Bevezető gondolatok

Az irodalmi stílusirányzatok közül a szimbolizmus gyakorolta az egyik legelementárisabb hatást Ady Endre költészetére. Életműve első szakaszának versciklusai témától függetlenül a szimbolizmus égisze alatt keletkeztek. E versciklusok vissza-visszatérő alakja Léda, aki (illetve: amely) nagyban hozzájárult ahhoz az újfajta szerelemfelfogáshoz, amely máig egyik központi motívuma az Ady Endréről alkotott képünknek.

A tétel kifejtése

Köztudott, hogy Ady Endre (1877-1919) költészetében két nagy szerelem élménye tükröződik vissza; az egyik a Diósiné Brüll Adélhoz (Lédához), a másik pedig Boncza Bertához (Csinszkához) fűződő. Ezen a ponton könnyen eshetnénk abba a hibába, hogy a versek tartalmait rendre megfeleltetjük Ady életeseményeivel; ám nem ezt fogjuk tenni. Az életrajz helyett az életműre fogunk koncentrálni, amikor két Léda-vers segítségével áttekintjük a szerelmi élmény lírai megjelenítését Ady Endre költészetének első szakaszában.

Új! Sokan vélik úgy, hogy Ady Endre harmadik kötetének, az Új verseknek 1906-os megjelenése olyan elementáris erővel hatott a magyar költészetre, amit Petőfi óta senki nem tapasztalt. A fiatal költő a Franciaországból a 19. század második felében kiinduló stílusirányzat, a szimbolizmus teljes fegyverarzenálját felvonultatta korszakalkotó kötetében, ám ezzel nemhogy nem szürkült holmi Baudelaire- vagy Rimbaud-epigonná, hanem a magyar költészeti hagyomány folytatójává vált úgy, hogy közben vakmerően eredeti művekkel sokkolta közönségét, amelynek mintegy két évtizedébe telt az, hogy szélesebb körben is befogadja ezt a minden kompromisszumtól mentes költészetet.

Ellentmondásos a cím is. Az Új versek első ciklusában, a Léda asszony zsoltárai utolsó darabjaként olvashatjuk a költő egyik legismertebb versét, a Héja-nász az avaron címűt. Már maga a cikluscím is sokat sejtet: megidézi a görög mitológia Lédáját, Tündareosz feleségét, akit Zeusz egy hattyú képében csábított el, és akinek egyik gyermek az a szép Heléna, aki kulcsszerepet játszott a trójai háború kirobbanásában. Az asszony kifejezés Léda házas mivoltára utalhat, egyszersmind izgalmas konfliktusra az elcsábított görög királynéval összefüggésben. Végül a zsoltár mint bibliai műfaj szent szövegeket, szakrális tartalmakat ígér.

Madárkarmok. A Héja-nász az avaron zavarba ejtő szerelmes vers. A szövegből kibontható tartalmak nem köthetők hétköznapi tapasztalathoz. Központi képként a héjapár szimbóluma szerepel, amelyet hasonlósági alapon nem köthetünk a szerelmespárhoz, nem metaforáról van tehát szó: a két madár jelkép, és jelentésének összetett erőterében olyan fogalmakra asszociálhatunk, mint a szabadság, a ragadozó, a veszély vagy az agresszió. A vers a szerelmet rendkívül ellentmondásos érzésnek mutatja: ezt kifejezi mind a központi kép, mind a nyelvi elemek („Fölborzolt tollal, szerelmesen”). A művet áthatja a dinamizmus; az igék és a belőlük képzett igenevek nyugtalanságot sugallnak („Vijjogva, sírva, kergetőzve”; „Szállunk a Nyárból, űzve szállunk”), a rövid szótagok pörgését időről időre megakasztja egy-egy hosszabb szótag („Dúlnak a csókos ütközetek”), és így az időmértékes verszene is zaklatottá válik. A szerelem nem megnyugtató érzés, inkább ütközet, harc, nyughatatlanság.

