Önportré
1889. augusztus 26-án született Hódmezővásárhelyen. A család a következő évben Makóra költözött, a Kálvin u. 1. számú házba. (A ház egyik felét azóta lebontották, helyére új ház épült, másik felére új kapubejárót vágtak, ez viszont a Szegedi u. 8/A számot kapta.) Apja, a vásárosnaményi születésű Glück Lajos kőfaragó műhelyt és lerakatot nyitott. Édesanyja, Kohn Eliz Blanka még három leánygyermeknek adott életet. Balla (Blau) Rózsa a kőfaragó mesterről így emlékezett meg: „Műveletlen, darabos modorú, szűkmarkú, rideg, tipikus kispolgár volt, akitől félt az egész család, főképp a szelíd, törékeny édesanya, aki boldogan fejlesztette fiában a művészi hajlamokat, ambíciókat, amihez az apa nem járult a kellő megértéssel.” Gergely Sándort a tanulás nem igen érdekelte. Balla Rózsa szerint „sablonokat, korlátokat ledöntő, energikus egyénisége, a megbántásokat, durvaságokat sem mellőző modora miatt sok összeütközése volt társaival.” Tizennégy éves korában apja kőfaragóinasnak adta ausztriai szállítójához, a sziléziai Saubsdorf kőfaragó műhelyébe. Két év után hazajött, 1906 nyarán sikeresen fölvételizett az Iparművészeti Iskolába, ahol két évig tanult. Mestere Mátrai Lajos (1875–1945) és Maróti Géza (1875–1941) volt. Szilaj, kötelességszegő modorával itt is magára vonta a figyelmet. 1909 nyaráig Makón tartózkodott, nyilván apja műhelyében dolgozott. Ősztől a sziléziai breslaui (ma Wroclaw) Művészeti Akadémián folytatta tanulmányait. Tanára Philipp Theodor von Gosen (1828–1943) volt. 1912 tavaszán hazajött, és Balla Rózsa szerint „Lakásuk közelében, eléggé vadregényes környezetben kis műtermet bérelt… A bohémes jellegű művésztanya berendezéséhez tartoztak a fali polcon elhelyezett – népi jellegű – agyagedények, korsók, tányérok, továbbá egy-két rozoga bútordarab és sok-sok festmény, szobor s a gyönyörű reprodukciós gyűjtemény, amelyeket az akadémiai években gyűjtött össze. Ott dolgozott egész nyáron, alkotott, mintázott nagy kedvvel, buzgalommal.” 1912 őszén Makó város ösztöndíjával beiratkozott a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, Adolf Ernst Hildebrand (1847–1921) és Balthasar Schmidt (1858–1942) növendéke lett. Münchenben kapta kézhez katonai behívóját. 1917-ig a montenegrói, olasz és román harctéren tüzérként szolgált. Sebesülése után Szegedre helyezték segédszolgálatos beosztásba. Még a háború alatt ismerkedett meg Juhász Gyulával, aki 1922-ben így emlékezett: „Gergely Sándorral, ezzel a hatalmas, őserejű szobrászművésszel is itt [Makón] hozott össze a jósors, s együtt üldögéltünk az Otthon [kávéház] asztalánál, és együtt csatangoltunk a Cigánybécsben [cigány városrész], szobrokról beszélgetve, amelyek azóta Gergely Sándor és Makó dicsőségét hirdetve megszülettek.”
Leszerelése után Szegeden telepedett le, műtermét hónapos szobában rendezte be. Juhász Gyula felhívta Kassák Lajosnak, a magyar expresszionizmus vezérének a figyelmét Gergely művészetére, aki a Ma demonstratív kiállításán három szobrát 1918. szeptember 15-én Budapesten be is mutatta. Ekkoriban rajzolta le művészi pályájának egyengetőjét, Juhász Gyulát. A szegedi múzeumban őrzött rajz dedikációja: A nagy Juhász Gyulának, akit énnálam jobban senki sem tisztelhet. Szeged, 1918. Gergely Sándor. Juhász Gyula bronz portréját is elkészítette. A gipszvázlatot A Hét 1918. szeptember 29-i száma közölte. A szobrot Gergelyné egyik szegedi látogatásakor fizetség fejében Eidus Bentian fogásznak ajándékozta. A mű Eidus özvegyétől került a szegedi múzeum gyűjteményébe. A kitűnő portré a Makóról Szegedre távozó, az első öngyilkosság utáni szorongó tekintetű költőt örökítette meg.
