Elnök úr, kérem!

Robert De Niro az 'Amikor a kutya csóválja' c. filmben Meglepő módon igen visszafogott visszhangja volt idehaza és valószínűleg Európa más részein is az éppen most véget érő(?) amerikai elnökválasztásnak. Még soha nem volt ennyire fej-fej melletti a küzdelem a két jelölt, a republikánuspárti ifjabb George Bush és az eddigi demokrata alelnök, Al Gore között. Miközben Florida szavazatait újraszámolják, időzzünk el egy picit mi is az amerikai elnököknél. A választások során a tét nem csupán a világ legerősebb és legbefolyásosabb államának vezetése: a világ legnagyobb szórakoztatóegysége, Hollywood számára sem volt mindegy, hogy ki nyer. Bár természetesen maga a moziipar is nagyon megosztott, durva egyszerűsítéssel mégis elmondható, hogy Hollywood demokrata párti. (Hogy ez pontosan mivel is magyarázható, abba most nem érdemes belemenni. ) Sőt, olyannyira így van, hogy egyes szakemberek szerint a filmes világ igen jelentős mértékben járult hozzá annak idején Clinton győzelméhez. Ugyanis nem csupán nyilvános szereplésein támogatták a szaxofonozó ifjú titánt, de egyszerre több olyan film is "gyártódott" nagy sietséggel, aminek a hőse maga az amerikai elnök volt.

Harrison Ford az 'Elnök különgépe' c. filmben Bár a legfőbb közméltóság már több korábbi filmben is megjelent, de szinte sohasem mint főszereplő. Általában ő megmentendő mellékszereplő vagy a háttérben meghúzódó döntéshozó, esetleg a főhősnek a legvégén köszönetet mondó ősz hajú, tiszteletre méltó öregúr. Ilyen filmbeli elnök van a Függetlenség napjában, a Támad a Mars-ban, a Szökés New Yorkból-ban és a Szökés Los Angelesből-ben. Azonban a kilencvenes évek filmes elnökei már főszereplővé váltak. Amiben még különböztek elődjeiktől az a rendkívüli fiatalságuk és tettrekészségük volt. Gondoljunk csak Harrison Fordra, az Elnök különgépé-ben: elbánik a megátalkodott orosz terroristákkal - ahelyett, hogy lelépne az elrabolt gépről a mentőkabinban. Vagy ott van Michael Douglas, aki büszkén vállalja érzelmeit az elkötelezett környezetvédő Annette Bening iránt az Amerikai elnök-ben. De ott van Kevin Kline az elnök alteregójaként a Dave-ben sok kavarodás után ugyan, de mindent rendbe tesz a Fehér Házban. Hát mi mást sugallt mindez, mint azt, hogy az igazi elnöknek is pont ilyennek kell lennie?

Ám amint a Clinton család botrányai szép lassan kezdtek napvilágot látni, Hollywood is egyre inkább kezdett részben távolságot tartani, részben jó filmes alapanyagot látni a zaftos pletykákban és hírekben. Így született meg Robert De Niroval az egyik főszerepben az Amikor a kutya csóválja, - ami sok tekintetben jövőbelátónak bizonyult. Előrevetítette ugyanis mind a Monica Lewinski affért, mind a koszovói beavatkozást. Igaz, ez utóbbit nem feltétlen a helyes kontextusban, de a tény, az tény.

Kevin Costner a 'JFK - A nyitott dosszié' c. filmben Persze egy kitalált elnökről szinte bármilyen filmet lehet csinálni, akár még horrort is - ez csak idő kérdése. Sokkal nehezebb azonban egy valódi elnökről szóló munkát elkészíteni. Mert ugye egy filmhez kell izgalmas alaptörténet, esetleg egy botrány. Például az elnök nyer egy háborút vagy esetleg megölik. Nem is olyan rég játszott például az egyik magyar csatorna egy két részes filmet a néhai Theodore Roosevelt elnökről - nem összekeverendő a későbbi Franklin Delano Roosevelttel! - aki a spanyol-amerikai háborúban önkéntes lovascsapatával, a Rough Riders-szel Kubában harcolt a spanyolok ellen. Aztán ott van a szépemlékű Abraham Lincoln jellegzetes szakállával, aki megnyerte a polgárháborút Dél ellen és felszabadította a rabszolgákat - legalább féltucat mű örökítette meg pályafutását Hollywood fénykorában. Ám a legtöbbször megfilmesített amerikai elnök mégis John Fitzgerald Kennedy. Igaz, őt többnyire már nem igazán jelenítik meg a vásznon - sokkal inkább magát a gyilkosságot, illetve a nyomozás részleteit. Ilyen film például a JFK - A nyitott dosszié Oliver Stone-tól a színtelen Kevin Costner főszereplésével, vagy a Ruby - A Kennedy gyilkosság másik arca, ami már az elnök gyilkosának gyilkosáról szól. Talán a legkevésbé népszerű elnökök közé tartozott az azóta már elhunyt Nixon. Nos vele is történt valami: lehallgatási botrányba keveredett - az un. Watergate ügy! -, és kénytelen volt lemondani. Ezt pedig amerikai elnök rajta kívül még soha nem tette. A filmművészet két komoly alkotást is köszönhet Nixonnak: Az elnök emberei-t Dustin Hoffmannal és Robert Redforddal valamint a Nixon-t, magával Anthony Hopkins-szal Trükkös Dick szerepében. Végül igazi elnökök képei vannak a Holtpont című krimi bankrablóinak maszkján is!

Dustin Hoffman és Robert Redford az 'Az elnök emberei' c. filmben Tulajdonképpen nyugodtan az elnökös filmek közé sorolhatjuk azokat is, amelyek az elnök hozzátartozóiról - tartozékairól - szólnak, mint például Az elnökcsemete című nem túl színvonalas vígjáték. Tartozéknak tekinthetjük továbbá a testőröket és a biztonsági szakembereket, hiszen az elnök közvetlen közelében dolgoznak. Ők hozzák a legtöbb filmet is, hiszen mi lehet izgalmasabb, mint a legfelsőbb körökben elkövetett és aztán eltusolt bűntény. Ilyet láthatunk a Gyilkosság a Fehérházban-ban vagy a Célkeresztben-ben, de mintha a Több, mint testőr is valami elnökös dologgal kezdődött volna, hogy csak néhány példát említsünk.

Az amerikai rajzfilmek is szívesen szerepeltetnek elnököket: a Beavis és Butthead lenyomja Amerikát-ban Butthead előbb Chelsea Clintonnak próbál udvarolni, majd a végén maga Clinton is megjelenik köszönetet mondani hőseinknek. A Simpson család egyik epizódjában George Bush - az idősebb - költözik Simpsonék szomszédságába, és hamar esküdt ellensége lesz Homer Simpsonnak, a családapának. És a volt elnökökről jut eszünkbe két dolog is. Az Álnokok és elnökök című film Jack Lemonnal és James Garnerrel arról szól, hogy a jelenlegi elnök - akit Dan Akroyd alakít - minden bűnét a két szerencsétlen exelnökre akarja kenni. A másik dolog az, hogy Bill Clinton még a választások előtt bejelentette, hogy szívesen vállal majd filmszerepet. Volt már egy színész - Ronald Reagen -, akiből elnök lett, most jön majd egy elnök, akiből színész lesz!