Imre Mariann

– Imre Mariann édesanyja vakon hitt és bízott leánya tehetségében. Büszkén mutatta meg nekem azt a kígyórajzot, amelyet talán másféléves korában rajzolt. Az első perctől járt hozzám, a szakkörbe. Rajzolt, festett, batikolt, mintázott. Végtelenül csendes, visszahúzódó, nagyon érzékeny kislány volt, és nagyon intelligens, tehetséges. Miután összevonták az iskolákat, átjött a Kálvin téribe, azután is én tanítottam végig. Nemzetközi kiállításokon is részt vett. Tizenhárom éves korában ő nyerte el a Shankar-pályázaton Indira Gandhi nagy aranyérmet. Erről az országos lapok is írtak. Más pályázatokon is rendszeresen nyert díjakat. Nagyon tehetséges, elképesztő fantáziájú kislány volt. Hosszabb betegség után hozott egy képet, Rózsaszíncsavargó zöld gramofonnal címűt. Szédületes rajz volt, és roppant büszke volt, hogy ilyet ki tud találni. Szóval, volt fantáziája. A szegedi Tömörkény István művészeti szakközépiskolai fölvételire én készítettem elő.

Szegedi középiskolás évek után, 1986-tól 1991-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanult. 1991–94-ben posztgraduális képzésen vett részt. 1993-ban a Salzburgi Nyári Akadémia, 1994-ben a Karl Hofer Gezellschaft Alapítvány ösztöndíjasa volt, 1955-ben a Derkovits-ösztöndíjban részesült, 1999-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíját nyerte el.

1990-ben megszűnt a Kocsis Imre vezette Makói Grafikai Művésztelep, de a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatóinak kis csoportja nyári gyakorlatra félhivatalosan továbbra is lejárt, és használta a telep szita-, rézkarc- és kőnyomó gépet. 1992 nyarán Imre Mariann, Kótai Tamás, Esős István, Gallusz Gyöngyi, Szűcs Tibor töltött itt néhány hetet. A Maros-parti nyaralóban laktak, étkezésükről a város gondoskodott. Ősszel rendezte meg a zsinagógában In memoriam címmel első önálló tárlatát.

Művészetét kezdetben a redukált közlési mód, a minimalista törekvés jellemezte. Ekkori installációi a negatív formaadás és a hiány vizuális megjelenésére épültek. Ilyen művek a Szintek (1993), Kék terem (1993), Kitöltetlen terek passzív képzelete I–II. (1994).

A 90-es évek közepétől alkotásai térben megvalósuló formai és gondolati variációként jelentek meg. Térkompozíciói nem csupán a kiállítások konkrét terét foglalják el, de a különböző szimbolikus tereket is birtokba veszik.
A római ösztöndíj termékenyítően hatott művészetére. Különös fogékonyságot érzett a kora-reneszánsz művészet iránt. Fra Angelica meghatározó lett művészetére, Giottóval lelki rokonságot érzett. Gyermekkori rajzai olyanok, mintha ismerte volna Giottó művészetét. Édesanyjától sugallt és átörökölt szakralitás révén kezdettől fogékony volt Giottó expresszív erejű spiritualizmusával, ami számára a legmagasabb értékű festői magatartást jelentette. Fra Angelico vallásos érzéstől vezetett táncos angyalalakjainak lepkekönnyű lebegését is magáénak érezhette.

Szívkisérlet

Olyan római templomokban is megfordult, ahol a falak ki voltak rakva áldozati szívekkel. Ha valaki gyereket akart, fájt a szíve vagy a lába, vitt fémszívecskét, kirakta a templom belő falára, és bízott abban, hogy az ég ura meghallgatja óhaját. Ebből az indítékból született Imre Mariann szívsorozata, amely hetvenegynéhány darabból áll. Mindennap készített egyet. Számára ez meditáció volt, a napi ima.  Szokatlan volt az eszköztára, de anyaghasználata is. A betont organikus anyaggal – textil, cérna, fű – párosította. A betont finom kézi hímzéssel ütköztette, és a szürke fölületet színes, gyakran virágokat formázó, hímzett motívumokkal társította. A Szívkísérlet munkáján a betondarabokat vékony, vérvörös fonalhálóval szőtte át, hímezte ki. Ezáltal a kőszív szinte megdobban.

Betonhímzésein meghatározó szerepet kapott a tér mellett a fény. Az anyagok kiélezett kontrasztjában később az anyagiság háttérbe szorul, az emlékezet anyagtalan jelei organikus szövetté alakultak, és spirituális aurát teremtettek. Képessé vált a legprofánabb anyag szakrálissá tételére is.

