Emberi játszmák a drámákban
2014/07/14 08:00
3102 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Amikor megalkotnak egy fogalmat, egy elméletet, az nem azt jelenti, hogy az elmélet előtt létező világgal az elmélet nem foglalkozik. Sőt: egy igazán jó elmélet képes újradefiniálni a korábbi gondolkodásmódokat is. Mi köze van a huszadik századi tranzakcióanalízisnek ókori, klasszicista és realista drámákhoz?

Játszmázunk

Gyakori jelenség, hogy kommunikációnk során nem egészen azt közöljük, ami a felszínen elsőre érzékelhető, hanem valami egészen mást. Lehet, hogy ennek a „más” közölnivalónak nemcsak kommunikációs partnerünk, de még mi magunk sem vagyunk tisztában; vagy éppen hogy tisztában vagyunk vele, és ilyen módon igyekszünk manipulálni a másikat, elérni nála valamit, ami számunkra haszonnal jár. Többek között az ilyesféle kétfenekű kommunikációval foglalkozik tranzakcióanalízis nevű személyiségelmélet, amelynek megalkotója a kanadai Eric Berne, és amelynek egyik kulcsfogalma a játszma.

jatszma

Tranzakciók, énállapotok

A mindennapi beszédben meglehetősen elterjedt és divatos kifejezésről van szó: „Figyeld, ahogy beszél; biztos most is játszmázik!”; „Én nem bírom ezeket az örökös játszmákat a kollégákkal!” Mi is ez a játszma? Ehhez először lássuk nagyon röviden és sommásan azt, hogy miről szól a tranzakcióanalízis! Berne elméletének egyik alapvetése, hogy az emberi érintkezés alapegysége a tranzakció, amely egy inger és egy válasz együttese. A választ sztróknak nevezzük. A sztrókot magyarul simogatásként fordíthatnánk, de ez félrevezető: egy sztrók lehet pozitív és negatív is; tulajdonképpen azt jelzi, hogy foglalkoznak az emberrel. Mindenkinek szüksége van megfelelő mennyiségű sztrókra az egészséges élethez; a játszmák célja tulajdonképpen ezzeknek a sztrókoknak a bezsebelése.

Hogyan alakul ki egy játszma? Nos, Berne szerint mindenkiben három énállapot lakozik: a gondoskodó és egyszersmind korlátozó Szülői, a szenvtelenül, racionálisan gondolkodó Felnőtt, valamint a Gyermeki, aki egyrészt gondtalanul élvezi az életet, másrészt alkalmazkodik a szülői elvárásokhoz, harmadrészt fel is lázad az elé tornyosuló akadályok ellen. Az egyén énállapota pillanatnyi, folyton változó; mindig valamilyen énállapotból kiindulva teremtünk kapcsolatot úgy, hogy a másiknak egy meghatározott énállapotát célozzuk. Ha például egy közös program során egyszerű információkérésként megkérdezzük ismerősünket, hogy mennyi az idő, akkor a Felnőtt énállapotunkból szólítjuk meg ismerősünk Felnőtt énállapotát. Abban az esetben, ha ismerősünk megadja a kért információt („Háromnegyed egy van.”), ő is „Felnőttből Felnőttbe” válaszol. Ha viszont valami olyasmit mond, hogy „Más megint otthon hagytad a mobilod, mi?”, akkor már nem „Felnőttből Felnőttbe”, hanem egy számonkérő Szülői énállapotból szólítja meg a mi Gyermeki énállapotunkat: játszmát kezdeményez. Most válaszút előtt állunk, több dolgot tehetünk vagy „bekapjuk a horgot”, és belebonyolódunk egy parttalan szóváltásba, vagy például higgadtan jelezzük, hogy ismerősünknek igaza van, tényleg otthon hagytuk, ebből kifolyólag kérjük, hogy mondja meg, mennyi az idő. Az előbbi választásunkkal a saját megszólított Gyermeki énállapotunkból replikázunk vissza, létrejön az úgynevezett kiegészítő tranzakció, belemegyünk a játszmába, ismerősünk pedig örülhet, mert sikerült konfliktust teremtenie. Az utóbbi választásunkkal azonban úgynevezett keresztezett tranzakció jön létre (továbbra is Felnőttből Felnőttbe kommunikálunk), amely véget vet a játszmának.
(Ez a rövid leírás természetesen nagyon leegyszerűsíti az elméletet; ez a játszmáról szóló Wikipedia-cikk azonban sokat segít a megértésben.)

