Közönség itt, közönség a világ körül

Arról ne legyen semmi illúziónk, hogy két homlokegyenest különböző előadásról van szó. Kezdjük ott, hogy szinte összehasonlíthatatlan a közönség, aki előtt (és akivel közösen) a játék zajlik. Az Örkény célközönsége elsősorban a budapesti színházlátogatók, míg a Globe-é – nomen est omen, most kicsit másképp – az egész világ. A turné ugyanis azt tűzte ki célul, hogy mintegy két év leforgása alatt minden országba elviszi a Hamletet. Nos, egy akármilyen színdarabbal turnézni egyébként is ellentmondásos, hát még egy oly mértékben „terhelt” (vagyis sokféle asszociációt megengedő, kódoló, megindító) művel, mint a Hamlet. A színház az aktualitások művészi terepe, amely jó esetben finoman reflektál a világ eseményeire, változásaira, ha úgy tetszik, együtt rezonál velük. Kisebb körben, jobban körvonalazható témaválaszték esetén a „rezonálás” karakteresebb; de mire reflektál az, aki az egész világot tekinti közönségének? Olyan produkciót kell készíteni, ami itt is, ott is bemutatható, és a világ minden országában megszólítja az embereket. Nem vállal így egy kicsit túl sokat ez a társulat? Mi lehet a világ összközönsége számára adható legkisebb közös többszörös?

Egyéni kép

Bagossy rendezése nem fukarkodik olyan eszközökben, amelyek tükröt tartanak mind a magyar, mind a globális relevanciájú társadalmi aktualitások elé. Az előbbire remek példa az a rendkívül kontúros színpadkép, amely gyakorlatilag egy stadion lelátóját ábrázolja; a szereplők többsége a legkülönfélébb érdekek mentén függ a királytól, Claudiustól; a dán ultrák a legkülönfélébb szitkokat kódoló rigmusokkal becsmérlik a vendég norvégokat. Öltönyök és kosztümök, ősi viking motívumok – felismerhető kortárs jelzések, újszerű látásmód, amely ha nem is hibátlan, de mindenképpen friss és elgondolkodtató előadást hoz létre.

Közös kép

A Globe Hamlete több szempontból is hagyományos előadás, ám legalább annyi szempontból egyszersmind rendhagyó is. Hagyományosnak mondható a cselekményvezetés, a szereplők között kibontakozó kapcsolatok ábrázolása, a szöveggel való bánásmód. A darabot tagoló zenei betétek többször bravúrosak, egyediek, ahogy az eszköztelenséget sugalló, ám mégis sokoldalúan használható színfalak és színpadi kellékek is (például a dobozok, amelyek hol a bástya, hol a szék funkcióját töltik be). Izgalmasak továbbá a szerepösszefonások transzparenssé tétele, vagyis hogy a több szerepben feltűnő színészek nem feltétlenül hagyják el a színpadot a szerepeik váltásánál, hanem csak a háttérbe vonulnak, egy-egy ruhadarabbal jelezvén, hogy ők már nem ők, hanem mások. Mindazonáltal a történet mégis eléggé távolságtartó a közönséggel szemben: az embernek tényleg az az érzése, hogy egy régi darabot lát. Nem a 21. századot tükrözi az archetípusokból építkező örök mese, hanem egy különös fiktív világot. Ez a világ talán az angol, shakespeare-i színházról élő kollektív képünk. Ez az, ami körbehordozható a világban, és kellően ismerős, noha kellően egzotikus is ahhoz, hogy a világon mindenfelé érdeklődésre tarthasson számot. Inkább izgalmas látványosság, mint (ön)elemzésre ösztönző tükörkép. Ez itt könnyed szórakozás, érdekes veretes korai modern angol nyelven, karneváli köntösben; semmi igazán komoly. Mintha Zuboly mentegetőzés-felvetését hallanánk a Szentivánéji álomból: „>>Holtig sajnálnám, ha igazi oroszlánnak néznének: nem, én nem vagyok afféle izé: ember vagyok mint más<<; akkor aztán megmondhatja, hogy ő senki egyéb, mint Gyalu asztalos.” Ez itt csak a jól ismert Hamlet, nem kell belőle mindenféle utalásokat kiolvasni. Az Örkény Hamletjében azonban éppen hogy nem lehet az aktuális utalásokat figyelmen kívül hagyni. Persze itt meg az a kérdés vetődik fel, hogy nem túl direkt, nem túl tolakodó ez a sok jelzés?

Hogy a Globe-nak inkább kellett volna-e, illetve lett volna-e lehetősége egy nagyobb téttel rendelkező előadást turnéra vinni; és hogy Bagossy Hamletjének harsányságán kellene-e finomítani – további fejtegetések tárgya lehet. Az azonban a szóban forgó két Hamlettel kapcsolatban mindenképpen kijelenthető, hogy más céllal, más közönségre készültek, így az azonos mélyszerkezet ellenére a felszínen egészen különböző megvalósulásnak lehettünk szemtanúi.

További érdekes ötletek:

A cikk leginkább arra a különbségre koncentrál, amely a darabok célközönségei közötti eltérésből fakad. Persze elképzelhetők további aspektusok is az összevetéshez. Például:

• a karakterek és az őket játszó színészek kapcsolata
• a zene szerepének további elemzése (hiszen az itt is, ott is fontos)
• a nézői elvárások
• a dramaturgiai hangsúlyok

Kerek Roland cikke