A millenniumi sokszínűségből nem könnyű kiválasztani a jövő fel mutató elemeket, de nagyobb kockázat nélkül azt megállapíthatjuk, hogy Munkácsy Mihály és Szinyei Merse Pál festészete nemcsak korszakos jelentősége, hanem utóhatása miatt is kiemelkedik ebből. A XX. századi festészet két markáns vonulata hivatkozik majd rájuk, mint kiindulópontra. Munkácsy drámai erejű realizmusa, lélek mélyeibe ereszkedő portréi jelentik majd az egyik irányt, míg Szinyei nyomán a természeti benyomások elsődlegességét hangsúlyozó művészek indulnak el. Ez utóbbihoz tartoztak a nagybányai festők is.
Nagybánya
A telep története igazság szerint már az 1880-as évek közepére, egészen pontosan 1886-ra nyúlik vissza, hiszen ekkor alapította meg Hollósy Simon szabadiskoláját. A XIX. század végén számos fiatal magyar festő tanult Münchenben, az akadémikus történelmi festészet központjában, őket próbálta Hollósy hazahívni és a művészeti életben elindítani. Pályájának kezdetén előszeretettel festett irodalmias alapon álló népi zsánerjeleneteket, de hamar túllépett a müncheni sablonon. Alig harmincéves, amikor neve egy csapásra híressé vált az 1885-ben festett Tengerihántás nyomán. Saját képein ugyanazokat az elveket érvényesítette, amelyeket a tanítványainak is igyekezett átadni: a látvány átlényegítését, a kimódolt pozíciók elvetését a természetesség alapelveit követve. Kereste az egyéni formát és az egyéni stílust. Képeit olyan technikai tudás, kifinomult anyagábrázolás jellemezte, amely meghaladta a tradicionális szellemben dolgozó kortárs alkotók képeinek művészi minőségét.
Hollósy és a köré gyűlt fiatalok tehát a romantika és az akadémizmus sablonjai helyett a valóságra, a természetre, az életre alapozták a képeiket. A szinte vallásos áhítattal megközelített természet és az érzés vált központi motívummá, ezért szokták őket finom vagy lírai naturalizmus címkével is illetni. Ez azonban még csak egy fajta művi plein-air volt, hiszen elvi meggondolásból lazították a műtermi megvilágítás keménységét. Későbbiekben a természetben való festés egyre magabiztosabb és felszabadultabb élményéről tanúskodtak a munkák. A látványt, az élményeket nem egy tudatosan kialakított rendszernek, hanem saját szubjektív érzelmi beállítottságuknak megfelelően alakították tovább a művészek.
Nemcsak technikai, hanem társadalmi invenciójuk is jelentős, gyakran dolgoztak fel humanista megközelítésben szociális töltetű, érzelmes témákat.
1897-ben mutatkoztak be először saját kiállítással a régi Műcsarnokban, s a fogadtatás elismerő. Bródy Sándor azt írta a Magyar Hírlapban: „Jövök a régi műcsarnok sötét termeiből és a szemem káprázik. A magyar festők nagy jövőjét láttam ott felragyogni.”
Szolnok
Az Alföldhöz kapcsolódó témák és motívumok a XIX. század közepétől rendszeresen megjelentek a festészetben, a végtelen rónaság egyértelműen a szabadság analógiája lehetett. A nemzeti romantika jegyében alkotott például Markó Károly vagy Lotz Károly. A szolnoki telepen majd ezt a tematikát viszik tovább. August von Pettenkofen osztrák katonatisztként állomásozott Magyarországon az 1848-49-es szabadságharc idején, s egészen elvarázsolta a Szolnok környéki táj. Pettenkofen és a vele érkező osztrák művészek alkotómódszerének az alapja a szabad természet tanulmányozása volt.
A művésztelep alapítására 1899-ben adtak be kérelmet a kultuszminisztériumban, s a műtermek megnyitására 1902-ben került sor.
A későbbiekben a telepen alkotók többsége tájképfestő volt, ezáltal Szolnok korai történetéhez kapcsolódó hagyományos műfaj, a zsánerkép (pl. Fényes Adolf) majdnem teljesen háttérbe szorult. A Szolnokon alkotók között sokkal kevésbé alakult ki egység, mint Nagybányán. Az eszmei, stiláris és tematikai jellegzetességek nehezen körvonalazhatók. Együtt dolgoztak a kritikai realizmus művelői, a tájképfestők és a modern törekvések képviselői. A Szolnokra rendszeres visszatérők közé tartozott Koszta József és Perlmutter Izsák is.
További érdekes oldalak:
- A nagybányai művésztelep története
- A Szolnoki Művésztelep története
- Sulinet Tudásbázis - Művésztelepek Magyarországon
Farkas Judit cikke
