Jancsó Miklóssal az Akácos udvarban
2000/12/03 08:00
1220 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
"Olyan ez a világ, mintha mindig háborúznánk, hiszen manapság a filmkészítésben is ugyanarra a három dologra van leginkább szükség. Arra, ami a háborúhoz is feltétlenül szükségeltetik."

Film a filmesről


Egy kósza és utolsó pillanatban megkapott információ révén értesültem arról, hogy Jancsó Miklós est lesz az Akácos udvarban. Nem sejthettem, hányan lesznek, s milyen lesz a hangulat. Annyit tudtam csak, hogy egy portréfilmet vetítenek az életéről, utána pedig beszélgetés kerekedik - ami a közönség hozzáállásától függően alakul majd. Természetesen izgalommal indultam el, ugyanis ez volt első, úgymond összegzett találkozásom a Jancsó-féle filmvilággal.

Megérkezésem után alig pár perccel egy szimpatikus úriember jött oda hozzám kezet fogni, így ki is derült, hogy magával a Jancsó-portréfilm operatőrével állok szemben. Mivel az ő munkáit sem ismerem - holott széles a repertoár - kíváncsiságom egyre csak nőtt. Az operatőr, név szerint ifj. Nádasy László vezeti ezt a filmklubot, amelyet minden hónapban megrendeznek - mindig más-más művésszel, más aspektusból, más indíttatással, más végkifejlettel.

Maga a dokumentumfilm hiteles képet ad mind az alkotásokról, mind a művész által felsorakoztatott értékekről, célokról, azokról az érzelmekről, melyeket filmjei által továbbítani akar. Jancsó Miklós 1944-ben fejezte be a főiskolát, azóta alkot. Akik ismerik és elismerik őt, valószínűleg egy külön rendező-kategóriát hívnak életre pusztán az ő számára. A portréban felvonultatott filmeknek elég sajátságos szájízük van, iróniával átitatottak. A film és az utána következő beszélgetés is választ adott a bennem felmerülő kérdésekre.

A beszélgetésindító film a Szegénylegények volt. Akkoriban nem lehetett olyan filmet készíteni, mely Magyarországon a fennálló hatalommal szembeni nyílt szembenállást tartalmazott. Az ő szavait idézve: "Két dolgot nem lehetett kimondani akkor. Azt, hogy 1956 forradalom volt, és azt, hogy az oroszok menjenek haza." Úgy filmet alkotni, hogy abban benne legyen egy nemzet önképe, benne legyen az adott kor szenvedése, olyan iróniába ágyazva, amit elhisznek, és boldogságnak fogják föl, ahhoz valami többlet kell. Olyan művet készíteni, amelyben mégis van valami rejtett öröm és szépség, legyen az akár a puszta, akár egy gyönyörű meztelen nő - Jancsó igazán képes erre.

Saját bevallása szerint, a puszta, az alföld számára valami nyugalmat, talán valóban a szabadságot jelenti. A dokumentumfilmből kiderül, hogy élt Olaszországban is közel tíz évig, s ott is alkotott. A magyar "ketrecből" került ki Itáliába, és ott is a szabadság motívuma jelenik meg a filmjeiben. Ez az érzés igen sokrétűen, egyéni ábrázolásmóddal, de érthetően jut el a nézőhöz. Jancsó megértette a kort, melyet átélt. Olyan rálátása van a történelemre is, hogy képes úgy rendezni és értéket közvetíteni, ahogyan manapság csak kevesek képesek.

A portréfilm után, mivel a jelenlévők között csak négy fiatal volt, többnyire történelmi magyarázatokkal láttak el minket. Elsősorban a Kádár-korszakról, illetve azokról az évekről, évtizedekről, amelyekben a Jancsó-filmek készültek - ezáltal is segítve azok megértését. Kellemes anekdotázásba merültünk, és az irónia végig belengte a beszélgetést.

