A sci-fi saga

Frank Herbert Frank Herbert (1920-1986) eredetileg olyan könyvet szeretett volna írni, ami azokkal is megszeretteti a fantasztikus irodalmat, akik addig nem rajongtak a műfajért. A történet úgy tízezer év múlva játszódik egy nagyon furcsa világban. Az emberiség már meghódította a galaxist, gigantikus, fénysebességnél gyorsabb űrhajók repítik utasaikat, emberi szuperszámítógépek, ún. mentátok helyettesítik a computereket. Ám a hihetetlenül fejlett technika mellett szinte középkori feudális rendszer uralkodik: az egyes bolygókat irányító uralkodóházak csupán hűbéresei a Császárnak, aki viszont a titokzatos Liga és a még titokzatosabb Navigátorok bábja. A legértékesebb dolog ebben az Univerzumban a "fűszer", más néven a "melanzs", ami tudattágító hatású, meghosszabbítja életet, de ami egyúttal rabjává is teszi használóit. A fűszert mesterségesen nem lehet előállítani, csak egyetlen bolygón lehet kitermelni: a száraz, sivatagos Arrakison, vagy ahogy az itt élők hívják, a Dűnén. A bolygó feletti uralom az Univerzum feletti hatalmat is jelenti, ezért megindul a küzdelem két ősi ellenség, az Atreides- és Harkonnen-ház, a jó és a gonosz közt a Dűne birtoklásáért...

Annak idején 23 kiadó utasította el Frank Herbert kéziratát, míg végül a Berkley Publishing Corp. 1963-ban vállalta a Dűne megjelentetését, igaz csak olcsó paperback, vagyis puhafedelű, papírkötésű formában. (Hasonlóan sok elutasításban volt része George Lucasnak, amikor a Csillagok háborúja forgatókönyvével házalt.) A könyvnek hatalmas sikere lett: a paperback után az 1965-ös keményfedelű kiadást is szinte napok alatt elkapkodták. Herbert - aki a sci-fi írás mellett még újságíróként, osztrigahalászként, haditudósítóként, szőlősgazdaként, számítógépes szakemberként és vallástörténészként is dolgozott - büszkén vehette át az 1966-os év Hugo- illetve Nebula-díjat, melyek a sci-fi irodalom Oscar-díjainak számítanak.

Az alaptörténetet természetesen számos folytatás követte: A Dűne messiása, a Dűne gyermekei, A Dűne istencsászára, a Dűne eretnekjei és végül a Dűne káptalanház című könyvek, melyek a bolygó történetét beszélik el az Atreidesek győzelme után.

A megfilmesítésre mintegy húsz évet kellett várni, aminek legfőbb oka az volt, hogy a történetet bonyolultsága miatt a legtöbb rendező megfilmesíthetetlennek tartotta - vagy pedig horribilis összeget kértek a munkáért. Még Salvador Dalit is felkeresték az ötlettel, ám a producereket elijesztette a százezer dolláros óradíj, amit a rendezői munkáért kért volna. Aztán a nyolcvanas évek elejére végre sikerült összehozni egy csapatot a film elkészítésére. A producer a megalomániájáról híres Dino De Laurentis - illetve később Raffaela lánya - lett, a rendezést pedig a híres-hírhedt David Lynch vállalta. (Ő egyébként nálunk a Twin Peaks című idegborzoló sorozatával vált ismertté.) A stáb tagjai sem akárkik voltak: Paul Atreides herceg főszerepét Kyle MacLachlan (Micsoda véletlen, Cooper ügynök a Twin Peaksbő!) kapta, míg ellenfelét Feyd-Rautha Harkonnent Sting játszotta. A filmben szereplő fura lényeket - többek között a történetben központi szerepet játszó óriási homokférgeket - az E.T.-t is megalkotó, Oscar-díjas Carlo Rambladi készítette. A Dűnét a mexikói Churubuscu-stúdiókban, illetve a sivatagban hétszáz filmgyári munkás, ötven színész és húszezer statiszta részvételével forgatták, "szerény" 42 millió dollárból. A gigantikus produkció - mint ahogy azt sejthetjük - gigantikusat bukott, a filmre igazából ma már csak az elszánt sci-fi rajongók emlékeznek, csak ritkán játsszák - általában késő éjjel - a különféle TV-csatornák vagy a művészmozik. Valószínűleg azért történt így, mert a Dűne tényleg megfilmesíthetetlen: ugyan vannak benne látványos dolgok, de a történet jelentős része a szereplők fejében játszódik.

Néhány évig csend volt a sivatagos bolygó körül, majd mikor Frank Herbert 1986-ban elhunyt, úgy látszott, a Dűne legendája végleg véget ért. Nem így történt... 1990 környékén a Cryo és a Virgin cég szerződést kötöttek Dino De Laurentissel, hogy az általa birtokolt karakterekkel alkossanak meg egy számítógépes stratégiai játékot. Így született meg a kissé felemásra sikeredett Dune. A játék második részétől már a Westwood Studios vette kézbe az irányítást. A Dune 2 zajos sikert aratott, ez volt az egyik első stratégiai játék, ahol a "gonoszokkal" is lehetett játszani. Ezt 1998-ban követte a Dune 2000, idén pedig büszkén jelentette be a Westwood az immár 3D-ben pompázó vadonatúj Emperor Battle for Dune-t.

A számítógépes játékok mellett zenészeket is megihletett Frank Herbert különös világa. Már a film Brian Eno szerezte nagyvolumenű főcímzenéje is hamar ismertté vált. 1993-ban aztán társult két német DJ - mondanunk sem kell, mindkettejüknek a Dűne volt a kedvenc filmje - és egy énekesnő, így megalakult a Dune nevű formáció. Lendületes techno-zenéjük hamar népszerűvé vált. Első sikerük a Hardcore Vibes volt, ezt követték még olyan számok, mint az I Can't stop raving vagy a Rainbow to the Stars. Talán legnagyobb sikerüket egy gyönyörű Queen-dal, a Who wants to live forever feldolgozásával érték el, ami több hétig vezette a német toplistákat. A csapat sikerét megirigyelve persze megjelentek az utánzók is, mint például az Arrakis, mely a The Spice című számával egy ideig tarolt, aztán szépen eltűnt a süllyesztőben.

Kevin J. Anderson Brian Herbert 1998-ban megtörtént az, amire sokan vártak, de kevesen számítottak: újjászületett a Dűne-sorozat. A szülők: Frank Herbert fia Brian, maga is neves sci-fi író (a Verseny Istenért című könyvét 1990-ben Nebula-díjra jelölték) és Kevin J. Anderson, aki Star Wars és X-akták könyveiről híresült el. A Dűne előtt-re keresztelt trilógia köteteiben a bolygón uralkodó családok történetét és a Dűnén kialakult konfliktus előzményeit beszélik el. Az első két rész, az Atreide-ház és a Harkonnen-ház már régóta kapható az USA-ban, a harmadik rész pedig tavaly jelent meg. Magyarországon csak reménykedhetünk, hogy valamelyik kiadónak eszébe jut a könyvek hazai piacradobása.

Addig is azonban érdemes levenni a polcról, kivenni egy könyvtárból vagy megvenni, ha egyáltalán lehet még kapni Frank Herbert klasszikus sci-fi legendáját - nem is a fentiek miatt, hanem mert egy lebilincselően izgalmas és elgondolkodtató olvasmány.

Farkas Sándor