Ez most komoly? Ezrek pénzét sikkasztja el, börtönbe kerül, majd megírja visszaemlékezéseit a sikkasztós évekről, motivációs beszédeket tart, végül a történetét eladja Hollywoodnak, és a könyvéből sikerfilm készül? A Wall Street farkasa (The Wolf of Wall Street, 2013; rendezte: Martin Scorsese) valóban az utóbbi idők legsikeresebb, de egyben legellentmondásosabb filmje is. Különlegessége sok más mellett abban rejlik, hogy több szinten képes létrehozni egyfajta modern példázatot, miközben tagadja is saját példázatszerűségét.
Jelkép és példázat
A farkas: állatmesék, népmesék kulcsfigurája, több kultúra totemállata. Magyar megnevezése arra utalhat, hogy (finn)ugor őseink szakrális tisztelettel övezték, amelyhez hozzátartozott az alapvető tabu, hogy nem szabad a nevét kimondani, legfeljebb körülírással utalhatunk rá (farok ~ farkas, vagyis olyan állat, amelyiknek farka van). Asszociációs szempontból tehát „terhelt” állatról van szó, amelynek nevét említve sokaknak hasonló képzetek jutnak az eszébe; példázatkészítéshez kitűnő.
A példázatjelleg tehát már a címben megnyilvánul. De még mielőtt továbblépünk, tisztázzuk, mi is az a példázat! Eszerint a tankönyv szerint „a példázat (parabola) rövid, tanító jellegű elbeszélés, amely valamely vallási, erkölcsi tétel bizonyítását szolgálja. (…) Jelképes kifejezésmódja rendszerint több értelmezési lehetőségnek is teret enged.” Adott tehát máris egy jelkép, a farkas. Tekinthetjük-e a filmet rövid, tanító jellegű elbeszélésnek? A mintegy három órás játékidőt figyelembe véve ez azért túlzás lenne; azonban a több órányi képáradat igazából összefoglalható egy nagyon egyszerű cselekményváz mentén.
Példázatok cselekményváza?
Hősünk („hősünk”), Jordan Belfort az 1980-as évek végén brókernek áll, de pechére összeomlik a tőzsde, és elbocsátják. Szerető felesége biztatására azonban még a nem éppen brókerbarát hangulatban is úgy dönt, hogy mindenképpen pénzzel akar foglalkozni. Elszegődik hát egy kétes hírű kis céghez, ahol sikerül leküzdenie a csalással szemben támasztott korábbi aggályait, és sikert sikerre halmoz. Ezután régi és új cimboráival megalapítja saját cégét egy garázsban, amely kisvártatva Wall Street-i tényezővé válik, és amely a tisztességtelen játéknak köszönhetően rövid időn belül hatalmas vagyont termel. A mind a magánéletében, mind a munkájával összefüggésben gátlástalan Belfortra és barátaira végül lecsap az FBI, és úgy tűnik, vége a tündérmesének, hiszen Belfort börtönbe kerül. Vagyis korunk hőse, a bróker minden egyéb értéket a pénz- és hatalomszerzés eszménye mögé utasít, túl magasra tör, ahonnan nagyot lehet zuhanni.
Erkölcsi példázat a nagyravágyás és az élvhajhászás hiábavalóságáról? Modern Bábel tornya? A történet végkifejlete elbizonytalanító: Belfortot látjuk, amint a már fent említett motivációs beszédeinek egyikét tartja; arra tanítván az embereket, hogyan legyenek sikeresek. Mint ő. Egyfajta self-made példaképpel van tehát dolgunk? És az erkölcsi példázat logikájából fakadóan feltehetünk még egy kérdést: ez a büntetése, bűnhődése a bűnt elkövető Belfortnak? Mi a film üzenete? Hogy ha azt teszed, ez lesz a büntetésed? Értelmezhető Belfort börtönbüntetése és az utána következő előadás – büntetésként? Vagy efféle üzenetről szó sincs, egyszerűen azt mondja a film: ilyen a világ? Akkor pedig nem beszélhetünk példázatról.
A példázatokra jellemző típusfigurákat látunk: gátlástalan pénzembert, haszonleső barátot, egy féltékeny előző és egy kiábránduló következő feleséget, egy állhatatos FBI-ügynököt – ismerősek ők más filmekből, esetleg az életből, de – mutatis mutandis – akár az irodalomból is, a kezdetektől fogva. Egy újra és újra megismétlődő archetipikus esetről lenne szó? Az előző bekezdésben foglaltak miatt ez kétséges. Emellett az sem hagyja nyugodni az embert, hogy ez a minden hájjal megkent gazember, ez a Belfort végeredményben szimpatikus figura. Megkedveljük; illetve Scorsese és a Belfortot alakító Leonardo DiCaprio megkedvelteti velünk. Ilyen módon kedveljük életünk gazembereit is…? Nem egyszerű kérdés; ám az biztos, hogy rokonszenves bűnözőkkel is volt már dolgunk.
Cinkosok vagyunk
Martin Scorsese nem ad egyértelmű válaszokat. Azt nem mondhatjuk, hogy ő csak bemutatja ezt a figurát, és mossa kezeit; nem, ez a figura közel kerül hozzánk, megkedveljük, mulatunk drogos és szexuális szabadosságain – tudjuk is és nem is, hogy esetleg ő (vagyis egy ilyen) a mi életünkben, boldogulásunkban is teljes szabadsággal rombolhat. Mindenesetre a mocskos figura megkedvelésével kicsit magunkat is bemocskoljuk; mintha a cinkosává válnánk.
És végül vizsgáljuk meg még egyszer a cikk elején vázolt szituációt; a filmmel kapcsolatban az egyik legfontosabb megállapítás, hogy megtörtént eseményeken alapul. Most már végképp meginog az igazságba vetett hitünk: tényleg azért a filmért fizettünk az előbb a mozipénztárban, amelyikhez a készítési jogokat egy ismert tőzsdecsaló adta…? Különös világban élünk.
További érdekes oldalak:
Kerek Roland cikke
