Nagy István, a puritán hangvételű festő
2016/01/27 21:22
1760 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A hagyomány szerint Csíkmindszentet az Úristen úgy teremtette, hogy ócska ruhájában volt, s a zsebe lyukas lévén, mindig egy-egy darabot kipotyogtatott belőle. Így keletkeztek az egymástól távol eső „tízesek”, a falu egyes részei. E különös székely falucskában született Nagy István. Ősei primorok, akik II. Józseftől kapták nemességüket. A hajdani lófő család azonban hamar elszegényedett. Festőnk szülei már oly nyomorúságba jutottak, hogy egy szobában éltek a tyúkokkal. A falubeliek Ciböre Nagyoknak nevezték őket. Apja – aki ügyes és okos ember hírében állt – be tudta tenni két fiát: Pistát és Ferit – Anti gazdálkodó maradt – a kolozsvári állami tanítóképezdébe, ahol tanítói oklevelet szereztek.

01_onarckep Önarckép

Nagy István a tanítóképzőből küldte első rajzait a Vasárnapi Újságnak. Két évig Homokmégyen tanítóskodott, majd beiratkozott Pesten a Mintarajziskolába. Ezt követően külföldi tanulmányutakra ment Münchenbe és Párizsba. Megnézte a Louvre-ban a modern óriásokat. Münchenben ötször fordult meg, nyolc hónapot töltött Olaszországban.

Egyedül Van Gogh művészetéért rajongott, „nagyszerű szertelensége” fogta meg, kívül állt a sokféle iskolán. Valójában a természet lett az első és legfőbb tanítómestere.

Ilyen előzmények után, 31 éves korában vetődött el először Makóra, ahol egyhuzamban több mint félévet töltött. A századforduló táján több székely származású tanító sodródott Makóra, így Biró Albert, Márton Bálint, Bálint János és a festő öccse, Nagy Ferenc.

Ezt az időszakot Bíró Albertné így elevenítette fel: „Nagy Pista 1904-ben volt nálunk. Éppen várandós voltam. Rózsikát vártam. Béla fiam négy-öt éves lehetett. Előbb nálunk lakott, aztán Kárpáti Béla tanítóéknál vettek ki neki lakást. Lakni ott lakott, kosztolni mihozzánk járt. Öccse a lelei úti iskolában tanított. Jómódú, de fukar ember volt. Pistának még egy levest sem adott. Nagyon mostohán bánt a bátyjával. Egyszer írta Pista, hogy rossz helyzetben van. Az uram megemlítette az öccsének, hogy segíteni kellene rajta. Hí, de felfortyant. Van oklevele, miért nem megy állásba!”

Gyovai Mátyásné kéziratából megtudhatjuk, hogy „az édesanyjukat is elhozta Nagy Ferenc, aki mint iskolatakarító, fizetést is kapott ott, a makói tanyákon. Édesapám 1910-ben Biró Albertéknál találkozott az öreg Nagy Antinéval ebben a minőségben.”

02_csikmindszenti_templom Csíkmindszenti templom

Biró Albert fia, az Amerikába sodródott Biró Béla művészettörténész érzékletesen írta le Nagy Istvánnal kapcsolatos emlékeit. „A Makóra való leruccanás rendszerint házon kívüli mulatozással járt. A fiatal székelyek szerették a bort. Nagy Pista bácsi különösen. Rendszerint elmentek valamelyik vendéglőbe, és reggel felé virágos kedvvel jöttek haza. A jó hangulat néha duhajkodásba csapott át, és családi jeleneteket okozott, szóváltással és asszonysírással fűszerezve. Másnapra a férfiak kijózanodtak, s az élet folyt tovább. Művészetét sem apámék, sem Feri bácsiék, sem a többi makóiak nem értették meg, és nem is értékelték. Nem tartották sokra őt magát sem. Nem illeszkedett bele a józan kispolgári életbe, a tanítói családok életformájába. Különcségét, korhely hajlamait nem bocsátották meg neki. Idegen, furcsa, kissé veszedelmes egyéniségnek tartották, s csak lelkük mélyén sejtették, hogy valahogy mégis több, különb, mint ők.”

