Hősök Kapuja freskóját 1936-ben Aba-Novák Vilmos készítette. Mivel a falképre Horthy Miklós kormányzó lovas figurája is fölkerült, a személyi kultusz idején a freskót cementes vakolattal fedték le. A művész leánya, Aba-Novák Judit művészettörténész a kilencvenes években a restaurálás megindítására Szeged városának fölajánlotta az apja budai műtermes villájának eladásából származó pénz egy részét. Ebből az összegből jött létre az Aba-Novák Közalapítvány. A falképek kutatására és a renoválás lehetőségének fölmérésével Forrai Kornélia szegedi születésű restaurátort bízták meg. A restaurálás több szakaszban, 1995–2001-ban készült.
Forrai Kornélia először a Tisza-part felöli kis ívben bizonyos részek restaurálására kapott megbízást, közreműködésre fölkérte Brutyó Máriát, Szőnyi Zsuzsát és Szabó Tamást. Nagy kihívás volt, ugyanis a szekkós réteg az alsó vakolatrétegen majdnem teljesen elpusztult, mert a cementes vakolat szinte teljesen magához rántotta a festékréteget. Jobb volt a helyzet a freskótechnikával készült részeknél, de ezek kisebb fölületek voltak. A föltárás eredménye az első próbálkozáskor nagyon lehangoló volt, különösen Szent Borbála alakjánál. Szerencsésebb volt a helyzet a freskótechnikával készült Aba-Novák önportrénál. Ezt a cementvakoláskor valami fekete festékkel bekenték, és a cement nem a freskóhoz, hanem a fekete réteghez kötődött. A cementes réteget a fekete festékkel együtt el lehetett távolítani. A Szent György-figura – Szent Borbálához viszonyítva – jobb állapotban maradt meg. Ott bizonyos részek rekonstrukcióihoz elegendő támpontot nyújtottak a feltárt maradványok és az archív fotó.
Krisztusfej restaurálás után
Két év múlva ismét megbízást kaptak a Tisza-parti kis ív többi figurájának föltárására. Újabb munkatársuk lett Hoós Mariann is. Ezek a fölületek az előbbinél jobb állapotban kerültek elő. A Tisza-part felöli kis ív restaurálásánál az Irgalmas nővér figurájának mostani megjelenése Brutyó Mária keze munkája. Nem volt egyszerű, mert erről a részletről nem maradt fönn archív fotó, csak Aba-Nováknak egy rajzvázlata és egy homályos, nem szemből készült, picurka fotórészlet. Hiányos maradt annyiban, hogy volt egy felirat, de ennek csak szemcséi kerültek elő. Az Irgalmas nővér főkötőjének térbeni megjelenítése is problémát okozott, mert a francia paraszthagyományból átvett főkötő már nem volt használatban. A budapesti Irgalmas nővérek rendházának régi női szerzetesi ruhát bemutató babagyűjteményében előfordult még ilyen öltözet, amelyről a főkötő rekonstruálható volt.
Restaurátoretikai kérdésként merült föl közöttük, hogy vállalhatják-e a középső nagy ív restaurálását. A munka megkezdéséig láthatatlanul ott rejtőzködik az eredeti Aba-Novák kép, de a vakolat bontáskor sérül a mű, és a rendelkezésre álló adatok alapján a restaurátoroknak újból föl kell építeniük a képet. Bármennyire törekednek megmentésére, abból már nem az eredeti mű lesz. Ha azonban erre igény van, ennek a kihívásnak is meg kell felelni. A fölkérésnek – a nagy felület miatt – két szezonban tudtak eleget tenni. Első munkaszakaszban a kép föltárása, konzerválása és tömítése készült el, a következő évben kezdtek az elpusztult részek rekonstrukciójához. A nagyív Krisztus-feje teljesen Brutyó Mária munkája, valamint a vonuló katonák oldalán a szövegszalag restaurálása, rekonstrukciós festése is. Ezt a szakaszt 2000. szeptember 29-én avatták föl.
Budapesten, a Fiumei sírkertben a Deák-mauzóleum mozaikjainak állagmegóvását 2000-ben Andróczi Alajossal végezte. A belső téri mozaikot Székely Bertalan kartonjairól 1887-ben Róth Miksa műhelye kivitelezte. A mozaikokat levédték, leragasztották, a pergő részeket szemenként lerajzolták.
Dunaújvároson a Bartók Béla téren álló üzletház szocreál mozaikképeinek (Iván Szilárd, Hegyi György, Rácz András, Percz Jenő, Mattioni Eszter alkotása – 1952) restaurálása történt meg. A kompozíció több különálló elemből áll, és a dilatáció következtében az érintkező helyeken a mozaikszemek potyogni kezdtek, ezt rugalmas habarccsal szüntették meg, a hiányokat pótolták.
A szegedi városháza közgyűlési termének mennyezetképét 2001-ben restaurálta Szabó Tamás közreműködésével. A Vajda Zsigmond alkotta (1889) mintegy 80 négyzetméter nagyságú, szekkótechnikával készült falkép mintegy negyedén beázott. Ennek megszűnte után a födém és a kép kiszáradt ugyan, az elszíneződéseket azonban helyre kellett állítani.
Szegeden a Somogyi u. 17. alatti önkormányzati tulajdonú Pacher- és a Kelemen u. 2. szám alatti Scheinbereger sarki ház szondázó kutatására 2004-ben került sor. A helyiségekben töredékesen maradtak meg a festmények, egy-egy töredéket – többek között egy aranyozott csipkemintát – javasoltak anyagában megőrizni, azokat levédték, konzerválták és dokumentálták. Egyik stukatúrmennyezeten három sarokmotívum olyan állapotban marad fent, hogy annak alapján rekonstrukciót lehetett készíteni.
A szegedi Reök-palota, amely Magyar Ede tervei szerint 1907-ban épült, a világ szecessziós építészetében is rangos helyet foglal el. A 100. évfordulóra a teljes műemléki felújítása megtörtént. A földszinten nyomát sem találták a festésnek, a lépcsőházban vakolatplasztikán fordult elő színezés. Legtöbb helyiségben durva, homokos felületen motívumnélküli más és más földszínekkel megoldott színezés fordult elő; okkerek, tompa kékesszürkék. A második emeleten maradtak meg nagyon szép flóderezett ajtók, abból kollegái hármat hoztak rendbe. A második emeleti sarokszobában találtak a mennyezet és az oldalfal találkozásánál csíkozott motívumsort; mintegy hat cm széles szürkéslila és sötétebb zöld csíkozást; az egyiken kis arany gyöngyöcske sorok, a másikban levélkemotívumok voltak. Az egész motívumrendszert tudták rekonstruálni. A palotában ez az egyetlen szoba, amely – anyagában, részben rekonstrukcióban – az épülettel egyidős festést őriz.
A Szegedi Tudományegyetem központi épületén (Dugonics tér 13.) 2003 végén szondázó falkutatás folyt. A reprezentatív helyiségeket vizsgálták meg: az előcsarnokot, folyosószakaszokat, könyvtárat, emeleti dísztermet. A lépcsőház mennyezetére később került sor. Hangsúlyosan az épületszobrászati díszítményeket, ezek színezését kutatták, mert a falmezők üresek. A mészkő, homokkő színei jelentek meg, ezek természetességükkel harmonikus egységet alkotnak.
Az eredeti színvilág helyreállítását javasolták.
Brutyó Mária magas igényű restaurátori munkásságát országosan is számon tartják, így a mai bonyolult pályázati rendszer ellenére is gyakran kap megbízást.
Dr. Tóth Ferenc
nyugalmazott múzeumigazgató
