Művész a modellel
1906. január 8-án született Budapesten tisztviselői családból. Középiskoláit az V. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végezte. Már ekkor eljárogatott Tabánra akvarellezni. Ötödikes diákként Aczél Henrik műtermében belekóstolt az iparművészi tervezésbe és restaurálásba. Hatodikosként főigazgatói engedéllyel Réti István (1872–1945) szabadrajz-iskolájában – a mester korrigálásával – modell utáni szénrajzokat készítetett. Apjának az volt a véleménye, hogy a művészettel csak egy biztos jövedelmet jelentő állás mellett lehet foglalkoznia, ezért érettségi után közgazdásznak iratkozott be, két évet el is végzett. Mivel a szülők látták vergődését, 1926-ban beleegyeztek, hogy a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezzen. Csók István tanítványaként odaadással tanult. Harmadévesként Csók tanársegéde lett, és az Epreskertben külön műtermet kapott. 1930-ban végzett, de még két évig dolgozhatott a főiskolán. 1930-ban olaszországi, 1937-ben párizsi tanulmányútra ment. Sok rangos, csoportos kiállításon szerepeltek munkái: a Nemzeti Szalonban (1931, 1935, 1936, 1937, 1939, 1942), az Ernst Múzeumban (1932, 1934, 1937), a Műcsarnokban (1933), a Tamás galériában (1938), a Műbarát kiállításán (1942), az Alkotás Művészházban (1942, 1943), Szépművészeti Múzeumban (1943). A korabeli kritika kiemelte, hogy tájképeit és figurális kompozícióit Csontváry Tivadar, Berény Róbert és a japán festők hatása alatt festette.
1930-ban megszerezve a tanári diplomáját, azonnal be is adta állás iránti kérelmét, mégis csak 1938-ban kapott megbízást, de akkor is csak mint óraadó helyettes tanár a makói Csanád vezér gimnáziumban. Ehhez is kellett Csók István ajánlása:
Piros ruhás nő
„Fáy Lóránt úr 6 éven át tanítványom és tanársegédem volt. Ezen idő alatt fényesen beigazolta hozzá fűzött reménységemet, mert nemcsak egyik legkiválóbb tanítványom, de egyúttal egyik legelső rangú ifjú művésze is az új festőgenerációnak. Éppen ezért az ő megbízását a rajztanári állás betöltésére a legmelegebben ajánlom. Ő nem csak, mint kiváló tanerő a legjobban meg fogja állani a helyét, de mint művész oly művészi alkotásokat fog produkálni, melyek becsületére fognak válni neki magának, Hazájának s azon kultúrtényezőknek, melyek őt hozzásegítik magasztos hivatása betöltéséhez.”
Ő tanárként, mi diákként egyszerre kerültünk a gimnáziumba. Az osztálytársak közül Szilvásy Nándor, Pósa Lajos, Pilbáth Ferenc tehetségét hamar fölfedezte. Rajzot, műalkotási ismeretet és a gimnáziumokba akkoriban bevezetett szépírást (zsinórírást) tanította. Mi a kitűnő tanárt tiszteltük benne, de tudtunk festői tehetségéről is. Sógornőjének fia, Bálint Kaci ugyanis elragadtatással beszélt készülő olajképeiről. Művészalkat volt, sugárzott belőle a művészet iránti elkötelezettség.
Amikor két év múlva Fáy Lórántot Kispestre helyezték, Kamotsay István, a diákszobrász is követte mesterét. 1940-ben a kispesti Deák Ferenc Gimnáziumba került. Itt művészeti és mértani rajzon, továbbá művészettörténeten kívül számtant, ábrázoló geometriát, szépírást, sőt testnevelést is tanított.
