Sík Sándor Marosfőn III.
2017/03/21 13:25
1144 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Miként már leírtam, Sík Sándor 1941 és 1944 között négy alkalommal töltötte a nyári hónapokat a kis székely faluban (amelyet akkor még nem szálltak meg a nyári vendégek), igazi otthonra és menedékre talált, járta a hegyeket és völgyeket, amelyeket idehaza is, turistaként, cserkészvezetőként rendszeresen felkeresett, ismerkedett az emberekkel, nem csak székely-magyarokkal, román parasztokkal is, voltak barátai a helybéli katolikus papok között, gyönyörködött a havasokban és a rétekben, figyelte az erdő állatait és persze az ég csillagait. Ez a béke nem lehetett tartós és zavartalan, néhány nyári hónap kegyelmi ajándéka volt csupán. Ezt a kegyelmi ajándékot örökítették meg a marosfői költemények, amelyekben a természet és a falusi élet egyszerű örömei mellett, az idő haladtával mind több szorongást keltve kaptak hangot a háborús tapasztalatoktól meggyötört emberek szorongásai, vívódásai is. A marosfői verseket a budapesti Szent István Társulat gondozásában 1945-ben közre adott Győzöd-e még? című kötet, majd az ugyanott, Jelenits István munkája nyomán 1976-ban Sík Sándor összegyűjtött versei című életmű-gyűjtemény, végül a már említett, 2006-os Vízözön előtt című verseskönyv adta közre.

ss520

A marosfői versek mindenekelőtt a természeti élményeket rögzítették, tudni lehet, hogy ezek az élmények Sík Sándor költészetének állandó és gazdag forrásai voltak. A költő nem csak a vasárnapi pihenés óráiban, nem csak cserkészvezetőként barátkozott a természettel, benne fedezte fel a Teremtő művét is, és ez megnyugvást adott a munkában telő és mindinkább zaklató tapasztalatokkal járó köznapok után. Mindennek igazolására talán elegendő Szemben a Nappal, Virág a tengeren, A tó lelke, A Vág ritmusai, Alkonyat a Balatonon, Fehér rózsák a Dunán, Erdő, Hegyek, Balatoni csend, Havasi pihenő, Homoki felhők, Cserfa a fenyvesben című korábbi és Őszelő, Hegyorom és fátyolfű, A három csúcs, Óda egy nyúlhoz, Láthatatlan őzikék, Hajnal a Normafánál, Jézus a Mátrában, A Dunáról fúj a szél, Szél a Pilisen, Búcsú a bükköstől, Halk szonett a csodálkozásról és Hold a Csóványos felett című verseire (és még igen sokra) hivatkoznom. Sík Sándornak ezek a költeményei változatos képekben és mindig valamilyen meditációval kiegészítve mutatják be elsősorban a hegyek: a Keleti Kárpátok, a Magas-Tátra, az Alpok, a Pilis, a Mátra világát, és beszélnek arról az „istenközelségről”, amely a természet világában barangoló papköltő mindennapi élménye volt. Közéjük tartoznak a marosfői versek is, ezek maguk is gazdag színvilágot festve adnak képet az erdélyi természettől kapott élményekről. Olyan költeményekre gondolok, mint a Borvízforrás, a Maros vize, A Fekete-Rez, A havason és még több költői mű. A budapesti világban tapasztalt visszásságokon, ellenséges indulatokon ilyenkor úrrá lesz az Isten által alkotott természet meghitt szépsége, a költő a büszke hegyormok és szelíd rétek világában keres és talál nyugalmat, ahogy A Fekete-Rez című versben olvasható:  „Az izzadt völgyön végigköpi kormát / A Kígyó feje: a vasúti mozdony: / Nincs menekülni más, csak fölfelé. / A Fekete-Rez hívón hajtogatja / Borókapártás homlokát felénk, / A fenti szél bizalmasan köszönt, / Gyerünk – jobb odafönt!” 1

Sík Sándornak ezek a hegyvidéki kirándulásai és élményei: az, hogy a zaklatott közélettel szemben a természetben és a benne élő emberek között találja meg lelki békéjét,  hasonlóan az erdélyi irodalom több költőegyéniségéhez, számára is költői ihletforrást jelentett. Hivatkozhatnám Reményik Sándor, Tompa László vagy (elsősorban) Áprily Lajos lírájára, ez utóbbi nevezetes verse: a sokszor idézett Tetőn ugyancsak arról tanúskodik, hogy költője a havasok békés világában fedezi fel a lelki nyugalom lehetőségét, éppenséggel egy román pásztor vendéglátó előzékenysége következtében. Csupán pár sort idézek Áprily Lajos nevezetes költeményéből, amely az „erdélyi gondolat” egyik „alapokmányaként” is jelentőséget kapott: „Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem, / vasárnap reggel a hegyekre mentem. / Ott lenn: sötét ködöt kavart a katlan. / Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan. / Időkbe látó, meztelen tetőjén / tisztást vett a bujdosó verőfény. / Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól. / Itt fenn: fehér sajttal kinált a pásztor / És békességes szót ejtett a szája, / és békességgel várt az esztenája.” Sík Sándor az (akkor még) színmagyar vidéken egy székely pappal találkozik, elhagyatottságában ennek a papnak a példája ad számára erőt. A vers megérdemli, hogy teljes terjedelmében ide idézzem szövegét: „Az arca ráncos, mint a csíki dombok. /A szeme, mint az erdőn az eperszem: / Melegít is és mosolyog is ejszen, / Ha a levelek hűséből kibontod, / De a homloka verejtékben ázik, / Mert harisnyásan, mint a többi székely, / A kurta nyárban ő is arat, csépel, / Szénát csinál látástól vakulásig. / Századok óta kullog fenekedve / Faluja körül a farkas, a medve, / De pásztor virraszt a plébánián: / Bástyaövezte kicsi templomának / Báránya közt még nem esett hiány, / Hála legyen a csíki Máriának!”

