A habkönnyű nyári vígjáték az ötvenes évek egyik Balaton-parti községébe kalauzolja a hőségtől kitikkadt nézőt, hogy a gyorsan elröppenő nyolcvanegy percre vidámságot csempésszen a szívébe. Mert van itt kérem bonyodalom, rátartiság, megalkuvás, aljas kis csínytevés, na és persze szerelem! Történik ugyanis, hogy a település szövetkezetének elnöksége mindenhová négylovas hintón jár, csak azért, hogy bosszantsa a rátarti, "bárónénak" csúfolt Peczölinét (Fónay Márta), az egyéni gazdálkodó szőlész és gyümölcstermelő Peczöli (Makláry Zoltán) úrhatnám feleségét. Bár Peczöliék és a Majsa család (na és persze a téesz) között viszály dúl, Vilma, Peczöli lánya (Medgyesi Mária) és Berci (Szirtes Ádám), a téesz-elnök Majsa bácsi nemrégiben leszerelt fia egymásba szeretnek, de az ellenségeskedés miatt csak titkokban találkozhatnak. A szülők ugyanis hallani sem akarnak a kapcsolatról, pedig a fiatalok szándékai komolyak.
Az egyébként jóravaló Peczöli már-már belépne a szövetkezetbe, ha az nem ellenezné almanemesítési kísérleteit. Ugyanis fejébe vette, hogy nem békül addig, míg az általuk termelt és kislányukról, Vilmáról elnevezett almát, s faiskolájának terveit a szövetkezet hóbortos "illúziónak" tarja. Még arra sem rest, hogy egy pesti professzort keressen fel szaktanácsért.
Igazán izgalmas fordulatokat csak ekkor kezd venni a történet, de az összes részlet elárulásával sajnos mi sem szolgálhatunk. Annyit azért elárulhatunk, hogy a megrendezett szüreti bálra még ez a pesti professzor is betoppan, s Terka keresztanyám, a párt titkárnéja jóvoltából minden elrendeződik. Berci megszökteti Vilmát, Peczöli belép a szövetkezetbe, Peczöliné is hintóba ül végre, a fiatalok egybekelnek. Csak a lovak bokrosodnak meg...
Az 1955-ben készített 81 perces fekete-fehér magyar játékfilm korhatár nélkül ajánlott a megtekintésre!
Rendező: Ranódy László
Forgatókönyvíró: Urbán Ernő
Operatőr: Badal János
Zeneszerző: Farkas Ferenc
Szereplők: Szirtes Ádám (Majsa Berci) Medgyesi Mária (Peczöli Vilma) Makláry Zoltán (Peczöli Sándor szőlő- és gyümölcstermelő) Fónay Márta (Peczöliné, mostoha, a hintó szerelmese) Kiss Manyi (Terka keresztanyám, a párt titkárnéja) Bihari József (Majsa), Bánhidi László (cseppentő), Pécsi Sándor (Farsang), Sinkovits Imre (Kara), Horváth Teri (Sári), Szabó Gyula (Mag János).
Jó szórakozást kívánunk!
Kép forrása:
www.filmkultura.iif.hu