Nagy Gyula

Nagy Gyula 1907. március 13-án született Honvéd városrészben; akkoriban ugyanis a református tanítók előrehaladása Makón három lépcsős volt: Honvédban kezdték, Újvároson folytatták és Belvároson fejezték be működésüket, ezért elemi iskoláit több helyen végezte. Gyerekkorában betegség esetén csak úgy lehetett ágyban tartani, ha rajzoláshoz papírt és ceruzát kapott. Ifjú korában fölszökött a padlásra, ott kezdte el a mintázást. Néhány évig gimnáziumba is járt, de a gépek jobban érdekelték. A makói Ford-lerakatnál évekig tanította a Fordson traktorok makói vásárlóit a körmös gépek kezelésére és a vezetésre. Galamb József is tudomást szerzett a fiú ügyességéről, hívta ki a Ford művekhez, de ezt nem vállalta. A gépekhez való vonzalmából eredt, hogy első szobrainak árából motorkerékpárt vásárolt, azzal járt Pestre, majd Gárdonyba.

Egy Nagy Gyula nevezetű, városházán dolgozó névrokon – látva rajzait – rábeszélte, hogy jelentkezzen a Képzőművészeti Főiskolára. Az édesapa ellenezte, mondván: elég egy művész a családban. Bátyja, Gábor ugyanis a pécsi Nemzeti Színház tehetséges énekes bonvivánja volt. 1926-ban festő szakra föl is vették. A protektor nemcsak az apa meggyőzésében segített, de elintézte, hogy a Polgármesteri Hivatal segéllyel támogassa a művészpalántát. Mások is egyengették művészi indulását, 1931-ben a helyi újság szerint a „makói művészbarátok szinte versengettek abban, hogy elindítsák őt a Parnasszushoz vezető úton.”

Évfolyamtársainak föltűnt, milyen ügyesen mintáz. Rábeszélésükre sikerült átmennie a szobrász szakra. Mesterének Bory Jenőt választotta. Tanára annyira meg volt elégedve tanítványával, hogy áttette a tehetségesek csoportjába.

Másodéves korából egy anekdotának is beillő emléket máig őriz a család. Közeledett a tavaszi tárlat rendezésének ideje. Az altisztnek, amikor Bory mester szobrát vitte a zsűrizésre, megakadt a szeme Nagy Gyula egyik szobrán. A tejhatalmú szolga az ifjú hallgató alkotását is elszállította. A szobrokra név nem volt aggatva; a bíráló bizottság Bory szobrát kizsűrizte, a húsz éves növendékét elfogadta. Ezt az első sikert Vágyódás szobrával érte el. A tanár emelkedett gondolkodására jellemző volt, hogy melegen gratulált tanítványának. A Szalonban rendezett kiállításán Tavasz című szobrával vonta magára a figyelmet. Az Ébredés pedig a tanárának, Lyka Károlynak szerkesztésében kiadott Művészet című folyóiratban látott napvilágot. A hivatalos kritika az elismerés hangján fogadta Nagy Gyula művészetét. Egy csapásra a Bory-csoport meghatározó művésze lett.

Főiskolás éveiben olyan termékenyen alkotott, hogy végezve, 1930-ban teherautónyi szobrot hozott haza. Már augusztusban be is mutatkozott a makói közönség előtt. A polgári leányiskolában rendezett kiállítást Nikelszky Jenő polgármester nyitotta meg. Festményeivel, de hangsúlyosan szobraival ismerkedhetett meg a közönség. A Marosvidék cikkírója szerint a kiállítást két alkotás uralta. A Tavasz című szobránál „tökéletesebben kőben még aligha fejezték ki azt, amit a tavasz szó jelent az emberiség életében. Csupa könnyedség, csupa ritmus, csupa öröm és életfakadás, mentes minden anyagiasságtól és az iskola hatásaitól.” Másik a pásztorélethez kapcsolódik. „A magyar földdel és közelebbről Makóval való lelki kapcsolata azonban a legtökéletesebben jut kifejezésre a Juhász csókjában. A magyar föld illata és zamata árad ebből a szoborból, meglepő erő a nőből és lenyűgöző gyengédség a férfi részéről.” Ez volt Makón az első szoborkiállítás.