A műben nem valós személyek, alakok, helyszínek szerepelnek, hanem szimbolikus képek egy ősi időtoposzba ágyazva (Ősz, Nyár). Ma már talán vigyázni kellene a fontosabb szimbólumok nagybetűs írásmódjával, hiszen modorosságnak tűnhet – Ady korára és költészetére nagyon jellemző ez a teátrálisnak is értékelhető gesztus. Ugyanakkor a nagybetűzés arra is utalhat, hogy az Ősz, a Nyár valamiféle archaikus istenségek, allegorikus képek. A Nyárnak „új  rablói” vannak: harcban áll tehát a héjapár ezekkel az „őkkel”, akik átveszik az ő szerepüket, a héjákét, akik lehettek akár a „régi rablók” (régi „új rablók”) is. Mindazonáltal az igazi harc a két héja, a szerelmesek között zajlik. Maga az aktus, a nász is fájdalmas, a kéjes örömbe végzetes gyötrelem vegyül, melynek a vége halál a halott, rothadó levelek között az avarban („avaron”).

Sötét bálozók. Nem kevésbé nyugtalanító vers a Lédával a bálban című sem. Ez a Vér és arany című kötet (1907) A Léda aranyszobra című ciklusának nyolcadik verse, a ciklus első felében. Kísérteties jelenetnek vagyunk szemtanúi: egy fényes, vidám mulatságba megérkezik egy fekete, démoni pár (a „mi”), amelynek hatására  „[t]éli szél zúg”, a sötét páros táncba kezd, és a vidám tömeg ijedten szétrebben. A vidám párok (vagy: párocskák – a körülményekből adódóan Lédáék felsőbbrendűként is értékelhetőek) szétrebbenése a Héja-nász… madárszimbolikáját idézi, ráadásul Léda alakjához nagyon erőteljesen hozzátartozik a hattyú, ez a fenséges fehér madár, amely méltóságteljes és tiszta, szemben a démoni párral, amely méltóságteljes ugyan, de halál-arcuk van, és valami régmúlt esküvőre emlékeztető rózsacsokruk is hervadt. Amikor feltámad a téli szél, az időtoposz logikájából fakadóan azt mondhatjuk, hogy a halál érkezett meg.

A vers ellentétekre épül, amely az érzékszervekkel felfogható jelenségekhez, illetve hangulatokhoz kötődik: „Sikolt a zene”, majd „Bús csöndben belépünk”; „rózsakoszorús ifjak”  között szórják szét „hervadt, régi rózsa-koszorúinkat”; a „víg teremben” „elhal a zene”; a „forró, ifju pára” szinte erotikus asszociációkat sejtet, míg ennek ellentéteként végén a párok “dideregve / Rebbennek szét”. Az ellentétek összefoglalóan a bbál korábbi szereplői és az új jövevények között feszülnek, akiknek, úgy tűnik, szerelme éppoly hervadt, mint a virágcsokra. Nincs az a hatalmas belső feszültség, mint az egymást mardosó héjapár esetében, de nincs szó lángoló szerelemről sem, Mintha saját szerelmük hamvain léptek volna be a szerelmi vágytól zsongó termembe, tökéletesen kiüresítve azt önmaguk számára.

A tétel összegző leírása

Milyen az Ady-féle szerelmi líra? A Léda-versekből kiindulva: sötét, kegyetlen, erőszakos, végletesen ellentmondásos, heves érzelmeket és nagy belső ürességek egyformán magába foglaló dinamikus kavargás. Zaklatottságához hozzájárulnak a mondatszerkezeti megoldások, a szimbólumrendszer, valamint a verszene is.

Korabeli eredetisége mellett fontos látnunk azt is, hogyan kapcsolódnak ezek a költemények régi költészeti hagyományokhoz, például az időtoposz esetében.

További érdekes ötletek:

Ellenőrzőkérdések a tételtanuláshoz:

1. Mit ígérnek a címek?
2. Mennyiben térnek el a művek a szerelmesvers-konvencióktól?
3. Ráismersz-e hagyománykövetésre a versekben?
4. Milyen összefüggéseket találunk a két Léda-vers között?

Kerek Roland cikke