Játszmázás az irodalomban

A továbbiakban arra hozunk néhány példát, hogyan jelenik meg a játszmázás jelensége az irodalomban jóval azelőtt, hogy maga a fogalom megszületett volna. Három közismert drámai művet veszünk szemügyre, amelyek mindegyikében, tragédiában és komédiában egyaránt, komoly emberi konfliktusok jelennek meg. A játszmák értelmezése itt talán felületesnek vagy pontatlannak hathat – céljuk nem is a mélyelemzés, hanem inkább a gondolatébresztés.

Szophoklész: Antigoné (i.e. 442): Kreón és Antigoné ellentétében egy tipikus uralkodói attitűd és az erre érkező reakció figyelhető meg. Kreón jellemző módon Szülöi énállapotából kezdeményez interakciót: kereteket szab, Szülőként szólítja meg Antigonét és a város minden lakóját. Szülői énállapotából kiindulva követi el az ősbűnt, hübriszt is, amikor az élet olyan területére akarja kiterjeszteni a befolyását – a szeretett testvér eltemetése, illetve ennek tiltása –, amely fölött valójában nem lehet hatalma. Antigoné lázad ugyan, de lázadása nem a Gyermeké, hanem a Szülőé, aki más, Kreónéival konfliktusba kerülő kereteket szab; nem higgadt problémamegoldó, hanem szenvedélyes lázadó – nem megy bele semmi áron Kreón játszmájába; Kreón dühöng, mert így elesik a nyereségtől, az engedelmes figyelemtől.

Molière: Tartuffe (1664): Molière híres komédiájának főszereplője főként a ház urát, Orgont viszi bele különféle játszmáiba, ahol általában Gyermeki énállapotából kommunikál – meg kell védenie Orgonnak őt a többiektől –, és Orgon Szülői énállapotát szólítja meg. Orgon készséggel belemegy az oltalmazó, gondoskodó szülő szerepébe, „bekapja a horgot”:

TARTUFFE:
(…)
Testvérem, ön talán a látszatból ítél?
Az megtéveszti: nem vagyok jobb senkinél.
(…)
ORGON:
Ó, testvérem, elég. (…)
(Molière: Tartuffe. III. felvonás, 6. jelenet – részlet)

Tartuffe így nem csupán a megfelelő sztrókokat zsebeli be, hanem egzisztenciális gondjait is megoldja. Testvérnek nevezik egymást Orgonnal, noha kapcsolatuk közel sem kiegyenlített: látszólag Orgon oltalmazza Tartuffe-öt, valójában Tartuffe irányít.

Henrik Ibsen: Babaház/Nóra (1879): A dráma egy különleges és jellemző emberi játszmára épül: Torvald, az erős és sikeres férj folyamatosan infantilizálja, gyermekként kezeli feleségét, Nórát (erre utal a cím is). Ez nem felnőtt emberek viszonya, hanem egyértelműen Szülő—Gyermek-viszony, amelyhez Nóra készséggel asszisztál, mert neki is kényelmes – egy darabig. Lázadása végül úgy töri meg a játszmát, hogy Felnőttként szólítja meg férje Felnőtt létállapotát, amely minden további manipulációt lehetetlenné tesz. Sőt Nóra nemcsak a játszmából lép ki, hanem a kapcsolatból is, kifejezvén, hogy nem kér többet a tisztességtelen, megalázó bánásmódról, amelyről oly sokáig nem vett tudomást.

További érdekes oldalak:

A témában jól kidolgozott, informatív Wikipedia-szócikkekre bukkanhatunk; a fent említetten kívül érdemes elolvasni még az alábbi két cikket, melyek közül az egyik Eric Berne elméletével foglalkozik általában, a másik pedig Berne 1964-es sikerkönyvével, az Emberi játszmákkal:

Kerek Roland cikke

Kapcsolódó linkek

Europeana Európa digitális archívuma
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Europeana tanár szemmel Ötletek az Europeana tartalmak felhasználásához

Tartalmak a Tudásbázisban

Irodalom 10. osztály Epika, líra és dráma a felvilágosodás korában
20. századi magyar írók Móra Ferenc, Illés Gyula, Márai Sándor...
A reneszánsz művészet Művészettörténet
Rajz és vizuális kultúra Képek tartalma és formanyelve

Csoportot ajánlunk