Tér és idő
Kr.e. 3. évezred közepe és Kr.u. XII. század között jött létre és működött a klasszikus indiai civilizáció. Földrajzilag és kulturális értelemben három elkülönülő régióra tagolódik: egyrészt Észak-India (Indus és a Gangesz medencéjével a Narmadá-folyóig), másrészt a Dekkán-fennsík (a Narmadá- és a Krisná-folyó között), harmadrészt pedig Dél-India (a Krisná-folyótól délre). A szubkontinens területén igazán egységes állam a történelem során nem alakulhatott ki sosem, ma India, Pakisztán, Bangládés, Afganisztán egy része, Nepál és Srí Lanká tartozik ide.
Történelmi háttér
A Kr. e. 4. évezred végi korai kultúrákból alakult ki a Kr. e. 3. évezred közepére az Indus-völgyi kultúrához kapcsolható klasszikus urbánus civilizáció. A legjelentősebb városállamok Harappa (az észak-indusi területen) és Mohendzso-Dáró voltak, az Indus déli folyásánál. Az Indus menti civilizáció legjelentősebb és legnagyobb városa, Mohendzso-daro fejlődése csúcspontján akár negyvenezer fős lakossággal is rendelkezhetett és 125–200 ha területet foglalt el. A második legnagyobb város Harappá volt, mintegy 150 ha területen és talán 23–30 ezer lakossal. Kr. e. 1700 és 1500 között a mai Irán és Afganisztán területéről nomád indoárja nép érkezett Indiába, ahol konfliktusba kerültek az itt élőkkel, hiszen állataikkal lelegeltették azok a termését. Évszázadokba telt, mire az árják is letelepedtek és művelni kezdték a megszerzett földeket. Mivel lovat tartó pásztorkodó nép voltak, magukat uraknak=„árják” nevezték a meghódított területeken élő őslakosokkal szemben, akiket kezdtek szolgának tartani. A kasztrendszernek nevezett sajátos társadalmi rendszert a letelepedő árják hozták létre, a Kr. e. 1500-tól a Kr. u. VII. század között formálódott ki.
Fontos fordulópont volt, hogy az indiai államok válságát kihasználva a Kr.e. IV. században Nagy Sándor kísérletet tett a terület elfoglalására, de nem járt sikerrel. India átmeneti egységesülésére a Kr.e. IV-V. században a Gupta-dinasztia idején került sor. A X-XII. század során több hullámban érkező szeldzsuk-török támadást azonban nem tudták visszaverni, így muszlim uralom alakult ki a szubkontinens jelentős részén.
Társadalom
India társadalmi berendezkedését alapvetően a kasztrendszer határozta meg, és határozza meg sok szempontból a mai napig. A kasztrendszer alapvetően kétféle csoportosítást foglal magában. A főkasztoknak tekinthető a négy varna (jelentése szín) a bráhmana (papság), ksatrija (harcosok), vaisja (földművesek, kézművesek és kereskedők), súdra (szolgák). Eleinte csak az első háromba tartoztak a hódító árják, a negyedik csoportot az őslakosság alkotta. Hamar megjelent azonban egy ötödik csoport, a páriáké (érinthetetlenek), akik egyik főkasztba sem sorolhatók be, és akiknek az árnyéka is szennyezett. Ők külön közösségben éltek, a legtisztátalanabb foglalkozásokat űzték (pl. halottégetés, állatdögök elszállítása, bőrkikészítés). A főkasztokon belül létezik egy másik beosztás, az ún. dzsáti, ami a születés szerinti besoroláson alapul. (Ma Indiában a szociológiai kutatások szerint kb. háromezer dzsáti létezik.) Eszerint az egyén csak mint egy adott közösség tagja létezik, és élete során nem kerülhet át másik kasztba. Az határozza meg a foglalkozását, a nagyobb közösségen (pl. falu) belüli helyét, vagyoni helyzetét, rituális szokásait (pl. ki kivel étkezhet együtt, kitől fogadhat el vizet stb.), ki lehet a házastársa, hogy hová született. A kasztrendszer morális háttere a lélekvándorlás tanának az az elképzelése, miszerint születési helyét mindenki saját korábbi életével érdemelte ki.
Folytatás következik
További érdekes oldalak:
Farkas Judit cikke
