Aztán következtek a különböző fokozatú iskolák. Karsai Ildikó igyekezett mindenkitől tanulni. A középiskolában Magos Gyula tanítványa volt, de hatást gyakorolt szemléletére Kopasz Márta, Szalay Ferenc és Fritz Mihály is. A Tanárképző Főiskolán szilárd alapot kapott Lelkes Istvántól, Szathmáry Gyöngyitől és Dér Istvántól. A Képzőművészeti Főiskola négy éves művésztanári szakán Bráda Tibor, Patay László, Czifka Péter egyengették pályáját.

1976-ban egy adriai utazáson vett részt. A tenger látása rendkívül mély benyomást tett rá. Ebből születtek a tenger-ihlette rajzok. 1982-ben diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán. Szabadon választhatta meg a technikát és a témát. Tíz részből álló madársorozatot készített. Ezeknek a nagyméretű rajzoknak a gyökerei visszanyúltak a tenger témához. A bácskatopolyai művésztelepre kerülve megalkotta a Mélység és a Madarak című rajzait. Ekkor a víz, a tenger mellett megjelent a madár, vagyis a levegő is.

1984-ben négy hetet a kőszegi művésztelepen töltött. Sokat barangolt a ősgesztenyésben, ezen a gyönyörű természetvédelmi területen. Ekkor keletkeztek a Rögvirágok. Itt a föld hatása alá került. Az őselemek ettől kezdve kiteljesedve bukkantak elő: a víz, a föld és a levegő (madár). Közben a mikro és a makrovilág kapcsolata is foglalkoztatta. 1986 körül megjelentek a színes ceruzarajzok (Szentiváni éj, Tejút). De előjöttek a fekete alapú fehér tollrajzok is. Ez külön izgalmat, egy másfajta világba, az éterbe való felemelkedést jelentette számára. 

A Csapda-sorozat is a kőszegi telephez kötődött. Élményanyaga a pókhálós, nedves, hajnali ködös mezőn sétálva a pók által csapdába fogott bogarak vergődése volt, amely körül különleges fényhatások vibráltak. A Csapda előbb tollrajzban, majd rézkarcban készült el, sőt az arany színt is alkalmazta. Számára az arany színnek szimbolikus jelentése van. A keresztény hittel kapcsolatos témánál is fontos szerepe lesz. A Forrás szintén abban az időben készült, amikor már túl volt a Rögvirágon.

Csapda

1993-ban Olaszországban járt, a pompei-i és a római építészet élményei annyira megragadták, hogy ennek lenyomata akkori rajzaiban föllelhetők. Az antik művészet hatása alatt keletkezett a Táj tollrajza. A tájélmény elvezette a síkság, az Alföld, a Maros gondolatkörhöz. Hazatalált. Olykor világértelmezéseket rajzolt, a korábban már megfogalmazott alapkérdések érettebb formát nyertek.

Boszorkányfa

A kőszegi gesztenyés barangolásai alatt firkák is keletkeztek. Ezek nem vázlatok, sokkal inkább rajzi lenyomatok voltak. Az emléknyomok, a faélmények vezettek el a Boszorkányfa megalkotásához. Az ősgesztenyés hatalmas, csak több ember által átkarolható fái tele vannak üregekkel. Ezek a kisebb-nagyobb odvak számára befelé fordulást jelképező világot érzékeltettek. Fái emberfák, antropomorf jelenségek. Az ősgesztenyés fáinak hatalmas a gyökérzete, a kérge, a lombja. Korhadt törzsén föl lehet kapaszkodni.

Olyanok, mint a magyar népköltészet égig érő fái. Vallomásából kiderül, hogy a legszemélyesebb élmények hordozói is egyben: Már az elsőkbe, a Boszorkányfába, a Sárkányfába belerajzoltam nagyanyám emlékét, lényének varázsát, egész mágikus jelenvalóságát. Az ember időnként beszélget az őseivel, nem kell ahhoz kimenni a temetőbe. Igazi nagy próbák előtt szükség van erre. S arra is, hogy megőrizzük a lenyomatokat őseinkről. Erre valók a fáim, egy nagy családi arcképcsarnokot alkotnak. Kozmikus megközelítésű farajzai: a Világfa és a Sarj 1994 körül készültek.

