Degas képei kb. 1895-1910 között
A szembeteg festőművészek kálváriája
Marmor választása azért esett éppen Degas-ra és Monet-ra, mert az ő szembetegségükről pontos és részletes orvosi dokumentáció maradt fenn. Mindkét művészre igaz, hogy amilyen ütemben látásproblémáik súlyosbodtak, festészetük nagyon jelentősen átalakult, egyre absztraktabbá vált. Az adott esetek megértése szempontjából természetesen alapvető fontosságú, hogy mindkét művész már kiforrott stílusban alkotott, amikor szembetegsége először jelentkezett.
A professzor alaptétele tehát az, hogy a szembetegségben szenvedő két festő művészeti stílusát fokozatosan romló látásuk is befolyásolhatta. Állításának alátámasztására saját szemorvosi tapasztalatai és a számítógépes technika segítségével újraalkotta Degas és Monet néhány, már megromlott látással alkotott mesterművét. Úgy vélte, ezekből a szimulációkból jobban megérthetjük, mekkora küzdelmet jelentett Degas és Monet számára egyre romló látásuk.
A kísérlet eredmény döbbenetes: Degas meztelen női alakja annyira homályos, hogy alig vehetők ki az ecsetvonások, Monet vízililiomos tava és a rajta átívelő japán híd pedig sötét és zavaros, a vibráló színek helyett barna és sárga árnyalatok uralják a képet. Másképp nézzük ezután a képeket, ha tudjuk, milyen körülmények között készültek az impresszionizmus mesterremekei? Minden bizonnyal.
Degas – ha a betegség visszafordíthatatlan
Degas (1834-1917) hosszú pályafutásának ötven éve során egy látását egyre jobban zavaró, hullámzóan jelentkező, de fokozatosan súlyosbodó retinabetegségben szenvedett. Betegsége elhatalmasodásával a kontrasztokat, a fényeket és árnyékokat egyre elmosódottabban érzékelte. Ahogy a külvilág látványa egyre homályosabb lett számára, festményei úgy váltak egyre durvábbá, darabosabbá. Korai munkáin az arcok, a tárgyak, a ruhák redői precízen, részletgazdagon kidolgozottak, finoman árnyaltak. Az 1880-as évek végétől azonban ezek a finom részletek elvesztették kidolgozottságukat. Degas a századfordulóig még dolgozott, stílusának és témaválasztásának módosításával próbált alkalmazkodni a számára egyre nehezebbé váló körülményekhez.
Élete utolsó évtizedében azonban szembaja annyira elhatalmasodott, hogy fel kellett hagynia az alkotással. Élete végére gyakorlatilag megvakult.
Monet – ha a betegség visszafordítható
Monet (1840—1926) tíz éven keresztül nem látta jól a színeket, időskori szürkehályogtól szenvedett. 1905-től kezdve festményein elsősorban a színek sötétedése figyelhető meg, de a betegség romlásával aprólékos technikája is egyre absztraktabbá, vagyis kevésbé precízzé vált. Feljegyzéseiből kiderül, hogy mennyire zavarta fokozatosan romló látása: „a színek már nem olyan élénkek, mint régen. A vörös árnyalatok piszkosak, sárosak, festményeim egyre sötétebbek”. Meg kellett tanulnia a színek helyét a palettán, illetve a festékes tubusok címkéire hagyatkozva kereste és keverte ki az elképzelt árnyalatokat. Éljük bele magunkat egy pillanatra a festő drámájába! Miközben a kép témájául választott kert borongós, sárgás-barnás árnyait látja, a benne élő színkavalkádot, a pazar és tobzódó ingerdömpinget szeretné megmutatni a vásznon. Monet hosszas tépelődés után, 1923-ban vetette alá magát műtétnek, és a hályog sikeres eltávolítása után látása visszatért. Ennek köszönhetően visszatérhetett eredeti festési stílusához, betegsége idején készült műveiből többet át is festett.
További érdekes oldalak
(Kép forrása: a tanulmány)
