A Mozi és történelem nevű Isztambulban megrendezett filmfesztiválon kapta a rangos elismerést Szabó István magyar filmrendező, kinek Oscar-díjas alkotását, a Mephistó című filmet vetítették a záróünnepségen. A rangos eseményen nem csak a rendező, de a film főszereplője, Klaus-Maria Brandauer is részt vett.
A negyven éve kamerák mögött ülő rendező Máriássy Félix osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakán, 1961-ben.
1962-ben Herskó János asszisztense volt a Párbeszéd című filmnél. Első önálló rendezése az 1961-ben készült Koncert című rövidfilm volt, melyet a Variációk egy témára (1961), a Kegyelet (1961) és a Te (1962) követett.
Szabó Istvánnak a francia új hullám ábrázolásmódját és nyelvezetét a honi filmművészetben sikerrel adaptáló korai nagyjátékfilmjei lírai hangvételű, önéletrajzi ihletettségű munkák, melyek a személyességnek magyar filmben addig nemigen tapasztalt varázsával ajándékozzák meg a nézőt. 1981-ben készül el a különböző nemzetközi szemléken közel 20 díjat nyert Mephisto című alkotás, a nácik kiszolgálását visszautasítani képtelen, művészi értelemben tehetséges, de erkölcsileg "tehetségtelen" színész professzionista magabiztossággal megrajzolt, metsző drámaiságú története. Még ugyanabban az évben a szakma a legrangosabb díjjal, az Oscarral is elismerte Szabó István filmjét. A mozi és a történelem találkozásának szentelt török filmünnep most életműdíjjal tiszteleg munkássága előtt. A világhírű rendező nem akar történelmet írni, csak olyan történeteket akar elmesélni, amelyek tanulságul szolgálnak másoknak. Szeretne érdeklődést kelteni egy történet, egy hős, vagy egy sors iránt és azt szeretné, hogy a néző, miközben szórakozik, jól szórakozik, aközben találjon olyasmit a történetben, ami őróla szól.
Legújabb filmjét a Csodálatos Júliát, alig pár hete játsszák a mozikban, de máris számos díjjal ismerték el. Annette Beninget filmjében nyújtott alakításáért jelölték az Arany Glóbusz-díjra. Ez azért is különösen fontos, mert aki elnyeri, az nagy eséllyel reménykedhet abban, hogy az Oscar-díj jelöltjei közé is bekerül a neve.