Antonin Artaud a XX. század legnagyobb hatású színházi látnoka volt. Hatása alól szinte egyetlen rendező sem vonhatta ki magát. Eszményi színházmodellje a kegyetlenség színháza, ahol a néző a nyers, kegyetlen valósággal szembesül annak felforgató erejű brutalitásával. Esszéiben a színházat a pestishez hasonlítja abban az értelemben, ahogy a pestis idején, a halál árnyékában élő emberekből is szabadon előtörnek addig elnyomott, tudattalanba szorított vágyaik, s minden gát nélkül felszínre tőr az ösztön-én. A színháznak hasonló szerepet szánt: eszerint a kegyetlen előadásoknak olyan hatást kell gyakorolniuk nézőikre, hogy azok megrettenjenek, sokkolódjanak, akarva-akaratlan átéljék az élet elementáris teljességét, felszabaduljanak, és váljanak meg belső gátjaiktól.
A Kegyetlen Színház tehát nemcsak attól kegyetlen, hogy nem retten meg a brutalitástól sem, hogy nézőjére hatást gyakoroljon; de azért is, mert kegyetlen őszinteséget és önszembesülést követel meg nézőjétől. Artaud elképzeléseit a zseniális rendező, a Szegény Színház atyja, Jerzy Grotowsky valósította talán meg a leghitelesebben.És most lássuk, ki is volt e csodálatos látnok! Antonin Marie Joseph Artaud 1896-ban látta meg a napvilágot Marseille-ben. Családja klasszikus polgári család volt. Szülei már messze nem voltak "szokványosak": édesapja, Antoine Roi hajóskapitány volt, édesanyja, Euphrasie Nalpas pedig egy török származású asszony. Boldog gyermekkora volt, édesanyja igazi meleg családi fészket teremtett a számára.
A kis Antonin azonban korán megismerkedik a fizikai fájdalommal, ami aztán egész életén át elkíséri: súlyos idegrendszeri problémákkal küzdött, amit feltehetően egy agyhártyagyulladás okozott.Elsőként akkor találkozott a kis Antoine a halállal, mikor nyolc hónapos kishúgát elveszítette. Hamarosan saját halandóságával is szembe kellett néznie, ugyanis gyermekkorában hajszál híján megfulladt. Mindkét eset mélyen feldúlta, és egész életére nézve meghatározó élményévé vált. Egyházi iskolába járatták, ennek köszönhette széleskörű teológiai műveltségét. Ugyanakkor tüntetőleg rajong az antikvitás irodalmáért, s ez idő tájt kezdi el olvasgatni Baudelaire-t. A Romlás virágainak szerzője nagy hatást gyakorol Artaud-ra.Az ifjú Artaud 1920-ban érkezett Párizsba, ahol írni kezdett.
Ekkor ismerkedett meg Jacques Rivière-rel is, a La Nouvelle Revue Française szerkesztőjével, akivel levelezésbe is kezdtek. Rivière kendőzetlenül kinyilvánította véleményét Artaud költői tehetségéről - vagyis inkább tehetségtelenségéről. Artaud ugyanis először versírással próbálkozott. Levelezésüket később Rivière kiadta. Hogy, ha másban is, de mégiscsak tehetséges volt, bizonyítja, hogy hamarosan Artaud a francia szürrealisták egyik emblematikus vezetőjévé nőtte ki magát. Forgatókönyveket írt filmekhez, prózaverseket költött, és rengeteg cikke jelent meg A Szürrealista Forradalom című avantgarde lapban. Akkor fordított hátat a szürrealistáknak, mikor a mozgalom - köszönhetően a francia kommunista pártnak - politikai színezetet nyert.Folytatjuk...