Makói tartózkodásai idején is elég sokat alkotott, de ezekből nem nagy jövedelemre tett szert. Legtöbb esetben képekkel köszönte meg a vendégszeretetet. Főleg szénrajz-portrékat készített. A makói múzeum tulajdonában lévő – Kárpáti szülőket ábrázoló – képmásokat fényképről készítette, alig lehet fölfedezni bennük a későbbi Nagy István drámai sűrítőképességét, karakterisztikus megfogalmazását, lényeglátását.

Egy különös, depressziós mélypontban találkozott vele utoljára Biró Béla. „Magam is 1923-ban festő akartam lenni. A képzőművészeti főiskola növendéke voltam és nagyon szerettem volna találkozni Pista bácsival, hogy megmondhassam neki: anch’ io sono pittore. De hogyan találjam meg Pista bátyámat? Állandó lakhelye nem volt, keresete sem, rideg agglegény életet élt, félig-meddig elfeledve, még művészeti körökben is. Annyit tudtam csak róla, hogy a Singer és Wolfner cég beltagja, Wolfner Gyula támogatja anyagilag. A felvilágosítás rövid volt: Hja, kérem, a művész urat nem könnyű megtalálni, sohasem lehet tudni, hogy az ország melyik részében bolyong, de ha éppen Budapesten van, akkor a Király utcai Kék flaskó vendéglőben biztosan fellelhető. Nosza, irányt vettem a Kék flaskó kocsmába, s ott – nagy örömömre – közölték, hogy a művész úr éppen Budapesten van, s minden délután ott található vendéglői asztalánál. Azon a szép kora tavaszi napon apám is éppen Budapesten volt, látogatóban nálam, s így vele együtt mentünk el a Kék flaskóba, előre örülve a tizenöt év utáni viszontlátásnak. Egy kis jóleső szorongással léptünk be a majdnem üres vendéglő helyiségbe és körülnéztünk. Az egyik papíros abroszos asztalnál azonban rátaláltunk Pista bácsira. Egyedül ült, komoran maga elé meredve, sötéten és egykedvűen. Előtte borosüveg és félig telt pohár. Odamentünk. Felnézett ránk, de láttunkra semmi meglepődést nem mutatott, örömet még kevésbé. Örömteli melegséggel üdvözöltük, amit ő fanyar közömbösséggel viszonzott, és hellyel kínált. Leültünk, és megindult – döcögve – a beszélgetés; azaz megindult volna, mert Pista bácsi inkább hallgatott, és iszogatott poharából. Apám, a maga közvetlen módján, próbált a közös erdélyi múlt visszaidézésével, a csíki és kolozsvári emlékek felelevenítésével melegebb hangulatot teremteni, és felrázni Pista bácsit borgőzös letargiájából. Nem sikerült. Arcán egész ottlétünk során egyetlen mosoly sem suhant végig, a társalgás vontatott és egyoldalú volt, a múlt végleg nem érdekelte. Egyéb sem. Számomra különösen nagy csalódást jelentett az, hogy művésznövendék mivoltomról egyáltalán nem vett tudomást. Elbúcsúztunk tehát. Közben apám még megkérdezte: mik a jövő terveid, Pistám? Amire ő komor zordsággal csak ennyit válaszolt: majd csak akad még egy golyó számomra.”

Solymár István hívja föl a figyelmet, hogy a makói szénrajzainál jelentősebbek az itt készült olajfestmények, amelyek a csíki tájképek folytatásai alföldi környezetben. A Gondos István (Gyergyószentmiklós) tulajdonában lévő Makói táj a székely udvarokra, tájakraemlékeztet. Nem nyitja föl szélesre a horizontot a Makói gátőr háza című olajfestmény-kompozícióján sem. Hegyvidéki tájnak nézhetnénk, ha a ház fehér fala nem villantaná meg az alföldi fénykontrasztot. Így leginkább a hegyvidéki szemléletű Mednyánszky László alföldi képeihez hasonló. Szintén Gondos Istvánné tulajdonába került az itt festett Hortenzia virágcsendélet. Ez az olajkép jól beleillene akármelyik jeles alföldi festőnk munkásságába. Mintha Koszta József vagy az idős Tornyai János festette volna. Tömör egyszerűsége, ahogyan az asztallap szegletes végén vaskos cserépből kiemelkednek a virágok, még Nagy Balogh János aláírása esetén sem támasztana bennünk különösebb kételyt.

