Műelemzések IV. - Szobrászat
A plasztikai szemlélet változásai

A formák alakításmódját formanyelvnek, stílusnak nevezzük. A művészek egyéni stílusa természetesen nem független társadalmuk szemléletétől. A művész tudatára ugyanis hatnak a múlt hagyományai, saját korának áramlatai, melyekből állásfoglalása szerint választ.

Wah-ib-ré herceg szobra Kr. e. VI. sz.

De még inkább hat rá a társadalom, amelyben él, pontosabban : annak az osztálynak a szemlélete, amelyet a művész képvisel. Így lesz műve egyben a korabeli társadalom életszemléletének, szellemiségének, ellentmondásainak tükrözője.

Ez persze nagyon nagyon gyakran degradálja is a művészetet. A művészet, azon belül a szobrászat nem egyszerüen egy korszak, egy társadalom, egy osztály mibenlétének és problémáinak a kaleidoszkópja, hanem mindezek felett az "általános" emberit, az embert, mint transzcendens lényt újrafogalmazó forma.

Századunk plasztikai szemléletének, stílustörekvéseinek a megértéséhez egészen az ókorig kell visszanyúlnunk. Milyen plasztikai szemléletet mutatnak az egyiptomi szobrok?

A szakkarai nekropoliszon talált Írnok az 5. dinasztia idején készült

Szemügyre véve a fáraószobrokat vagy például az i. e. IV. századi Wah-ib-ré herceg szobrát, az látjuk, hogy formái nincsenek olyan részletesen megmintázva, mint az ötödik dinasztia kori Írnok alakjáé. Az egész szobor kocka, illetve hasáb alakúra van leegyszerűsítve. Az alak merev, mozdulatlan tartása, a szimmetrikus, frontális beállítás és mértani formák az uralkodó társadalmi rend megváltoztathatatlanságát sugallják.

A formák hasonló jellegű megfogalmazásával századunk szobrászati törekvései között is találkozhatunk. Gondoljunk csak a kubizmusra!

Abban azonban mindkét szobor azonos, hogy ugyanaz a mozdulatlanság sugárzik róluk, ami a világ megváltoztathatatlanságába vetett hitet tükrözi.

A görög szobrokról egészen másfajta plasztikai szemlélet

olvasható le. Nikéistennő reliefjére pillantva első benyomásunk, hogy a ruha nem rejkti el a test formáit, sőt a ruha redői kihngsúlyozzák azok szépségét. A Szeléné holdistennő fogatához tartozó lófej egyszerre fedi fel ember és állat ideglényként való léteformáját. A lófejet már Goethe is "ősló"-ként említi, kifejezésével akár a platóni ideára is gondolhatunk. Ugyanakkor a görög világnézet egyik alappillére az élet örömeinek, a test és lélek szépségének dicsőítése. Ez tükröződik szobraikban is.

A középkori szobrok a hívők számára az egyház dogmatikus tanításait tolmácsolták. Szobraik tehát ebben az értelemben jelképek voltak.

Középkori szobrok a chartres-i dóm kapujáról. A ruharedők alatt alig érződik a test.
E lelkiséget hangsúlyozó, spiritualisztikus szobrok jól tükrözik a korabeli világnézetet. E későromán szobrok abból a szempontból is teljes értékű alkotások, hogy harmonikusan illeszkednek a kapu, az épület egészébe; függőleges vonaluk jól idomul az oszlopok függőleges építészeti rendjéhez.

A város vezetői e szobrot mint a szabadságszerető város jelképét állították fel a városháza kapuja előtt. Most egy márványmásolata áll ott. Az eredetit az Akadémia múzeumban helyezték el.