Remetelak

A Famitológia-sorozat a Boszorkányfával indult. A fekete alapon megjelenő fehér tusrajz mitikus mélységet tár elénk. Formailag nem emlékeztet a boszorkányra, nem is akar hasonlítani a hétköznapi értelemben vett boszorkányra, de mégis olyan, mintha benne volna. A meleg színekkel megformált Sárkányfa öreg, mondhatni vén fa. A dicsfényszerű háttérrel kortalanságot, megfoghatatlanságot és sejtelmességet sugall a művész. A Marosi Madonna a megszemélyesített Maros-menti fát idézi, amint elmereng a nyugodt Maroson. Az idő vén fája az időmúlás jelképe. A fák nála nem pusztán növényi megfelelések. Sajátos mítoszok, hiedelmek kötődnek hozzájuk. Számára a fa nem egyszerűen törzsből, gyökérből, ágakból, levelekből álló képződmény, hanem valami olyan szubsztancia, ami az egész természetben mindenütt és mindenben megtalálható. Rajzain elemi erők működnek, elválaszthatatlan élő és élettelen, alacsonyabb és magasabb rendű létforma. Lényege az ellentét a kirobbanó, dinamikus erő vagy jelenség és a tiszta, hűvösen elegáns előadásmód között.

Fanaptár, L mint luis / berkenye

A természeti népeknek a fák fejezték ki az idő múlását, számukra a naptárat jelentették. A fanaptár az óír-kelta faábécén alapszik. Karsai Ildikó ennek ismeretében jelenítette meg a hónapok fáit:

január – nyírfa (az újrakezdés jelképe, a megtisztulás eszköze),
február – berkenye (madárjóslásban, szellemidézésben volt szerepe),
március – kőrisfa (varázserejétől fogva a beteg gyerek meggyógyul),
április – fűz (boszorkányok és tündérek fája),
május – galagonya (Mária szeplőtelenségén  jelképe),
június – tölgy (az erdők királya),
július – magyal (Krisztus szenvedésének szimbóluma),
augusztus – mogyoró (a bölcsesség jelképe),
szeptember – szőlő (az élet szimbóluma),
október – borostyán (az örökélet jelképe),
november – nád (a királyság jelképe),
december – bodza (a boszorkányok fája, tilos a házba vinni).

A novembert megtestesítő Nád fehér vonalai szélfújta hatást keltve hajladoznak, és úgy sűrűsödnek-ritkulnak, hogy közben felidézik egy kecses vízimadár képét. Nem konkrét megjelenésről van szó, hanem hasonlatról: vonalai olyanok, mintha nádszálak lennének, a nádszálak olyanok, mintha kócsagok lennének, a kócsag olyan, mintha repülne, így a táj is olyan, mintha elszállna – és így tovább.

A Fa-naptár a napfordulókés a négy évszak ritmusára épül. Anélkül, hogy rajzai tényleges mítoszt vagy folklorisztikus elemet tartalmaznának, lefoszlik róluk minden konkrét utalás. Jámborné Balog Tünde szavaival: „alfájuk és omegájuk a világmindenségbe zárt lét vagy a létbe zárt világmindenség”. A tavaszi napforduló fája a rekettye, a nyárié az erika, az őszié a rezgő nyár és a télié a tiszafa. A hajszálvékony vonalakból megalkotott évszakjelző fák közül a Tiszafa a legemberibb és mégis a legszellemibb rajz. Ódon és kísérteties, mintha éppen az emberből a növénybe vagy növényből emberbe való átmenet gyötrelmét élné át.

A hónapok fáit és az évszakjelző fákat kiegészítik még az esztendő nevezetes fái: a fagyöngy, a pálma, a kökény és a vadalma.