Tavasz

Egy év múlva a hódmezővásárhelyi kaszinóban megrendezett kiállítása már meghozta az anyagi sikert is. Hét szobra kelt el; a vásárlók között volt József Attila gyámja, dr. Makai Ödön is. Egy „hatalmas kompozíció” elkészítésére is kapott megbízást. Ezen a kiállításán szerepelt először a Megriadt nő, szobrászunk klasszikus értékű alkotása.

Megriadt

Pályájának e kezdő korszakát az ambiciózus aktmintázás jellemezte, aminek során teljes anatómiai tudásra tett szert. Szobraira jellemző valamelyes líraiság, mely egy-egy mozdulatban vagy formai bájban jut kifejezésre.

1932 decemberében a református polgári fiúiskolában gyűjteményes kiállítását rendezte meg. A régi és új szobrok, pasztellek, akvarellek, krétarajzok jelezték a művész sokoldalúságát. Ahány szobor, ahány kép, annyi téma és kifejezés. Elragadó lelkesedéssel írta Gyenge Miklós a kiállításról: „Modern Atléta-fej állítja meg a szemlélőt lekerekített simaságával és újszerűségével, odébb a Megtért című szobor michelangelói stílust és eszmeábrázolást mutat, a Kreutzer-szonáta Kreutzer hatalmas muzsikális erejét és kifinomult erotikáját ábrázza. A Megriadt nő életnagyságú szoboralakja klasszikus kiegyensúlyozottságot és letisztult formakészséget mutat, az Anya lépcső a Mária-szobor fenséges eszményítéséhez. Legény és leány búcsúja című szoborcsoportja tiszta, üde népköltészet, Kodály-zene kőbe formálva, de még inkább az a Juhász csókja. Annyi őserő és szilaj mozdulat van ebben a szoborban, mint a magyar földben és a pusztai szélben együtt. Szebben fájdalmas Krisztus-fejet nem igen láttunk, mint az a pici szerény gipszminta, amelyet 5 pengős árcédula csúfol.”

Szegeden a Kass halljában lenyűgöző aktjaival, portréival és népies tárgyú műveivel aratott sikert.

Kiállításai annyit jövedelmeztek, hogy Gárdonyban telket vásárolt, és saját tervezésben nyári lakást épített. Az előtérből lehetett bejutni a műterembe, jobbra hálófülke, balra konyha épült. A ház előtti szobortalapzatra helyezte legújabb munkáját, amelyet igencsak megvásároltak a fürdőző vendégek.

1933-ban a vármegye a Tanácsköztársaság idején mártírhalált szenvedett Návay Lajos emlékére szoborpályázatot írt ki. Nagy Gyula – mint a város egyetlen szobrásza – nagyon számított a megbízatásra. Rajta kívül tizennégy szobrász vett részt a pályázaton. Mivel Návay Lajos a titkos szavazati jog előharcosa volt, a szoborbizottság is titkos szavazással kívánt dönteni. A novemberben megtartott első bírálatkor legjobbnak Horvai János, Pásztor János, Szentgyörgyi István, Markub Béla és Vass Viktor alkotását találták, akik tovább alakíthattak tervezetükön. A pályázat odaítélésére a következő év februárjában négytagú bizottság szállt ki, a szakmai zsűri első helyre Pásztor János, másodikra Horvai János, harmadikra Szentgyörgyi István szobrát javasolta. A törvényhatósági bizottság titkos szavazással Szentgyörgyi István pályaművét fogadta el kivitelezésre. Tarnay Ivor indítványára a bizottság „a feltűnő tehetségű makói szobrászművésznek, Nagy Gyulának 500 pengőt szavazott meg díjul, ugyanannyit, mint a fölsorolt öt művésznek”. Nagy Gyula haláláig méltánytalannak tartotta mellőzését. Csalódott, kiábrándult, sőt lelki sérült lett. Menekült Makóról. Az év nagy részét – kora tavasztól késő őszig – Gárdonyban töltötte. Ott is érzékeny lett minden megnyilatkozásra.