A reneszánsz szobrászat szembefordult a középkori plasztikai szemlélettel. Valamennyi reneszánsz alkotás bizonyítja, de talán Michelangelo Dávid-szobrán érezzük leginkább, hogy e kor az emberi test szépségét, az emberi öntudat kifejezését állftotta előtérbe. A humanizmus térhódítása következtében fokozódott a természettudományok iránti érdeklődés, igyekeztek a valóságot alaposabban megismerni. Egyes szobrászok az emberi test tudományosabb megismerése érdekében bonctannal is foglalkoztak. Míg a középkorban a szobrászok emlékezetből mintáztak, most már modell útján is dolgoztak. A művészet témakörében általánossá váltak a világi portrék, melyeknél a hasonlóság fontos követelmény. A reneszánsz idején, mint ezt a Dávid-szobor oly szemléletesen példázza, újra "felfedezték" az emberi test szépségét. De a cél ekkor sem az anatómiai formák puszta másolása, hanem a kor eszményének megörökítése volt; az eszmei mondanivaló plasztikai kifejezése mindig megkívánja a természeti formák bizonyos fokú átalakítását. Minden műalkotás bizonyos mérvű absztrakció eredménye. Miről vall Michelangelo Dávidja? A szobor a bibliai Dávidot mutatja be; ez a történelmi mondanivalója.
A jelkékes mondanivalója azonban lényegesebb: az ifjúság hősi lendülete, bátor öntudata, magabiztonsága, az igazságba vetett hite, mely a hatalom Góliátjaival is szembe mer szállni. Ez a jelképes mondanivaló, az egyetemes emberi tartalom, a humánum - ami minden kor emberéhez egyaránt szólt és szól - a legfőbb értéke ennek a szobornak. Michelangelo a reneszánsz korszak emberideálját fogalmazta meg Dávid-szobrában, mely egyúttal Firenze jelképe is. Hiszen a fiatal firenzei köztársaság szintén bátran szembeszállt a nálánál jóval nagyobb hatalmakkal.

A barokk szobrok vizsgálata is igen tanulságos a mai művészetszemlélet megvilágítása szempontjából. Mit olvashatunk ki pl. BerniniSzent Teréz eksztázisa című alkotásából?

Rendkívüli eseményt, látomást sejtet a szobor. Szent Teréz az "égi szeretet" nyilától találva hátrahanyatlik, arckifejezése eksztázist nmtat. A barokkra oly jellemző érzelmi túlfűtöttséget a formák mozgalmassága, a szenvedélyes vonalvezetés és az erős fény-árnyék ellentétek végletekig fokozzák. Feltűnő, hogy a színes anyagok alkalmazásával mennyire festői hatásúvá válik a szobor, amit Bernini azzal is fokozott, hogy a háttérbe aranyozott napsugarakat komponált, melyekre felülről sárga üvegablakon át bocsátott fényt. Azáltal azonban, hogy a felhőket, napsugarakat is megmintázta, ellentmondásba került a márvány és bronz anyagával. A barokk szobroknál gyakori ax ilyen anyagszerűtlenség.

Hogyan alakult tovább a múlt században a plasztikai szemlélet?

A francia forradalom után térhódító klasszicizmus az antik klasszikus formákat tekintette mintaképének. Ezért szemlélete az antik plasztikai szemlélethez hasonlított.

(Gondoljunk csak Canova vagy a mi Ferenczy Istvánunk klasszicista szobraira. )

A múlt század közepén fellépő romanticizmust szabadabb formaalakítás jellemezte. Az ún. "akademikus" szobrászok többsége azonban eklektikus stílusban dolgozott, azaz az antik, főleg pedig a reneszánsz, barokk és klasszicista mesterek stílusát igyekezett utánozni, esetleg keverni egymással. Ebben az időben különösen sok neobarokk lovas szobor keletkezett. Az uralkodó körök ezekben látták reprezentatív törekvéseik legméltóbb kifejezőit. Ennek megfelelően a mozgalmasság, póz, idealizált beállítás és a külső jegyek szertelen alkalmazása jellemezte e szobrokat.

Következő rész
Műelemzések V. - Szobrászat : A plasztikai szemlélet további alakulása az irányzatok tükrében