A Fa-naptár hónapokat jelző grafikái fekete-fehérek, csak a paszpartun jelennek meg a finom árnyalatú színek. Az évszakjelző rajzok papírkeretein a piros árnyalatainak jelentéshordozó szerepük van. A művész fölfedezte az elmúlással szemben az örök életet sugárzó nap aranyát. A fekete mező fehér tollrajza folytatódik a kereten. A színes ceruzával különleges selymes, puha hatást ér el. A természet látványa a művész szubjektív szűrőjén át, önnön lényegében jelenik meg.

Lovak

Karsai Ildikó a Légvonal (1996) tárlat grafikáival Jámborné Balog Tünde szavaival: szuverén művész lett önálló témavilággal, egyedi stílussal és saját mondanivalóval. Mostantól csak önmagához mérheti magát, mostantól csak önmagával kell viaskodnia… A születés kulcsszó ennek a művészi magatartásnak megértésében, mert ez közelíti meg legjobban azt az alkotó módszert, amivel a művész számunkra is világra hozza a természet mindenben megnyilvánuló egyetemes jelenségeit. A közöset a megtermékenyült sejtben és a világmindenségben. Az azonosságot a korhadó fűzfatörzsben – amelyet gyökerei a földhöz, ágai az éghez ponyváznak – és az anyaméhbe szöveteivel megkapaszkodó magzatban. A sarjadásban és a sorvadásban, a növekedésben és pusztulásban. A törékeny egyetemességet a Maros örvényeiben és a Tejút forgatagában… Eljut az anyagi világ határához, a kapuhoz, ami már a lélek birodalmába vezet, de nem veszíti el a látvány érzékletességét. Egyik lábával a földön, másikkal az égben, talpán a makói feketefölddel és csillagporral. Karsai Ildikó így járja birodalmát: a természetbe és az érzékfeletti világba ágyazott létet.  

A természet – Marosvári Attila megállapítása szerint – már nem objektív látványként, hanem a szubjektum szűrőjén keresztül lecsupaszítva, önnön lényegében jelenik meg művein. Miként agyunkat az idegszálak, úgy hálózzák be e lágy, a végtelenből előtűnő, majd aztán abban elvesző vonal-fonalak a természet örök alkotórészeinek: a fáknak, a víznek empirikus látványa mögött rejtőző világot.

Jámborné Balog Tünde érzékletes megfogalmazása szerint Karsai Ildikónál a vonalak szigorú fegyelem szerint rendeződnek: hullámzanak, örvénylenek, foszlányokra tépve szállongnak, repedeznek, burjánzanak, formái növekednek, osztódnak, felületei barázdálódnak, elsimulnak. Az élő és élettelen természet részeként, teljesen organikusan viselkednek. Keletkeznek, élnek és elmúlnak.

Falinaptár, Házak

A tér és idő kérdésein töprengő, az állandóság és az örökkévalóság titkait fürkésző, a mitológia és a filozófia rejtélyes világába elmélyedő művész egyszeriben fölfedezi a marosi tájban, a makói házakban rejtőző szépséget. Kitűnően ismeri a várost, annak utcáit, házait. Számára „nem térkép a táj”, benne él, sőt azonosul vele. Fölfedezi a makói népi építészet egyedi sajátosságait, értékeit. Grafikusművészként különös leletmentésre vállalkozik. A korhadó kapuban, rozsdásodó kilincsben is fölismeri az értéket. Az egyediben is az általánost keresi, a makói sajátosságot, az ősit, a romlatlant. Ez a népi látásmód megtermékenyíti művészetét. Tiszta forrásból, a helyi népi építőművészetből merít. Színes ceruzarajzaival megeleveníti azokat a parasztházakat, amelyek egy európai kultúrkör lenyomatai, de egyben – mint az új típusú népdalok – a paraszti kultúra sokszínű, sajátos vonásokat mutató emlékei. A pusztuló népi építészet leletmentésére vállalkozó naptárai szépen sorjáznak:

Ablakok                                       1999
Házak                                          2000
Kapuk                                          2001
Erkélyek                                      2002
Tornyok                                      2003
Oszlopok                                    2004
Világítóablakok                       2005
Épületdíszek                              2006
Évszámok                                   2007

Alkalmazott grafikusként is igen termékeny. Műfajuknál fogva legmaradandóbbak könyvtervezései. Az első útikönyve a fekete korszakából való, a másik az „ablakok” évéből. Szabad kezet kapott a Makói hagymás kötetetek és A kiszombori rotunda tervezésénél. Szárnyaló fantáziával formázza meg a kötet arculatát, ami nemcsak a küllemre, formátumra, színhatásra terjed ki, de a belső megjelenésére: a térelválasztó lapokra, a fejlécekre, a képek elhelyezésére, a papír minőségére, színárnyalatára, sőt a festék színére, a lapszámozásra is. Egyedi grafikáinak makro- és mikrovilága itt tovább él: egyszerre gondolkodik a könyv egészén és legkisebb részletén.

Falinaptár, Tornyok, kupolák

Emblémái sűrítőkészségéről, lényeglátásáról tanúskodnak. A direkt megfogalmazást viszont kerüli. Máris több emblémája átment a köztudatba: a Makói Művésztelepé, a Nemzetközi Hagymafesztiválé, egyéb fesztiváloké (Millennium Makó 2000–2001, Európa-nap Makón, Ipari Park Makó, Makói Babapark). De készített szellemes óvodai, sőt vállalkozói jelképeket is: Makói Viziközmű Kft, Helioma Kft, Makói Vöröshagyma védjegy, Újvárosi Óvoda.

A városi rendezvényekre alkotott meghívói olyan esztétikai igényűek, hogy a megyében már rangot vívtak ki maguknak. Ezredfordulós meghívóinak elnyúló M betűje egyszerre jelenti a millenniumot, római számként az ezret, de Makó nevét is; mellékjele utal a hagymavárosi szerepkörre. Az Európa-nap, a Művészeti Fesztivál, Makói Művésztelep, Március 15., Augusztus 20., Október 23., Városnap, Pedagógusnap stb. meghívói szöveg nélkül is képesek felidézni a rendezvényt. Emlékezetes prospektusokat is készített. 2008-tól vezeti a Natura Marosmenti Művésztelepet.

Millennium emblémája

Ars poétikája: „A képzőművészet több műfaját kipróbáltam, a grafika lett számomra a megszólalás – a megszólítás nyelve. Húsz éve rendszeresen részt veszek munkáimmal önálló és csoportos kiállításokon. Munkásságom fókuszpontja a Maros-parti táj. Az ideutazó idegen számára unalmas ásítás e vidék, üres kongás végtelen perifériája. Számomra mégis a titkok labirintusa, amelynek varázsából már megsejtettem valamit, próbálom kilesni lelkét. Grafikáim természetelvű munkák, a látszólagos absztrakt formanyelv ellentmondásnak tűnik. Vonalaim kirándulnak a semmi és a mindenség között, az ember a kiindulási pont és a megérkezés, a kozmikus lét teljessége. Mindannyian keressük a választ a világ, a genezis, önmagunk kérdéseire, legyen annak eszköze akár a zene, tánc, erő gondolat… Ceruzámat a táj lelke irányítja.”

Művészünk hihetetlen akaraterővel, elveiből mit sem engedve, töretlen alkotói elszánással valósítja meg művészi célkitűzéseit. Minden vonaláért, foltjáért megküzd, így teremtette meg önálló formanyelvét és stílusát. Tehetség és igényesség, múltba nézni és a jövőn álmodozni, tisztelni a hagyományt és újat teremteni, sohasem megállni, de magasabbra lépni, bolyongva keresni és hazatalálni.