Imre Mariann vizet is hímzett, ott az öltések a tálakban fodrozódó víz fölszínén úszkálnak. A lavór vizén a kéz érrendszere olyan, mintha hímzés lenne.

Szent Cecília

Művészünket Szent Cecília személye különösen foglalkoztatta. Amikor Szent Cecília földi maradványaira katakombák falai közt a 9. században, majd nyolcszáz évvel később, 1600-ban ismét rábukkantak, a testet romlatlan állapotban találták. Maderno az utóbbi alkalomból kapott megbízást a szobor elkészítésére. Úgy ábrázolta a halottat, mint aki épp csak alszik, arccal a föld felé fordul, nyakán jól látható a hóhérok okozta seb, imádkozó összezárt ujjai pedig mintha áldó mozdulatot tennének. A fehér márványszobrot a római Szent Cecília templomban helyezték el.

Imre Mariannt a Szent Cecília installáció megalkotására Maderno fehér márványszobra ihlette. A földre helyezett betonmunka és a mennyezetre függesztett plexiobjektek sajátos sziluettet adnak; a betont és a plexit szálak kötik össze. A függőleges cérnaszálakon, középtájon van egy csomórendszer, ebből rajzolódik ki Szent Cecília szellemalakja, a halált túlélő szent égi teste. Ez a test és a lélek szétválaszthatatlanságára utal.

Szent Cecília című munkáját 1997-ben a budapesti Liget Galériában mutatták be, jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható.

A szentendrei kiállításon, a Tüdő installáción (2000) betondarabjai két tüdőlebenyt formáztak a földön, a cérnaszálakat fölül rögzítő plexilap a mennyezeten. Fönt a fényforrásban és lent, az embert jelképező tüdőlebenyben az Ég és Föld, a láthatatlan és látható konkretizálódik. Plexi és beton, lélek és test, ragyogás és energia, ezek adják az installáció szakrális, spirituális jellegét. A cérnák csomórendszerében egy szellem jelenik meg, ezt a művésznő léleknek nevezi.

A vágy című munkája is római hatásra készült, ahol a templomokban a szentek kezét vagy lábát meg lehetett simítani. Ebben az esetben a művésznő saját kezét mintázta meg. A tárlatlátogató benyúlhatott az installációba, meg lehetett érinteni a kezet. De a melegszívű művésznő keze hogyan is lehetett volna hideg érintésű műalkotás, kézmelegségét egy lámpa biztosította. Nem pusztán egy szépen megalkotott műtárgyat állított ki, de átadni szándékozott a kéz melegét is.

Vágy

A Cserepek sorozat darabjai, a virágcserépből kiöntött betonformák falon elhelyezett fa konzolokon ülnek. A cérnával összekapcsolt két betonforma között a deszka választóvonal: az anyagi és szellemi valóság határa. A két világban létező cserepek megjelenésükben azonosak, mégis nem csupán az érzéki valóságot, de a szellemiből származtathatót is idézik.

Határidő-napló

Határidő-napló részlet

A Határidő-napló munkája nagyanyja emlékére készült. A művésznő ereklyeként őrzi azt a két füzetet, amely tele van írva Sütő Istvánné nevével, aki nem tudván írni és olvasni, kilencvenéves korában szánta rá magát nevének leírására, hogy a postásnak alá tudjon írni. A ruha anyagára szitanyomással került a név. Készült egy videó installáció is, saját kézzel is átírta a füzetet. Monoton gyakorlás és meditáció volt számára.

Előtér a velencei biennálén

A velencei biennále magyar pavilonjának előterét 1999-ben 70 darab 50×50 centis hímzett betonlappal borította, amelyekre világoszöld cérnával növényi ornamenst és abba emberi figurát hímzett, egy emberi érrendszert. A kiállítás látogatói ezen keresztül juthattak a szemközti, valamint a jobb és bal oldali kiállítótermekbe; amennyiben a közönség szabályosan közlekedett volna rajta, egy kereszt alak kopott volna ki. Három hónapig jártak rajta, így a varrás föl lett borzolva, tönkre nem ment a munka, de a kopás be volt kalkulálva. Betonhímzéses alkotásai közül ez volt a legkonkrétabb munka, az emberek az által, hogy ráléptek, sokkal jobban érzékelték a beton és a cérna ellentétét, ezt a lehetetlenséget kívánta a járólapos megoldással kifejezni.

Meghökkentő könnyedség jellemzi installációit, mintha a súlytalanság, a lebegés állapotában lennének. A kemény, rideg betonból légies, könnyed dolgot hoz létre. Kapcsolatot teremt az anyag és a szellem, a tömeg és a mozgás között.