Juhász Gyula
November 14-én Gergely ismét szerepelt pesti kiállításon. Ekkor készült Tabu című szobra, amelyet Apró Ferenc a kor magyar szobrászatának egyik legérettebb és legelőremutatóbb darabjának tekint.
Az aktivisták a Tanácsköztársaság győzelme után, március 25-én hitet tettek a „kommunista kultúra” mellett. A kiáltványt aláírók között Gergely is szerepelt. Megszervezték Szegeden a művészeti szabadiskolát, és május 18-án a képzőművészek szakszervezete kiállítást rendezett. Októberben a múzeumi kiállításon Gergely hat művel szerepelt. Juhász Gyula hosszú cikkben méltatta a kiállítást: „a szépség diadalát jelenti a fájdalmas és nyomorúságos valóság felett”. Novemberben Gergely Sándor és Moholy-Nagy László műtermi kiállítást rendezett három korona belépődíjjal, hogy némi pénzhez jussanak. A Tanácsköztársaság leverése után kilátástalannak ítélte meg helyzetét, ezért külföldre készült.
Lerogyó akt
1920. február 23-án házasságot kötött Mikó Erzsébet (1891–1977) iparművésszel. Juhász Gyula nászajándékverse az egybekelés előtt nyolc nappal jelent meg.
Gergely Sándornak
Boldog, ki büszke bronzban,
Merev márványban, ércben
Mámort és életet gyújt
Prometheuszi szépen.
A rózsák elvirulnak,
A szívek is kihűlnek,
Elzeng az éjbe hangja
A földi hegedűnek:
Márvány és érc mosolygón,
Némán tovább ragyognak,
Új rózsát új babért fon
Fénylő fejükre a holnap!
1920-ban kiköltözött Németországba. Münchenben a feleség nem kapott letelepedési engedélyt, ezért Lipcsébe költöztek, de megfelelő állást nem tudtak szerezni. A feleség Szegedre utazott, Gergely Sándor a berlini Gurlit műkereskedő cégnél művészeti tanácsadó lett. Ebben az állásában havi hatmilliárd márka tiszteletdíja volt. Főnöke néhány szobrát ki is állította. Kitelepülésekor munkáit áthozta szüleihez, Makóra. A művésznek Berlinben márványvételre nem volt pénze, ezért kényszerűségből a grafika művelésébe kezdett. A Graphisches Yar című német évkönyv ismertette addigi működését, és fényképmásolatot közölt Világkatasztrófa címmel Németországban megjelent mappájáról.
Moholy-Nagy László
1923-ban megtudta, hogy Makón Hősi emlékmű felállítását tervezik. Fölkereste hivatalában Nikelszky Jenő polgármestert és bejelentette, ő is részt vesz a pályázaton. Végül mégsem adta be a pályázatát. A Gergely házaspár anyagi helyzete megrendült, tanácsadói állását fölmondták, Gergelyné varrást vállalt. 1932-ben Günther Birkenfeld íróval megalapította a Neue Welt című lapot, de néhány szám után baloldali irányzata miatt betiltották. Kilátástalan helyzetében 1932. augusztus 26-án, negyvenharmadik születésnapján kinyitotta a gázcsapot. Másnap reggel találtak rá.
Műveihez is mostoha volt a sors. A náci hatóságok a feleségnek nem engedélyezték a gipsz szobroknak Berlinből való hazahozatalát. Makón maradt művei elkallódtak, illetve a Romániába költözött testvérek magukkal vitték. A szegedi múzeumba került a Juhász Gyula bronz portréja és a Tabu, a Nemzeti Galériába Akt szobra és két érme.
Tabu
Gergely Sándor kemény alkatú, robosztus férfi volt, nyugodt kedélyű, jókedvre hajlamos, de a szívós, kitartó munka nem az ő kenyere volt. Mint szobrász közeli rokonságot tartott a legkomolyabb expresszionista törekvésekkel. Megvolt benne az úttörők bátorsága és lendülete, de a vérbeli művészek ösztönös ereje és tudatos merészsége is. Plasztikáinak mozgalmassága, figuráinak dinamikája új mondanivalót és új kifejezést hordoztak. Szeged művészeti életében vulkánikus volt a megjelenése, de – a megváltozott politikai viszonyok között – szinte máról holnapra került feledésbe is.
Dr. Tóth Ferenc
nyugalmazott múzeumigazgató
