Reneszánsz – újjászületés a „tetszhalál” (?) után 2. rész
2014/02/06 14:30
2383 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A művészettörténet nagy korszakait áttekintő sorozat tizennyolcadik része mutatja be a reneszánsz kori képzőművészetet. Az általános ismereteket tartalmazó bevezető gondolatok a tizenhetedik részben olvashatók. A téma hatalmas, ezért a teljesség igénye nélkül, csupán a legjellemzőbb jegyeket, alkotásokat emeljük ki. A lexikális ismeretek összegyűjtése elsősorban a tematikus, rendszerező ismétlést segíti, amire akár az adott témakör végén, akár a tanév végén sort keríthetünk. Minden esetben törekszünk arra, hogy az anyaggyűjtést segítendő a témához kapcsolódó, a Sulinet Tudásbázisban megjelent tananyagokat összegyűjtsük, ezeket a megadott linkek segítségével éri el az olvasó. Mivel a képművészet alapvetően gyakorlati tevékenység, ezért a cikkben találhat az olvasó javaslatot arra is, hogy saját diákjai számára hogyan teheti kézzelfoghatóbbá mindazt, amit elméletben elsajátítottak.

Építészet

A reneszánsz ember az evilági életet állította központba, a harmóniát kereste e földi létben, a boldogságot anélkül, hogy veszélyeztetné majdani üdvözülését. Az élet teljességét hirdette az antik mintákat követő építészet is, hiszen ennek újjászületését hirdették. A romanika és gótika korában elsősorban a templomok építése kapott hangsúlyt, a reneszánszban azonban kiemelt szerepet játszott a világi építészet is. Az építményeken és belső terükben alapvető esztétikai kritérium lett a harmóniát sugalló arányosság és szimmetria, a tér centrális felfogása, térlefedéseknél pedig a kupolát használták. A távlati hatások érzékeltetésére dolgozták ki az egyre tökéletesebb látványt nyújtó perspektívát, valamint a fény és az árnyék játékát. A reneszánsz egyik meghatározó jellemzője a vízszintes tagoltság, amit oszlopokkal, árkádokkal, ablaksorokkal és hangsúlyos párkányokkal értek el. Gyakran használtak antik épületelemeket: a görög és a római oszloprendeket, lépcsősort, timpanont vagy kupolát, a belső udvar kialakítására pedig átriumos megoldást, a loggiákat, lépcsőket kísérő balusztrádot (mellvédet). A belső tereket márvánnyal burkolták, a falakat festéssel díszítették, de kiegészítésként gyakran alkalmaztak gipsz stukkókat. A festés és a stukkó mellett kedvelt díszítőelemek a faragott akantuszlevelek, mennyezetkazetták, rozetták, gyöngysorok, gyümölcs- és virágfüzérek, a színes, mázas kályhacsempék. Ez a korszak divatba hozza a fajanszt és a majolikát. Gyakran találkozhat a reneszánsz épületeket szemlélő látogató puttókkal, meztelen gyermekalakokkal is.

800px-Palazzo_pitti

Szobrászat

Az építészekhez hasonlóan a szobrászok is jellemzően világi megrendelőknek dolgoztak. A reneszánsz művészek e téren is visszanyúltak az antik hagyományokhoz, hiszen egyrészt a szobrok önálló, a faltól elváló alkotások, másrészt a romanika és a gótika mozdulatlan szobraival és frontális ábrázolásával szemben mozgalmasabb kompozíciókat alkottak. Újból felfedezték az antik korokban elterjedt kontraposztot, aminek legismertebb megjelenítője Michelangelo Dávidja. A kontraposzt egy statikus beállás, amikor a testsúly nagy részét az egyik láb tartja, a másik csak könnyedén támaszt, emiatt az egyik csípő magasabban van, a váll és a fej enyhén oldalra fordul. Különleges hatást kelt azáltal, hogy a sokféle, sokszor ellentétes mozdulat harmonikus egyensúlyban oldódik fel.