Az installáció tiszavirág-életű, bemutatása egy bizonyos helyen, egy múló kiállításon fáradságos munkát és ihletettséget igényel. Imre Mariann megkísérli megmutatni a harmat tapinthatatlanságát, a fűszál lenyomatát a cementben, a szilárd test érintés nélküli fölemelkedését. Képessé vált a közönséges cement szakrálissá tételére. A transzcendens látásmódot, a mélységesen átélt istenhitet, az azzal való azonosulást génjeivel hozta Medgyesbodzásról, Makóról, és vitte magával Rómába, Szentendrére. 

Egyéni kiállításai
1992 In memoriam. Makó, Zsinagóga
1993 Szintek. Budapest, Liget Galéria (Chilf Máriával)
1994 Kitöltetlen terek passzív képzelete. Budapest, Óbudai Pincegaléria
1995 Halhatatlan lángok. Szeged, Ifjúsági Ház
1995 Határidőnapló. Budapest, Stúdió Galéria
1996 Tájkísérlet. Szentendre, Téli Galéria
1997 Szent Cecília. Budapest, Liget Galéria
2000 Szív. Budapest, Liget Galéria
2002 Négy. Szentendre, Szentendrei Képtár
2002 Blow up/Nagyítás. (Gerhes Gábor, Koronczi Endre, Szabics Ágnessel)
2002 Trieszt, Miramare Kastálymúzeum és Park
2003 Dunaújváros Kortárs Művészeti Intézet (Berhida Máriával, Lovas Ilonával)
2005 Budapest, Raffeisen Galéria (Kótai Tamással)
2006 Antwerpen, Belgium, GYNAIKA
2006 Brüsszel, Belgium, Magyar Kulturális Intézet
2008 “3B” Budapest, 2B Galéria (Berhidi Máriával és Szíj Kamillával)
2009 Békéscsaba, Jankay Galéria
2009 Miskolc, Hősök Tere (Public Art)

Válogatott csoportos kiállítások
1993 Térképzetek. Budapest, Budapest Galéria Kiállítóterme
1993 Hága, Hollandia, Királyi Akadémia, Kék Terem
1993 Gallery By Night. Budapest, Stúdió Galéria
1993 Könyvtárgyak, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár
1993 Mediawave. Győr, Zsinagóga
1993 Hamburg, Második Kortárs Magyar Epigon kiállítás. Galerie KX
1994 Hét portugál, hét magyar művész kiállítása. Budapest Galéria
1994 Redukció.Budapest Na-Ne Galéria
1994 Budapest-Berlin. Berlin, Kunstlerwerkstatt Banhof Westend
1994 Alagút. Prága, Magyar Intézet
1994 Portugál-Magyar cserekiállítás, Lisszabon, Portugália
1995 12. Nemzetközi Kisplasztikai Biennálé. Muraszombat, Szlovénia
1995 Hamburg, Németország, Szt. Jakab templom
1996 Legkedvesebb. Budapest, Ernst Múzeum
1997 Rejtőzködő. Budapest, Ernst Múzeum
1998 Kalandra való nagyszerû nap..., Budapest Galéria
1998 Reykjavik, Izland, Living Art M.
1998 Bőr. Budapest, Józsefváros Galéria
1999 48. Velencei Biennále (Bukta Imre, Benczur Emese, Erdélyi Gábor, Csörgő Attilával)
2000 Undabdiepost 2000. 4. Festival junger experimenteller Kunst, Berlin
2001 Milánói Triennálé, Milánó, Olaszország
2001 Re-conciliations, Párizs, Franciaország
2002 Megbékélések, Budapest, Kiscelli Múzeum
2002 INTERart nemzetközi Alkotóház, Hargita Visual Art Galéria. Csíkszereda
2002 A Szentendrei Vajda Lajos Stúdió 1972-2002, Budapest, Műcsarnok
2003 Local calls, Göteborg, Svédország
2003 “...and...”, Military Museum, Isztambul, Törökország
2004 Szappanopera, Budapest, Műcsarnok
2006 Narratíva, Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum
2006 Szívügyek, Szentendre, Művészet Malom
2008 “Fazonigazítás”, VamDesign, Budapest
2008 14. Szegedi Művésztelep, REÖK Palota, Szeged
2009 Az öltés művészete - Nemzetközi kortárshímzések és az "Ahogy a varrócérna kerüli a gombot"  Kézimunka - technikák és - eszközök a kortárs magyar művészetben, Iparművészeti Múzeum, Budapest
2009 15. Szegedi Művésztelep, Reök Palota, Szeged

Díjak
Barcsay Jenő-díj, 1992
Hermann Lipót-díj, 1993
Fiatal Képzőművészek Stúdiója Díja, 1996
Munkácsy Mihály-díj, 2004

Dr. Tóth Ferenc
nyugalmazott múzeumigazgató