Érettségijét angolból szerezte, aminek később hatalmas hasznát látta. Az Idegen Nyelvek Főiskoláján tanult tovább, majd az ELTE angol-sajtó szakát végezte el 1952-56 közt, majd 1960-63 között a Testnevelési Főiskola hallgatója volt. 1955-ben kezdett dolgozni a Honvédelmi Minisztérium fordítójaként, és csak két évvel később került a Magyar Rádió angol nyelvű adásához, ahol egy évig riporterként dolgozott. A Magyar Televízióhoz pedig szinte a legelején került. 1958. augusztus 5-én állt először a kamera elé, amerikai atlétákkal készített interjút, ettől kezdve tíz éven keresztül az MTV sportosztályának munkatársa, 1968-tól pedig főmunkatársa volt. A hetvenes évek közepéig elsősorban sportriporterként dolgozott, 1975-ben pedig az MTV szórakoztató osztályának vezetője lett. 1980-tól a dokumentumosztály, majd 1988-tól 1990-ig a sportosztály vezetője volt.
Magas pozíciói ellenére is megszámlálhatatlanul sok produkcióban volt látható folyamatosan a képernyőn is. Riportműsoraival, talkshow-ival és sportriporterként is műfajt teremtett: az Ötszemközt (1973-74), a Csak ülök és mesélek (1975-78), a Sok van mi csodálatos (1979-80), a Siker (1980-81), a Telefere (1985-89), az Apád, anyád ide jöjjön! (1990-91), a Töltsön egy órát velem! (1993) mind kivételes minőséget képviselt a kor hazai televíziózásában. 1988-ban újra visszatért a sportosztályra, amit két évig vezetett. 1990-ben az MTV elnökségi tagjai közé választották, egy rövid ideig 1991-ben az MTV2 intendánsa volt, de még abban az évben visszatért a sportosztály élére. A tévés, rádiós tevékenysége mellett 1991-től a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja lett. 1995-ben Pulitzer-életműdíjjal tüntették ki.
1997-ben nyugdíjba vonult, de nem tűnt el a képernyőről: 1999-ben a TV3 Napkelte című műsorában volt látható rendszeresen a képernyőn, 2002-ben pedig egy vetélkedőműsorral tért vissza. Számos riportkönyvet is írt (Jégországból jelentkezem, Mexikói mozaik, Amerikai mozaik, Hivatásos sportrajongó, Csak ülök és kérdezek...
Legújabb könyve, a Morzsabál egyfajta visszaemlékezés tévés pályafutására. "Az én bulim - ami a televíziózást illeti - lényegében lezajlott, véget ért. Ami ma van, az már egészen más buli" - írja az előszóban.Elismerései
- Rózsa Ferenc-díj (1971),
- kiváló művész (1988),
- Opus-díj (1993),
- Aranyszarvas-díj (1994),
- Pulitzer-életműdíj (1995),
- Egon Erwin Kisch-díj (1995),
- Pethő Sándor-díj (1999).