Mondom a versem

Ha lehetne a versmondásban örökös királyi rangot kapni, azt valószínűleg sokak szerint Latinovits Zoltán kapná. Verses lemezei, videofelvételei a legaprólékosabban, szinte hangról hangra kidolgozott verselőadásokról tanúskodnak Ady Endre műveitől kezdve Kosztolányiéin át a legjellemzőbb József Attila-versmondásokig. Latinovits azonban nagy színész volt, tehát némileg szárazon fogalmazva szinte szakma elvárás vele szemben, hogy úgy tudjon verset előadni, hogy elhisszük: ténylegesen és megmásíthatatlanul az ő szavai ezek. Mi a helyzet azonban akkor, amikor a költő maga mondja el a saját versét? Miben lehet izgalmas a szerző előadásmódja, akinek mestersége az írás, és alkalmasint nem a játék, a beszéd? Bele tudja-e helyezni a művét úgy ebbe a különleges, hangzó közegbe, hogy létrejöjjön a komplex esztétikai élmény, amely a mű eredeti szövevényéből és az előadásából áll? Pilinszky János esetében talán van esélyünk arra, hogy a sokszor megdöbbentően sűrű és személyes Pilinszky-versek egy egészen új dimenzióban öltsenek testet.

Szavalni és felolvasni

Pilinszky Jánosnak 1979-ben jelent meg verses lemeze, amelyet aztán 2004-ben újra kiadtak. A költő rendkívül sajátos stílusban adja elő műveit. Fontos megjegyezni, hogy a költő felolvassa, és nem pedig elszavalja verseit; a két előadási mód között óriási a különbség. A fent említett Latinovits szaval és játszik: a kívülről megtanult szöveget mintegy eljátssza, belehelyezkedve egy a vers beszédhelyzete által felkínált szerepbe. A vers felolvasása egészen más jellegű közvetítése a szövegnek. Ahogy a szavalat, úgy a felolvasás is értelmezhető a mű adaptációjaként, hiszen a felolvasó megváltoztatja a vers eredeti közegét, ami az írott szöveg; míg azonban a szavaló határozottan elszakad az írásbeliségben létező szavaktól és soroktól, a felolvasói szituációban hangsúlyosan jelen van a betűk és központozás által megjelenített szöveg.

Újrateremtés és újraértelmezés

Pilinszky felolvasása valami különleges erővel kapcsolódik a leírt szavakhoz. Egész költészetére jellemző egyfajta statikusság: a jellegzetes Pilinszky-vers nem hullámzó, magával ragadó, izgő-mozgó alkotás, ritmikai bravúr, hanem időről időre megtorpanó, feszült figyelem. A költő felolvasása is tükrözi ezt a figyelmet, sőt: a lassú, meditatív, néha szintre mantraszerű szövegmondás azt a hatást keltheti a hallgatóban, hogy a költő a kimondott szavakkal párhuzamosan mintegy újra (újra és újra) megfigyeli tárgyát. Monumentális versépítményével, az Apokriffal úgy halad előre, mintha minden egyes szóért újra meg kellene küzdenie, mintha a kimondás pillanatában újra létrehozná a szöveget. A versnek az ilyetén újrateremtése együtt jár a vers újraértelmezésével is; a versmondó számára gyaníthatóan, a hallgató számára azonban bizonyosan. Miután hallottuk A francia fogolyt, A szerelem sivatagát vagy a Négysorost, többé már nem tudjuk úgy olvasni a verset, hogy ne emlékeznénk Pilinszky hangjára és az általa alkotott jelentésre. Talán nem is tudjuk szavakba ölteni, miben lett más így a vers, de az biztos, hogy a hang végérvényesen immanens részét képezi a műnek azután.

A költő és a lírai én

Végül az újraértelmezés problematikáján túl felmerül még legalább egy izgalmas kérdéskör a költő által felolvasott saját vers kapcsán, tudniillik a lírai és a szerző különös viszonya. Amikor a szépirodalmat fikciónak tekintjük, és elválasztjuk egymástól a szövegvilágot és a valódit, akkor egyszersmind meg kell különböztetnünk a szövegvilág hangjait a valódiéitól is. Az elbeszélő, a lírai én nem azonos az íróval vagy a költővel; noha lehet írónak vagy költőnek tekinteni, de csak úgy, mint aki valamilyen szerepet játszik. Mi a helyzet egy Pilinszky által történő Pilinszky-vers felolvasásakor? A szerző és a lírai én menthetetlenül összecsúszik, egy síkra kerül: a lírai én Pilinszky szerepét játssza, Pilinszky pedig a lírai énét. A költő: a lírai én, és fordítva. Pilinszky: Pilinszky.

További érdekes ötletek:

Pilinszky János verses albumának jó néhány részlete megtalálható a Youtube-on. Például a következő versek: 

• Mire megjössz
• Apokrif: 
• Egyenes labirintus, Yonderboi zenei átértelmezésében

Kerek Roland cikke