Ősmagyar

Gárdonyban készített egy hősi emlékművet, de a továbbiakban szinte kizárólag a kisplasztikát művelte. Szeretett portrét mintázni. Hagyatékában fönnmaradt Noé Gyula arcképe, ez mutatja, milyen karakteresen tudott fogalmazni. Kuruc kori témáiban a régi énjét adta, hiszen a búsuló szegénylegénnyel lelki rokonságot érzett. A temetőszobrászat biztosította szűkös megélhetését. A makói belvárosi temetőben hat, az újvárosiban két, a görög katolikusban két reliefjét állították föl, a katolikusban a hősi emlékművet és dr. Nikelszky Jenő polgármester síremlékét készítette.

Dr. Nikelszky Jenő síremléke

A második világháború után Makón sokrétű szellemi élet bontakozott ki, ennek irodalmi, zenei és képzőművészeti vonala egyaránt perspektivikusnak tűnt. Nagy Gyulában is új tervek fogalmazódtak meg, izoláltsága oldódni kezdett. A makói József Attila Irodalmi és Művészeti Társaság 1947. október 25-én képzőművészeti estet szervezett a vármegyeháza nagytermében, ahol beszélhetett szobrászatáról. December 7-én pedig az iparos tanonciskola helyiségeiben képzőművészeti tárlatot rendeztek Ecsődi Ákos, Loós János, Torma Imre festményeiből és Nagy Gyula szobraiból. A korabeli lap elragadtatva számolt be a kiállítás színvonaláról: „A két termet megtöltő kiállítás bármelyik budapesti szalonban is megállná a helyét, és Makó országos viszonylatban is büszke lehet művészeire. Aki végigsétál a képekkel, szobrokkal teli termeken, igényes, komoly művészet megnyilatkozását tapasztalhatja.” Nagy Gyula harminckét szobrot állított ki. Elkészítette a társaság névadójának, József Attilának mellszobrát is.

Mindezt betetőzte Ecsődi Ákosnak Csanád képzőművészetéről 1848-ban a Csanádi kalendáriumban megjelent kitűnő összegzése. Nagy Gyula művészetéről számtalan újságcikk jelent meg, de Ecsődi Ákosé az egyetlen esztétikai igényű elemzés: „Nagy Gyula szobrász merészen ívelő pályájának eredő helyén, Makón tölti utóbbi éveit. Vulkánikus művészvéna. Szenvedélyes, nagy termőerejű gazdag szoborsorral jelöli eddigi alkotó tevékenységét. Életöröm és a formák habozás nélküli föltárása, friss és spekulációtól mentes érzéki csengést ad művészetének. Elvont formarendezés, belső szerkezet-hangsúlyozás általában távol esik vérmérsékletétől, gondolkozásától, annál jobban szereti a festői jellegű vonal- és formakultuszt, bársonyos fényjátékkal omló plasztikát, ami egyúttal festőművészi adottságaira is vonatkoztat. Az ábrázolás tárgyához alakítja kifejezési nyelvét, a teremtés elnagyoló hevességétől a klasszikus kiegyensúlyozás csendjéig hullámzik alkotó virtuozitása. Emberábrázoló készsége maradéktalanul bontja formákra a modell karakterét a plasztikai ízesség díszítő kedvével gazdagítva az ábrázoltat. Nagy Gyulát a nehéz idők makói menedékéből továbbragadja majd múzsája a nagyobb lehetőségek világába.”

Az 1848-as forradalom centenáriumára készülve a koalíciós pártok ifjúsági szervezetei javasolták egy szökőkútnak és Petőfi szobrának fölállítását. A szoborbizottság mindkét alkotás kivitelezésére Nagy Gyulát kérte föl. A szökőkút puttófigurája – a ruhátlan, pufók gyerek – önfeledten simul a halhoz, amelynek szájából olykor még víz is folyt. A szökőkutat és a körmedencét a város mérnökei, Szabó Imre és Istók Zoltán tervezték. A főtéri szökőkutat 1948. április 1-jén avatták föl. Magas nyomású víz hiányában szökőkútként nem tudott üzemelni.