Fontos szerepet kapott az a tény is a filmekben, hogy Jancsó anyai ágon román. Külön érzékenységgel kezeli hát filmjeiben a minket körülvevő népeket. Készített filmet Romániában, a Székelyföldön, ahol sok ellenállásba ütközött. Életképeket filmezett, voltak olyan emberek, akik elzavarták és sértőnek érezték a szituációt, de akadtak olyanok is, akik megértették, elfogadták a dokumentumfilm-készítés tényét. Ugyanígy készültek filmek csángókról, cigányokról, de a fő motívum a magyarság, milyen magyarnak lenni az adott korban - és ezt hogyan ajánlott megélni, ha át akarjuk vészelni a kort.

A körülöttünk repkedő eszmecseréknek és gondolatoknak Gera Zoltán színművész volt az antitézise. Megmagyarázta mindennek az ellenkezőjét, és ebben az volt a legszebb, hogy valóban úgy is gondolta. Ő is, mint Jancsó gyerekkori barátja, eljött megnézni a filmet, beszélgetni egyet kortársával. Ezeknek a vitáknak íze és hangulata volt, gyönyörű érvek, élettapasztalatok, vagy egyszerűen csak a soha el nem évülő makacsság, amin a két művész, Gera Zoltán és Jancsó Miklós most is jót nevetett. Gera nézőpontja ironikusabb, mégis biztatóbb volt a jelenről, mint akár Jancsóé, akár Nádasyé.

Vitatkoztak a jelenkor filmjeiről is. "Olyan ez a világ, mintha mindig háborúznánk, hiszen manapság a filmkészítésben is ugyanarra a három dologra van leginkább szükség. Arra, ami a háborúhoz is feltétlenül szükségeltetik. Ez pedig a pénz, a pénz, és a pénz." Jancsó Miklós véleménye szerint akárki rendezhet manapság, akinek van pénze, a tehetség teljesen másodlagos. Egyet értettünk abban is, hogy a rendezést nem lehet tanítani. Valaki vagy ráérez egy olyan aspektusra, amit érdemes közvetíteni, vagy ne is próbálkozzon a filmrendezéssel. Igazából maga Jancsó sem tanult soha filmrendezést. A főiskolán Nádasdy Kálmán operarendező volt a tanára. Ezek az órák nem tanórák voltak, inkább tapasztalatcserék. Böngésztük többek között a legfrissebb Ki kicsodát is, ebből egy oldalnyi szemelvény volt az, ami az érdeklődésünket igen felkeltette. Jancsó életének vannak eléggé ismeretlen állomásai is, amiken ő maga is csak nevetett. Ilyen a Magyar Boldogság Pártja egyesülés, amelynek körülbelül hat tagja volt, és elég hamar felbomlott. Hitvallása a katonaság és a halálbüntetés, valamint hasonló dekadens témák ellen szólt.

Felmerült egy kérdés az utókorral kapcsolatban is: kiknek szólnak a filmek, kiket fog érdekelni évek múltán? Ez a kérdés kétoldalú volt, mert ugyanúgy érintette az operatőrt, ifj. Nádasy Lászlót, mint a rendezőt, Jancsó Miklóst. Nádasy a Jancsó-filmmel együtt immár tíz portréfilmet tud a háta mögött. Ezek a filmek hasonlóan tehetséges és egyéni emberekről, művészekről szólnak, mint Jancsó. Közvetítik a rendezők érzelmeit a filmeken keresztül, amik a portréba vágva részletekben láthatók, eljuttatják az operatőrt, magát is a nézőhöz, hiszen minden művészet elsősorban magáról a művészről szól. Ha akárcsak egy maréknyi ember marad, aki ezeket a filmeket nem felejti el, és mindenkori értelmükben, érzelmi világukban képesek lesznek megérteni őket, akkor már érdemes volt alkotni.

Kapcsolódó linkek

Europeana Európa digitális archívuma
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Europeana tanár szemmel Ötletek az Europeana tartalmak felhasználásához

Tartalmak a Tudásbázisban

Irodalom 10. osztály Epika, líra és dráma a felvilágosodás korában
20. századi magyar írók Móra Ferenc, Illés Gyula, Márai Sándor...
A reneszánsz művészet Művészettörténet
Rajz és vizuális kultúra Képek tartalma és formanyelve

Csoportot ajánlunk