Merengő
Halála előtti heteit húga, Fáy Magda így írta le: „Az utolsó időben, mintha csak megérzett volna valamit, nagyon ideges, nyugtalan volt, nem találta a helyét, aminek ő maga sem tudta magyarázatát adni. Az utolsó, 1944 karácsonyát Pesten feleségével a szüleinél töltötte, mivel ők Pestlőrincen laktak. Ez az utolsó karácsony sem volt nyugodt, mivel este a közelben egy belövés volt, és éjfél előtt az óvóhelyre is le kellett menni. Másnap délelőtt csend lévén, a feleségével elmentek a közelbe széjjelnézni, érdeklődni, mi van. Ekkor még telefonálni is lehetett, így felhívták a felesége unokanővérét, aki a Belvárosban, a Deák Ferenc utcában lakott. Ott még teljesen csend volt. Ők még semmit sem hallottak a csatazajból. El is határozták, hogy elmennek oda egyelőre, nem pedig haza, Lőrincre. Kértük, jöjjenek majd vissza, és maradjanak itt nálunk. Bár megígérték, de erre mégsem került sor. Az a ház, amelynek az óvóhelyén voltak, sok belövést kapott. Onnan, abból a házból ki sem mozdult, nehogy a nyilasok elfogják. Bujkálásuk, üldözésük közepette ebbe a házba menekült Major Tamás és Gobbi Hilda. A házra még ki volt tűzve a nyilas zászló, amit Lóránt egy óvatlan pillanatban letépett. Pedig még Gobbi Hilda is figyelmeztette, vigyázz, hiszen jól tudhatod, hogy az életeddel játszol… Január 13-án gyújtóbombát kapott a ház. Egész éjjel oltották a tüzet. Nagyon nyugtalan volt, mint mondta: Úgy érzi magát, mintha egy süllyedő hajón lenne. Valóban úgy is volt, mert 15-én reggel, reggelizés közben egy angol láncos bomba becsapott az óvóhelyre, ami életüket örökre kioltotta.”
Rajz az Orvosi intelmekből
Ezekről a végzetes napokról Gobbi Hilda is megemlékezett emlékiratában: „Túl sokat lövik a környéket és a házat – állapítottuk meg –, nyilván látják a ház sarkán lógó hatalmas nyilaskeresztes lobogót… Fiatal társam javaslatára úgy döntöttünk, hogy a zászlót el kell tüntetni. Kerestünk a pincében három téglát, föllopakodtunk az első emelet szétlőtt saroklakásába, és a ligeti céldobók ügyességével harmadik dobásra az uralkodó rend jelképe lehullott a romok közé. Másnap zuhant házunkra a bomba, és este már hiába vártam, hogy a szenes folyosón felparázslik a cigaretta a sötétben: Fáy Lóránt képzőművész elpusztult. Sok-sok év után nővére (!) meghívott posztumusz kiállítására – akkor ismertem meg közelről azt az embert, akit élete utolsó napján annyira megszerettem, és akivel én beszéltem utoljára.”
Gyümölcsvivő lány
(Már gimnazista tanulóként tapasztalhattuk Fáy Lóránt háborútól való irtózását, antimilitarista beállítottságát. 1939-ben Lieszkovszky Vladimír vármegyei tűzoltó-felügyelő légiriadó-próbát tartott a gimnáziumban. Éppen rajzóránk volt, amikor a folyosón fölüvöltött a villanyégő-foglalatba becsavart sziréna. Mi is megszeppentünk, Fáy tanár úr rémülten vezetett le bennünket a pincébe.)
Női fej
Féltettebb festményei ládákba csomagolva egy nagy cég pincéjében átvészelték a háború viszontagságait. Húgának, Magdának szívességéből 1967. szeptember 10-én a makói múzeumban megrendezhettük Fáy Lóránt hagyatéki kiállítását. 12 szobrot, 24 festményt és 28 rajzot állítottunk ki, a megnyitót Kamotsay István mondta. Pogány Ö. Gábornak, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatójának a makói tárlat annyira megnyerte tetszését, hogy a kollekciót néhány év múlva a Galériában is bemutatták.
