Bevezető gondolatok
Miguel de Cervantes Saavedra (1547-1616) a spanyol reneszánsz irodalom legnagyobb alakja, akit sok irodalomtudós az első mai értelemben vett modern regény írójaként tart számon. Akárhogy is, a Don Quijote (vagyis Az elmés nemes Don Quijote de La Mancha – 1605 és 1615) a világ egyik legismertebb regénye, amelyet sokan sokféleképpen feldolgoztak, az anakronisztikus kóbor lovag és hű fegyverhordozója emblematikus alakokká váltak. A regény ugyancsak kiváló példája az úgynevezett pikareszk műfajnak.
A tétel kifejtése
A pikareszk regény Cervantes korában népszerű műfaj volt. Nevét az első ilyen mű főszereplőjének (Lazarillo de Tormes-nek) karakteréről kapta: a spanyol picaro szó kópét, független, a társadalom törvényeinek fittyet hányó csavargót jelöl. Don Quijote, a kóbor lovag, ugyanilyen kópé-, illetve csavargófigura. A pikareszk regény egyetlen, laza cselekményszálon futó, többnyire rövidebb terjedelmű irodalmi mű, amelynek főhőse a számos kalandba keveredő csavargó. Ezek a kalandok rendszerint függetlenek egymástól.
Cselekmény. A Don Quijote története röviden összefoglalható: Alonso Quijana, a spanyol vidéki nemes úr annyira rabjává válik a lovagregényeknek, hogy végül magát is lovagnak képzeli, és miután Sancho Panza, hű fegyverhordozója csatlakozik hozzá, elindul, hogy különböző kalandokban vegyen részt, amelyek során bátorságát és nemességét bizonyítván végül elnyerheti szíve választottja, az egyébként fiktív Dulcinea szívét. Kóborlásai közben sokszor bajba keveredik, és saját háza népe is különféle cselekhez folyamodik, hogy urukat hazahozzák. Don Quijote végül felismeri, hogy a világ, amelyben ő középkori lovag, csupán a képzelet szüleménye, kijózanodása során megbetegszik, és végül meghal.
Laza szerkezet. A regény szerkezetére jellemző a laza cselekményszövés és az egyes epizódok felcserélhetősége. Míg az első és az utolsó fejezetek (a megbolondulás és a kijózanodás története) rögzítettek, és emellett több olyan fejezet is található a regényben, amelyek szorosabban összefüggenek más fejezetekkel, a kalandokat elbeszélő epizódok nem valamiféle általános szervezőelv, logikai sorrend szerint követik egymást, ezért felcserélhetőek. Don Quijote tulajdonképpen két állapotváltozáson megy keresztül: a történet elején megbolondul, a végén kijózanodik. A kettő között azonban a jelleme nem fejlődik, a kalandok, noha megviselik, személyiségén mit sem változtatnak.
Don Quijote személyisége. Vizsgáljuk meg ezt a változatlan karaktert, és egyszersmind hasonlítsuk össze regénybeli ellenpontjával, Sancho Panzával! Don Quijote nagy álmodozó, nagyszabású gondolatai vannak a világról, annak erkölcsi rendjéről – a kóbor lovag tehát meglehetősen erényes is: a gyengéknek mindig segíteni szeretne, a zsarnokokat elítéli, a saját igaza mellett kiáll. Bátor ember, aki azonban eléggé heves vérmérsékletű, sőt agresszív is, egy-egy tette előtt nem sokat gondolkodik. A maga alkotta fiktív világ törvényeit maradéktalanul elfogadja és betartja. Vele szemben Sancho Panza logikus gondolkodású ugyan, de földhözragadt, kisstílű karakter lefokozott életszemlélettel és vágyakkal, aki, ha lehet, kerüli az összetűzést, kifejezetten gyáva. Míg Don Quijote magas, szikár alkat, aki lovon (gebén) jár, addig Sancho alacsony, kövér és szamáron „lovagol”. Feltétlenül hűséges gazdájához, általában megérti megváltozott tudatállapotát, és segíteni szeretne rajta. Mégis kettőjük közül Don Quijote az, akivel az olvasó inkább képes azonosulni, ő ugyanis nem egyszerűen egy komikus, béna hős, hanem olyan személyiség, aki visszatér egy erényesebb korba, a lovagkorba, noha emiatt valós korában – ami megegyezik Cervantes korával – sorozatos konfliktusokban van része.
Szimbolikusnak is tekinthető tehát kijózanodása közbeni-utáni betegsége, majd halála: végeredményben ő egy erkölcsösebb, letűnt korba vágyik vissza, saját értékvesztett miliőjében létezni képtelen. A komikus figura a regény végén egyértelműen tragikussá válik, hiszen vele együtt az általa képviselt értékeknek is menthetetlenül veszniük kell.
Az epizódok szerepe, társadalomkritika. A laza szövésű regény során tehát az egyes kalandok epizódok, mint például a közmondásos szélmalomharc, árnyalják, erősítik, példázzák Don Quijote személyiségét. Ezzel Cervantes a pikareszk divatos műfaját is új szintre emeli, mivel nemcsak egy kalandos történetet ad az olvasó kezébe, hanem egyszersmind görbe tükröt és társadalomkritikát is, amely – még így négyszáz év távlatából is úgy tűnik – semmit sem vesztett aktualitásából.
A tétel összegző leírása
Cervantes Don Quijote című műve a pikareszk regény mesteri példája, és egyszersmind az első modern értelemben vett regény. Laza szövésű cselekményének elején és a végén a főhős gyors állapotváltozáson megy keresztül (megőrül, illetve kijózanodik), közben pedig kalandok sorát éli át, amelyek közben nagystílű, példaértékű jelleme nem változik.
Kerek Roland