1904-ben készült Makón Gróff Gyula arcképe. Fia, a Budapestre költözött ifj. Gróff Gyula, jelen volt a rajz készítésekor. Emlékszik a szénrúd surrogására a papíron, a szótlan művész teljes koncentrációt mutató viselkedésére, és arra a furcsa pillanatra, mikor megtörte a csendet: egy karéj kenyeret kért. A kenyérbelet kissé meggyúrta ujjai között, és ezzel szedett vissza a papírra vetett szénből, plasztikusabbá tette az arckép vonásait.

A Lyka Károly szerkesztette Művészet folyóirat 1904-ben egész oldalon színesen reprodukálta Tanulmány című művét. Fölényesen biztos rajztudása a külsőségek mögötti jellem megragadásával egyesül rajta. Egy kislány komoly, figyelő egyéniségének eleven képe.

Makón 1904. április 1-jén kelt, Lyka Károlyhoz intézett levelében írta: „olyan nehéz viszonyok között vagyok és élek, hogy igazán többet nem tehettem. Ha csak kicsit is jobb helyzetbe jutok, sietni fogok sokkal egyénibb és tartalmasabb művekkel szolgálni… Pár nap előtt voltam megnézni a szegedi tárlatot, melyről azonban csak rosszat mondhatok. Se tehetségnek, se tudásnak, se komoly törekvésnek sehol semmi nyoma. Szégyen, hogy ilyen művek a nyilvánosság elé vihetők. Így műízlést fejleszteni, műpártoló közönséget nevelni nem lehet.”

1905-ben a Gyilkos-tó vidékén folytatódott olajfestészetének önállósodása. A Gyilkos-tó képe – Solymár István szerint – visszatérés Erdély kékjeihez, zöldjeihez, rejtett színgazdagsága majdani pasztellek előzménye. A fény elölről, a szemlélő nézőpontjából hatol a tó völgyébe. Hátul hegyek erdős oldalaival zárul a perspektíva. Csírájában megmutatkozik a művész későbbi jellegzetes komponáló módja, mellyel síkba forgatja a teret, sávokat rendez egymás fölé, az előteret- hátteret mintegy a középtérbe olvasztja. Elől sűrű sás, utána a tó vize, rajta csónak, azután a füves partszegély, a faházak palánkja, mind egy-egy vízszintes szalag. A házakkal, hegyoldalakkal átlós elemek kezdődnek, összeszűkül, bezárul a tér. A természet másolása helyett a monumentális hangsúlyok, a tájban testet öltő drámai természeti erő vonzza a művészt, első nagy lépését teszi lényeglátó alkatának kibontakozása felé.

03_gyilkos_to Gyilkos-tó

Édesanyjáról sok portrét készített. Ő volt a családban az egyetlen pártfogója. Édesanyám című rajzán az akadémia fehér krétáját is használta, de az arc aprólékos megrajzolása ellenére – Solymár István szerint – hatásában monumentális erejű alkotás.

04_edesanyam Édesanyám

Nagy István makói tartózkodásának időszaka hőskorszaknak tekinthető nemcsak a művész, de Makó életében is. Elkezdődött valami folyamat, ami alkotónk tevékenységében mélységes letisztulást, és egy olyan új képzőművészeti formanyelv kialakítását eredményezte, mely alapján sokan – így a vásárhelyi iskola is – szellemi atyjának tekinti. Makó művelődéstörténetében is elindult a lassú kibontakozás. A makói múzeumban 1968-ban a Solymár István rendezte emlékkiállítással idézték fel művészetét.

Dr. Tóth Ferenc
nyugalmazott múzeumigazgató

Kapcsolódó linkek

Europeana Európa digitális archívuma
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Europeana tanár szemmel Ötletek az Europeana tartalmak felhasználásához

Tartalmak a Tudásbázisban

Irodalom 10. osztály Epika, líra és dráma a felvilágosodás korában
20. századi magyar írók Móra Ferenc, Illés Gyula, Márai Sándor...
A reneszánsz művészet Művészettörténet
Rajz és vizuális kultúra Képek tartalma és formanyelve

Csoportot ajánlunk