Egyéni kiállítások
1977 Makó, Állami Zeneiskola
1981 Makó, József Attila Könyvtár
1981 Budapest. Rudas Ervin Klub
1982 Szombathely, Tanárképző Főiskola
1983 Szentes, Városi Kisgaléria
1986 Bácskatopolya (Jugoszlávia), Városi Galéria
1986 Feketics (Jugoszlávia), Iskola Galéria
1987 Makó, Városi Kiállítóterem. (Fák, kavicsok)
1991 Makó, Kálvin téri Általános Iskola Lépcső Galéria
1992 Makó, Közösségi Ház. (Fa-naptár és Fa ABC)
1993 Makó, Közösségi Ház. (Reklámgrafika)        
1994 Balassagyarmat, Városi Galéria
1994 Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Képtár. (Fa-naptár, Fa ABC)
1995 Makó, Bartók Béla Általános Iskola.
1996 Makó, József Attila Múzeum. (Légvonal)
1998 Makó, József Attila Könyvtár. (Makói házak, ablakok)
2000 Makó, József Attila Könyvtár. (Makói kapuk)
2001 Makó, Gera József Galéria. (Labirintus)
2001 Makó, József Attila Könyvtár. (Erkélyek)
2002 Ringkjobing (Dánia). (Grafikai kiállítás)
2002 Makó, József Attila Könyvtár. („Meghívó” tervezőgrafikai kiállítás)
2002 Makó, József Attila Könyvtár. (Tornyok, kupolák)
2003 Budapest, Koós Károly Kiállítóterem. (Makói építészeti grafikák)
2003 Szeged, DÉMÁSZ Rt. Székháza. (Makói építészeti grafikák)
2003 Makó, József Attila Könyvtár. (Oszlopok)
2004 Szentes, Péter Pál Polgárház pincegalériája. (Makói házak)
2004 Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Fekete-ház
2004 Makó, Hagymaház. („Szemmagasság” jubileumi kiállítás)
2007 József Attila Múzeum. (Makói képeskönyv – makói építészeti grafikák)
2008 Dánia, Naestved
2008 Szentes, Városi Galéria (Építészeti grafikák)
2008 Szeged, Kass Galéria (Vakablak,  Építészeti grafikák)

Jelentősebb csoportos kiállítások
1977–1983, 1986 Makói Grafikai Művésztelep munkakiállításai (Makó)
1991–2006 Makói Művésztelep munkakiállításai (Makó)
1994–1995 Makói Grafikai Művésztelep retrospektív kiállításai (Szeged, Pécs, Miskolc, Budapest)
1996–2005 Makói Grafikai Alkotótelep munkakiállításai (Makó)
1997 Magyar Szalon '97 (Budapest, Műcsarnok)
2000 Makói mappák, Makói Grafikai Alkotótelep kiállítása (Budapest)
2002 IL. Őszi Tárlat (Hódmezővásárhely)
2002 Premier, Budapest, Duna Galéria, MAOE képgrafikai tagozat új tagjainak kiállítása
2003 XXXII. Nyári Tárlat (Szeged)
2005. Tavaszi Tárlat (Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum) 
2005. XXXIV. Festészeti Biennálé (Szeged, Olasz Intézet).
2006. Ungarske Specialiteter, a Makói Grafikai Művésztelep kiállítása (Maribo, Dánia)
2007. Tavaszi Tárlat (Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum)
2008. I. International Mini print Exhibition (Holmesgarde, Dánia)
2008. I. International Mini-print Exhibition (Seattle, USA)
2008. I. Natura Marosmenti Művésztelep kiállítása (Makó, József Attila Múzeum)
2009. XXXV. Nyári Tárlat (REÖK, Szeged)
2009. Sommer Udstillingen 2009 (Vordingborg, Dánia)

Díjak
1992 I. Városnapi kiállítás Makó. Alkotói díj
1995 Makói Művésztelep alkotói díja
1996 Csongrád Megyei Közgyűlés alkotói díja
1997 Makói Művésztelep alkotói díja. I. hely
2006 Makó városért díj

Köztéri munkák
2002 Ivókút Szent István tér, Makó.
2004 Városkapu, Makó.
2006 Igási emlékoszlop, Igás.
2007 Rákosi emlékoszlop, Makó-Rákos.

Dr. Tóth Ferenc
nyugalmazott múzeumigazgató