Caravaggio visszatér Rómába
2001/05/14 00:00
1295 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
1592-ben egy meglehetősen zavaros életű fiatalember Rómába érkezik, hogy fenekestől felforgassa a kor festészetét. Caravaggio, mert róla van szó, most, több mint 400 évvel később visszatér sikere és végső romlása színhelyére egy fantasztikus kiállítás keretében, amely a barokk előtti Rómának teljes panorámáját adja.


Caravaggio: Judit lefejezi Holophernest

Caravaggio és Róma szelleme 1592-1623 a címe a tárlatnak, amelyen a festő 170 remekművét mutatják be, köztük húsz olyant is, amelynek hitelessége kétséges. A római kiállítás folytatása az április 16-án bezárt londoninak, amelyet több, mint negyedmillióan láttak.

Vannak olyan művek, amelyeket először láthat a nagyközönség. Ilyen például az 1604-ből származó Szent család a gyermek Szent Jánossal, ezt a meleg színekkel festett képet egy venezuelai magángyűjteményből vitték az olasz fővárosba. Ugyancsak ritkán látható a Szent Pál megtérése, 1600-ból, amely sokkal sötétebb és erőszakosabb tónusú, mint a kép másik, a római Santa Maria del Popolo templomban lévő változata.

Más képek, mint a Judit lefejezi Holophernest, nyersességükkel hatnak, a Loretói Madonna imádatán láthatók a festészet történetének leghíresebb piszkos lábai, ahogyan a zarándokok letérdelnek a csodatevő Szűz előtt. A zenészek, vagy a Fiatalember gyümölcskosárral - amelynek születését Derek Jarman filmje is bemutatta - Caravaggio feltételezett homoszexualitására utal.

A csendéletek, a profán jelenetek és a vallásos témák váltogatják egymást, hitelesen bemutatva nemcsak Caravaggio hallatlan modernségét, hanem azt a művészeti laboratóriumot, amellyé Róma vált 1600 körül, amikor az egymást követő pápák - VII. Kelemen, V. Pál és XV. Gergely - az Örök Városba hívták Európa legnagyobb művészeit, hogy elfelejtessék a reformáció puritanizmusát. A kiállítás a római Palazzo Veneziában július 31-ig tart nyitva.
(gnl)

Csoportot ajánlunk

Kapcsolódó linkek

hg.hu Online magazin az építészet, design és környezetkultúra témakörében.
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Kreatív Művészet Kreatív ötletek, fotók, videók minden témában a dekorációtól a street artig.
Művész-világ.hu Hasznos információk, érdekességek a film, a színház, a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet témakörében.
Napvilág.net Kulturális hírportál és online magazin.