Fontos a testek arányossága, amit az alapos anatómiai tanulmányok alapján készített aktok kiválóan érzékeltetnek. Antik hagyomány az is, hogy a szépség megjelenítése kiemelt érték, ahogy a szobrok egyénítése is az egyediségre, az öntudatra, az individualitásra hívja fel a figyelmet, még ha ez utóbbi kifejezés a reneszánsz embere számára kicsit mást is jelent, mint a modern értelmezésben. De ha Petrarca vagy Boccaccio műveiben megjelenő valós vagy konstruált személységekre gondolunk, akkor a szobrok egyéniesítése mindjárt érthetőbbé lesz, egyéniséggel ruházódnak fel.

702px-Bartolomeo_Colleoni,_statua_equestre_del_Verrocchio,_Venezia,_campo_di_san_Zanipolo

Festészet

A humanista szemléletnek köszönhetően fontossá vált a festészetben is a mozgások, érzelmek természetességének visszaadása, az arányosság és az emberi szépség. Ezt nagyban elősegítette az élő modell után való rajzolás. A természeti jelenségek megfigyelése konkrétan megjelenik a képeken, hiszen gyakran alkalmaztak természeti háttereket, visszaadva a táj és az ember összhangját. A témaválasztás is megújult, a bibliai és mitológiai témák mellett és helyett egyre gyakrabban megjelent a mindennapi élet ábrázolása. Mindenképp kiemelendő a portréfestészet jelentősége: a megrendelők saját vagy családtagjainak portréi alkalmat adtak az egyéniségek ábrázolására, egyben egyedülálló forrásai a mentalitástörténetnek. A részletek pontos megfigyelése az ábrázolás valósághűségét nagyban elősegítette, s ezt segítette a gazdag és élénk színvilág is.

A festészetben is érvényesült a perspektíva, sőt itt az építészetnél tágabb tér nyílt az új ábrázolásmód alkalmazására. A perspektivikus ábrázolás voltaképpen a térbeli tárgyak sík felületre történő leképzése. A megfigyelés azon alapul, hogy a valóságban ugyanakkora, ám a szemlélőtől nem egyenlő távolságra lévő tárgyak különböző méretűnek látszanak, a térbeli párhuzamos egyenesek pedig látszólag egy pontban találkoznak, ez az ún. enyészpont. Az előbbin kívül a festészetben a reneszánsz festői alkalmazták még a színperspektívát (közeli színek telítettek, távoliak tompábbak), a vonalperspektívát (ez esetben a közeli vonalak erősebbek, mint a távoliak) és a levegőperspektívát (távolabbi látnivalók színe az ég hatására módosul, például az erdők színe kékes). Ez utóbbit szokták fátyolos festésmódnak is nevezni. A látványos perspektivikus ábrázolásnak köszönhetően váltak egyre népszerűbbé a képeken az épület- és a belső térábrázolások.

800px-Escola_de_atenas_-_vaticano

Tudomány és művészetek viszonya

A 15. században a tudomány és a művészet még nem vált szét egymástól. Firenzében a mesterek körül formálódó művészeti műhelyek a tudományos kutatás központjai is voltak, hiszen a természet kutatásának és megismerésének egyik legfontosabb eszköze a képzőművészet, de a tökéletes festményekhez és szobrokhoz alapos anatómiai ismeretekre éppúgy szükség volt, mint az alapanyagok ismeretére. Behatóan tanulmányozták az emberi test felépítése mellett a dolgok térbeli tulajdonságait, s magát a teret, így születtek meg például a perspektíva szerkesztési szabályai. A tudomány elválasztása a művészettől a XVI. században zajlott le.

További érdekes oldalak és ötletek:

Farkas Judit cikke

Kapcsolódó linkek

Europeana Európa digitális archívuma
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Europeana tanár szemmel Ötletek az Europeana tartalmak felhasználásához

Tartalmak a Tudásbázisban

Irodalom 10. osztály Epika, líra és dráma a felvilágosodás korában
20. századi magyar írók Móra Ferenc, Illés Gyula, Márai Sándor...
A reneszánsz művészet Művészettörténet
Rajz és vizuális kultúra Képek tartalma és formanyelve

Csoportot ajánlunk