Bevezető gondolatok
Arany János (1817-1882) a magyar irodalom megkerülhetetlen figurája, pályájának kiteljesedése az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc eseményeit követő évtizedekre esik, jóllehet az 1840-es években is alkotott már olyan remekműveket (például a Toldit), amelyeket mindmáig a magyar irodalmi kánon legstabilabb oszlopaiként tartunk számon. Sokak szerint legértékesebb és egyben legvirtuózabb művei a balladák.
A tétel kifejtése
Összetett műfaj. Az Arany-balladákat gyakran úgy említjük, mintha önálló műfajt képviselnének, pedig a költő eme különleges alkotásai mind műfaji, mind tematikus, mind poétikai szempontból nagy és szövevényes európai irodalmi hagyományok folytatói. Maga a ballada műfaj is sokféleképpen értelmezhető, attól függően, hogy melyik műfaji hagyományról beszélünk; Arany János is többféle minta ötvözésével hozta létre balladaköltészetét. Az Ágnes asszony (1853) például a skót és erdélyi népballadákkal rokonítható népi jellegű alkotás, az V. László (1853) a shakespeare-i drámai hatásokat idézi idősíkváltásaival és fokozottan párbeszédes jellegével, a Zách Klára (1855) pedig a históriás énekek hagyományát folytatja.
Epika, líra, dráma. A ballada összetett verses formájú kisepikai műfaj, amelyben drámai és lírai elemek is felismerhetők. A balladák történetet mesélnek el, mint például az eposzok, de az öreg műfaji nagytestvérnél sokkal rövidebbek és tömörebbek. Koncentráltságuk egyik letéteményese a közismert „balladai homály”, vagyis a cselekmény szaggatott elővezetése, melynek során sokszor pillanatnyi kimerevített jelenetek követik úgy, hogy a közben eltelt időre nem utal semmilyen szövegrész direkt módon: azt a kontextus megértésével rekonstruálja a figyelmes olvasó. A jelenetezés már jellegzetesen drámai vonás, ahogy a párbeszédesség is, amely a lírai én áttételességét, szerepbe kerülését és hangjának megtöbbszöröződését is eredményezi. „Epikus költő” – Arany János költői alkatát kiválóan jellemzi ez a látszólagos oximoron (mivel az epikus, történettel rendelkező művek szerzőjét meg szoktuk különböztetni a lírai alkotásokat papírra vető költőtől); a ballada műfaja pedig különösen jól összeegyeztethető ezzel a költői alkattal, és egyszersmind annak egyik legjellemzőbb hangnemével, az elégikussal is.
Megbomlott világrend. Nagykőrösi éveknek Arany János-i pálya 1851—1860-ig tartó szakaszát szokás nevezni. A költőt 1851-ben kinevezték a nagykőrösi református gimnázium magyar és latin nyelv és irodalom tanárának, amely hivatását legalább akkora hivatástudattal és szakértelemmel művelte, mint a költőit. Ez idő alatt születtek az úgynevezett nagykőrösi balladái; a fent említetteken kívül még ide tartozik még a Mátyás anyja (1854), a Szondi két apródja (1856), valamint A walesi bárdok (1857) is. Ezek a versek – a Mátyás anyját kivéve – szemléletükben egységesek abból a szempontból, hogy egy korábban felborult világrendet ábrázolnak, amelyben meg kell küzdeni az új harmóniáért a hatalommal, és ez a küzdelem erkölcsi, értékérvényesítési szempontból sikeres. A csatában elesett Szondi Miklós apródjai nem alkusznak meg a török pasa követével, A walesi bárdok zsarnok Edward királyának megőrülése büntetésként értelmezhető csakúgy, mint a férje meggyilkolásáért bűnrészesként felelős Ágnes megbomlása, aki nem képes kimosni a rongyos lepedőn (mint a lelkén) található véres foltot. A Mátyás anyja az előbbiekkel ellentétben egy rendezett, jóllehet erősen leegyszerűsített világrendet mutat, amelyben az alapértékek nem válnak kétségessé, es a gondviselés biztosítja a harmóniát.
Székely Bertalan: Ágnes asszony - színes litográfia, 1865 Székely Bertalan (1835-1910) kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1999, 54, 56. kép.
Bűnök, büntetések. A walesi bárdok és az Ágnes asszony egy másik, noha az előbbiekkel szorosan összefüggő jellegzetesség mentén is összefüggésbe hozható, tudniillik a bűn és büntetés, bűnhődés motívuma mentén. A két vers hasonlít abban, hogy a bűn elkövetése még a balladai cselekmény kezdete előtt megtörtént (Wales erőszakos elfoglalása, illetve a gyilkosság), a büntetés pedig az ókori görög vagy a reneszánsz angol tragédiákhoz hasonlóan sorsszerűen bekövetkezik. Ezeken a hatalmas bűnösökön azonban nem emberi akarat ítélkezik: szenvedésük lélektani jellegű és elkerülhetetlen.
A zsarnoki hatalommal szembeni magatartás. Míg az Ágnes asszony témája – mint már említettük – népies, a többi vers a történelemből veszi tematikai alapanyagát, amely, ismerve az 1850-es évek társadalmi-politikai kontextusát, nem mentes áthallásokként is értelmezhető párhuzamoktól: elég csak arra gondolnunk, hogyan jelenik meg a hatalom és az alávetettek viszonya. Talán a Szondi két apródja szolgálja ehhez a legkézenfekvőbb példát. A hadvezér Ali éppen győzelmi ünnepet ül a török táborban, és egy embere által hívatja a legyőzött várkapitány apródjait, hogy csatlakozzanak hozzá; az urukhoz hű apródok azonban nem felelnek a hívásra, hanem históriás énekbe kezdenek a nemrég véget ért csatáról. Énekükbe a követ be-becsatlakozik, és ily módon különös párbeszéd alakul ki: a követ megjegyzéseire, hívására, csábítására, majd fenyegetésére nem felelnek, azonban éppen ez a hallgatás értékelhető egyszersmind ellentmondást nem tűrő állásfoglalásként, válaszként is. A csend fontos szerepet játszik A walesi bárdokban is: „Edward király, angol király / Léptet fakó lován: / Körötte csend amerre ment, / És néma tartomány.” – olvashatjuk Montgomerybe érkezése előtt, a költemény végén pedig éppen a csend hiánya kergeti őrületbe a királyt: Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal / London utcáin ez? / Felköttetem a lord-majort, Ha bosszant bármi nesz! // Áll néma csend…”
A tétel összegző leírása
A nagykőrösi balladák témájában tehát visszatérő elem a felbomló, értékvesztett világrend értékkel telítése, és ily módon a harmónia visszaállítása, a történelmi helyzetek, események ábrázolása, és a lélektani ábrázolás hangsúlyossága. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az elégikus, sőt tragikus hangvételű művek mellett Arany János komikus, úgynevezett vígballadákat is alkotott a korszakban, jóllehet sokkal kevésbé jellemző módon; ilyen vígballada a Pázmán lovag (1856).
További érdekes oldalak:
- A ballada műfajáról bővebben
Kerek Roland cikke