Fáy Lóránt sokoldalú művész volt. Művelte a grafikát és a szobrászat különböző műfajait; ha kellett díszleteket tervezett, könyvet illusztrált vagy éppen művésztelep szervezésén fáradozott, de igazi alkotási területe a festészet volt. Mint Csók István tanítványa, igen közel jutott az impresszionista formanyelvhez és a nagybányai művészek második nemzedékéhez. Képeit a derű, a bizakodás és az optimizmus hatotta át. Vérbeli kolorista volt. Az élénk színek gazdagsága, és valami mély, meleg líraiság vonul végig vásznain.
Kamotsay István úgy találta, Fáy Lóránt a francia színízlésen nevelődött. Színekkel és csak színekkel fejezi ki azt az életörömöt és életszeretetet, melynek bibliáját Romain Rolland Colas Breugnonjában találta meg. A színek viszonylatai, összessége, a színhangulat mondjon el minden festői szándékot. Példának ebben Henri Matisse-t tekintette. Nem a színek rafináltsága, hanem mágiája izgatta.
Korai periódusában távoli tájakra álmodta magát, elhagyott városokba, különös kertekbe, parkokba. Első gyűjteményes kiállítása alkalmából Lázár Béla így írt: „Sem az akadémia, sem Csók István művészete, sem az impresszionista múlt, sem az expresszionista ma, semmi nem érdekli. A Csontvári csuda inspirálta, … megnézte mivel hozza alakjainak álomszerűségét, hogyan rakja fel a színeket, ezeket a világító színeket, melyekben misztikus csend ég.”
1971-ben a Magyar Nemzeti Galériában rendezett emlékkiállításának katalógusában F. Mihály Ida, a kiállítás rendezője szakavatottan jellemezte festői törekvéseit: „Stílusát szinte évenként változtatva kereste önmagát. Szerette, kereste a mozgást, a változatos életet, a kapcsolatot a tájjal. A természet sugallta témáknál is a színhangulat ragadta meg. Tudatos kézzel rendezte el, amit a valóságból kiragadott, de mind a kompozíció, mind a festői eljárások, nála mindig a poézist szolgálták, a varázst voltak hivatva kifejezni (Havas táj, 1937). A Balaton vidékének legkülönösebb atmoszférikus pillanatait rögzítette vászonra fényjárta színekkel, árnyalatok iránti érzékenységgel. Híg levegőben, csorgó napfényben lélegző karcsú fáinak színességét határtalan árnyaltsággal érte el (Fiatal fák, 1938)… A színeket több rétegben hordja fel, de nem fedi be velük teljesen az alapot, hanem keskeny réseken áttetszeti, vibráltatja.”
A főiskolai évek után olykor szobrokat is mintázott. Munkáit maga öntötte gipszbe vagy műkőbe. Szobrain is érvényesül érzékeny alkata. A kerámiával szintén kísérletezett, egyik barátjánál az égetésre is adódott alkalom. Kerámiájából nem maradt vissza semmi. Szobraiból néhányat őriz a makói múzeum.
Virtuóz rajzoló volt. Diósszilágyi Sámuel Orvosi intelmek című könyvecskéjének második kiadása Fáy Lóránt rajzaival jelent meg. Az aforizmákhoz ötletes, szellemes illusztrációkat készített. Miként az aranymondások, úgy a rajzok is ironikusak, groteszkek, sőt szatirikusak. Mindegyik rajznak főszereplője maga a szemüveges főorvos.
Bélapátfalvi templom
Az alkalmazott grafikát is művelte. Svájci megrendelésre tapétamintát rajzolt. A Stühmer cégnek csomagolópapírt, a Haas és Cyzek cégnek plakátot tervezett. A Gyöngyösbokréta Paulinyi Béla Magyar csupajáték londoni vendégjátékához díszleteket tervezett.
Posztimpresszionista művészünk alkotásai múzeumokba is eljutottak. Képviselve van a Szépművészei Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a makói múzeum gyűjteményében.
Negyvenéves sem volt, fél életműve vele pusztult, de a megmaradt felével ma is az élet szépségéről és az emberségről üzen.
Önálló kiállításai
- 1967 Makó, József Attila Múzeum
- 1971 Budapest, Magyar Nemzeti Galéria
Dr. Tóth Ferenc
nyugalmazott múzeumigazgató