A marosfői tájversek és zsánerképek egyszerre adnak képet a lélek zaklatottságáról és megbékéléséről: az akkor zajló háborúról érkező mind baljósabb hírek nyugtalansággal töltik el a költő szívét, és ebben a zaklatottságban keres békét a hegyek és erdők között. Erről a nyugtalanságról tesznek vallomást a Borvízforrás, a Vízözön előtt, a Lajtorjás szekér vagy a Mindazonáltal című költemények, ez utóbbi vers szinte tragikus bibliai képekben fejezi ki a költő szorongásos közérzetét. „Imhol – olvasom – törvényt ül a bárány felett / Vérbűzös ordas, / S a bűn sárkánya mind a hét fején / Szentelt koronát hordoz./ Végképp benyelte az édes napot / A gyászos éjjel, / S a szótalan csecsemők lágy fejét / A sziklán verik széjjel. / Nem értelek, Uram, nem értelek, / De ne is értsek: / Honnan venném az irdatlan erőt, / Viselni Végezésed!”

Máskor a természet idillje, a magashegyi világ csendje és békéje (akárcsak Áprily Lajos imént idézett költeményében) ad időleges vigasztalást. A Hargitán, a Szénaboglya, a Fázó csillag, az Ázott kövön, A Maros forrása mellől (amely különben a szegedi Tisza-partot is felidézi), az Ember a szálláson és más hasonló versek a természeti világ békés nyugalmát mutatják be, arról beszélnek, hogy ez az elemi nyugalom milyen jótékonyan képes ellensúlyozni a történelmi megpróbáltatásokat. Az Úrfelmutatás pedig már szinte szakrális fénybe vonja a magashegyi hajnalhasadásnak a teremtésre, a Teremtőre utaló élményét. „Aztán csend lesz, ima-csend – olvasom – / Idelent és odafent. / Aztán egyszer valami / Hallhatatlant hallani. / A hegyek meghajlanak: / Homlokuk felett a nap, / Tűzaranyoltárkehely, / A természet térdepel, / S elkezdődik a csodás / Hajnal Úrfelmutatás.” A történelmi megpróbáltatások elől menekülő magányos költő: Az Oltárkő alatt, a Fázó csillag és a Lelki beszélgetés a fenyőfákkal című verseinek tanúsága szerintvalamiképpen szakrális magasságba emeli a természet dolgait, a költő számára ezek is az Isten üzenetét tolmácsolják, az Úr hatalmáról és szeretetéről tanúskodnak. A harmadiknak említett költemény sorait idézem ide: „Honnan van bennetek ez a szent nyugalom, / Ez az örökzöld bizalom, / Hogy így zöldelltek ingyen, télen-nyáron, betöltvén, / Amelyre küldtek, a fenyői törvényt? / Ki annyit tékozolt a semmi emberért, / Egyszer talán hozzátok is beszélt. / Tán még a Hatodik Nap fel sem hasadt a földre, / És veletek már Igéjét közölte. / Tán láttatok és láttok valami látomást, / Valami ős kinyilatkoztatást, / Amit a csillagok, amit az óceánok, / Mit emberrel közölni nem kívántok. / Amit én nem tudok, a titkot is, talán / Tudjátok régen s úgy néztek reám, / Mint szemmel simogatva, szakállukba nevetve / Jóságos nagyapók csacsogó kisgyerekre.”

Sík Sándor vallásos költészetének minden bizonnyal ez az elemi istenhit: istenszeretet, Isten iránti bizalom az egyik lényeges – a versek szövegét poétikai értelemben is meghatározó – tulajdonsága. Irodalomtörténeti és esztétikai-bölcseleti műveiben magas gondolati-eszmei síkon adott számot felismeréseiről, és ez a gondolatiság természetesen jelen volt költészetében is. A marosfői versek eltérnek mindezektől, bennük olyan ember, költő és keresztény beszél, aki nehéz történelmi terhek alatt a „hétköznapi” hívők gondolkodásával és nyelvén szólítja meg a Gondviselést, és vár eligazítást, vigasztalást – nem csak önmaga, hanem meggyötört népe számára is.

Jegyzetek:

1 Sík Sándor marosfői verseit a Vízözön előtt (Csíkszereda, Pallas-Akadémia Kiadó, 2006) című általam összeállított kötetből idéztem.

Dr. Pomogáts Béla
tanár, irodalomtörténész

Csoportot ajánlunk

Kapcsolódó linkek

hg.hu Online magazin az építészet, design és környezetkultúra témakörében.
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Kreatív Művészet Kreatív ötletek, fotók, videók minden témában a dekorációtól a street artig.
Művész-világ.hu Hasznos információk, érdekességek a film, a színház, a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet témakörében.
Napvilág.net Kulturális hírportál és online magazin.