Petőfi

A Petőfi-mellszobor 1948 nyarára elkészült, de fölállítására hiányoztak az anyagiak. Átmenetileg a közgyűlési teremben helyezték el. Megindult a gyűjtés, de a pénztárcák nemigen nyíltak meg. Nagy Gyula viszont nagyon komolyan vette a köztéri szobor ügyét, újat mintázott. Hosszú vajúdás után az elbontott Návay-szobor talpazatára a Petőfi parkban helyezték el a szobrot, de bronz helyett műkőbe öntve, amelyet 1954. március 15-én Tóth Ferenc avatott föl. Az ötnegyedes mellszobor szerényebb anyaga ellenére monumentális hatású. A szobrot 2002-ben a város bronzba öntette, és új talpazatra helyeztette, szintén Tóth Ferenc avatta föl. A Kálvin téri iskola épületében őrzött eredeti műnél kiérleltebb, letisztultabb.

A város megbízásából a Tanácsköztársaság makói mártírjainak emlékére triptichont készített. A bronzírozott gipszdomborművet a volt megyeháza előcsarnokában 1957-ben avatták föl. Az íves fülkét 1990-ben befalazták.

A József Attila irodalmi társaság néhány éves működése idején Nagy Gyula magányossága föloldódott, tevőlegesen részt vett a város szellemi életében, de ezt ismét az elszigeteltség követte.

Egyéni tragédiáját csak fokozta, hogy kiszakadt az országos művészi vérkeringésből. Távol a kortársaktól, a fővárostól művészete nem tudott megújulni. A főiskolán művészképzős volt, tanári oklevelet nem szerzett, ami a megélhetését biztosította volna.

Sok csalódás érte. A háború alatt alkotásai jórészt elpusztultak. A közületi vásárlások elmaradtak. a helyi közönség értékesebb műalkotást nem vásárolt. József Jolán kitűnő alkotásnak tartotta József Attila portréját (ő még Makai Ödön révén emlékezett a tehetséges makói művészre), de a beígért vásárlás és a bronzba öntés elmaradt. Pályázatokra, csoportos kiállításra beküldött műveit ki se csomagolták. Puttó delfinnel című szökőkútja a városrendezőknek mindig útjában volt, 1974-ben áthelyezték a Kálvin utcai óvoda előkertjébe, onnan 1982-ben a Hunyadi utcába. A jelzésszerű medence és a szakértelem nélküli elhelyezés már nem adja vissza a műalkotás eredeti hangulatát.

Noé Gyula arcképe

A szegedi Hági étteremben fölállított Horthy-portréját összetörték, a makói tanácsköztársasági emlékművet befalazták. A Városi Tanács félhivatalos formában fölkérte Ságvári Endre és Kun Béla portréjának elkészítésére, de anélkül, hogy zsűri vagy bárki véleményt mondott volna róluk, mindkettőt Hadik Magdával kiviteleztették. A makói múzeumnak ajándékozott József Attila gipszszobor helyett – a pesti szakvélemény alapján – Varga Imre kalapos József Attila szobra lett kiöntve. A gimnázium lépcsőházában volt elhelyezve József Attila gipszdomborműve; de miután 1979-ben az épület előcsarnokában elhelyezték Herczeg Klára bronz reliefjét, Nagy Gyula műve lekerült a falról.

Már 1931-ben a vásárhelyi kritikus úgy érezte – látva a gipsz és terrakotta szobrait – ezek mind nemes anyagért, végleges anyagformájukért kiáltanak. „A Tanulmányfej csak fekete márványban tudná magát véglegesen elképzelni. A Megriadt nő hatalmas szobra patinás bronzba vágyik, míg az Anya, az avatott kézzel egyszerű vonalúnak mintázott Mária a bourdelli, rodini Pihenő férfi, a Szégyenlős nő Carrara hófehér kövét tartanák magukhoz méltónak, a Fohász kisplasztikája pedig sárgás-fehér elefántcsontba álmodja magát.”

Nagy Gyula legszebb alkotását, a Megriadt nő szobrot öt évvel a művész halála után, 1988-ban Gajdos Dezső kőfaragó, a Városvédő Egyesület titkára saját költségén bronzba önttette. Azóta a város főterét ékesíti Makó szobrász fiának maradandó műve.

Dr. Tóth Ferenc
nyugalmazott múzeumigazgató