Néhány hete, még szeptemberben a skótokra figyelt az egész világ: szeptember 18-án tartották meg ugyanis azt a népszavazást, amely arról kérdezte az Egyesült Királyság északi országrészének lakóit: szeretnék-e, hogy Skócia önálló államként függetlenné váljon, vagy sem. Bár a kérdés eldőlt (Skócia az Egyesült Királyság része marad) és a kérdés egy időre lekerült a napirendről, a téma mégis jó apropó számunkra, hogy elgondolkodjunk: mennyire ismerjük a skót irodalmat itt Magyarországon. Képzeljük el, hogy valaki megállít minket az utcán, és megkérdi: elnézést, tudna-e mondani egy skót írót vagy költőt? Lássunk néhány példát, ami több-kevesebb gondolkodás után eszünkbe juthat!
Robert Burns
Alighanem az egyik legismertebb skót költő Magyarországon. Nem ismerős a neve? Akkor íme az egyik leghíresebb verse: Auld Lang Syne. Még így sem? Magyarul a legtöbben talán így ismerjük: A régi-régi dal, és jellemzően a ballagásokon szoktuk hallani, a végzősök vonulása közben. Így szól az első versszak és a refrén: „Jut még eszedbe, kedvesem, / A boldog ifjúság, / Az erdőszéli kis patak, / S a régi jó barát. // Ó gondolj, gondolj néha rám, / A sors bármerre hajt, / Emlékül küldöm, kedvesem / A régi-régi dalt.” E magyar verzió eredete sajnos a múltba vész; a fordítás hűen követi ugyan az eredeti költemény ritmusát, a tartalomból azonban csupán a búcsúzás helyzetét őrizte meg. (Weöres Sándor fordítása például többet megőrzött a burns-i fordulatokból.)
Robert Burns egyébként a skótok egyik legnagyobb nemzeti költője, aki a 18. században szűkebb hazája, Ayrshire nyelvjárását emelte irodalmi szintre, illetve használta irodalmi gesztusként. Kristálytiszta dalaival, amelyekben a skót nyelv elhalványulóban lévő szavait is felelevenítette, és amelyekben a szerelem témája éppúgy felbukkan, mint az elnyomás elleni hatalomé, sokan a skót Petőfiként tekintenek rá.
James Macpherson
James Macpherson
Nos, az ő neve tényleg főleg irodalmi körökben csenghet ismerősen. Azonban összefüggésbe hozható egy olyan névvel, amelyet nemcsak nálunk, de a világon még nagyon sokfelé jól ismernek: Ossziánéval. Magyarországon még együttes is felvette a nevét. Mit érdemes róla tudni? Talán azt, hogy Osszián egy III. századi kelta hős és költő volt, aki a skót Felföldön gael nyelven megalkotta a kelta hősi eposzt; emellett fontos tudni róla azt is – hogy sohasem létezett! Osszián egy fiktív énekes, akinek figuráját – jóllehet alapos népköltészeti, néprajzi kutatómunka útján – James Macpherson, 18. századi skót költő, irodalmár és közéleti személyiség alkotott meg, ezzel kirobbantva nemcsak a világirodalom egyik leghíresebb hamisítási botrányát, de egyszersmind az Osszián-kultuszt, az osszanizmust is, amely a 19. században, a romantika korában elementáris hatást gyakorolt a nyugati világ nemzeti irodalmaira. A kelta hős műve és alakja, aki rövid időn belül a Homéroszéval egy szintre emelkedett, olyannyira megragadta az emberek fantáziáját, hogy hiába leplezte le Samuel Johnson, a kor legjelesebb angol kritikusa Macphersont, és szögezte neki a hamisítás vádját, a közvélemény mintha tudomást sem vett volna a kritikáról. De hát hogyan is lehetne hamisítani egy fiktív költő fiktív műveit? Nálunk többek között Batsányi János, Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor és Arany János műveire gyakorolt jelentős hatást.
Irvine Welsh
A két 18. századi költő után most nézzünk egy kortárs skót írót! Érdekes módon őt sem elsősorban saját műve jogán ismerjük, hanem egy regényéből készült filmadaptációnak köszönhetően. Ez a feldolgozás azonban az 1990-es évek egyik legnagyobb kultuszfilmjének számít; olyan állócsillagokkal említendő egy lapon, mint a Ponyvaregény vagy a Harcosok klubja. Ez a film a Trainspotting, az alapjául szolgáló azonos című alkotás pedig Irvine Welsh első, 1993-ban kiadott regénye. A hét lazán kapcsolódó részből és azokon belüli fejezetekből álló regény néhány edinborough-i fiatal mindennapjairól szól az 1980-as évek végén, akik normatív, decens, unalmas élettől igyekeznek megszabadulni a heroin és különféle más tudatmódosító szerek segítségével. A metsző erejű társadalomkritika mellett a regényt izgalmassá teszi még az elbeszélésmód egyedisége is: a nem lineáris cselekményvezetésű szöveg elbeszélője ugyanis változó, és minden egyes narrátor más stílusban beszél. Időnként például felvesszük a szereplők nézőpontját és beszédmódját, és – az eredetiben természetesen – fonetikusan visszaadott skót dialektusban olvasunk, máskor pedig standard angol nyelven.
Irvine Welsh első regénye tehát egyből meghozta számára a világhírt; művét pedig egy sor újabb regény követte; a legfrissebb 2014 májusában jelent meg The Sex Lives of Siamese Twins címmel.
További érdekes oldalak:
Robert Burns-ről és az Auld Lang Syne-ról bővebben:
James Macpherson-ról és Ossziánról bővebben:
Irvine Welshről és a Trainspottingról bővebben:
Kerek Roland cikke
