Amikor a makói gimnázium küszöbét átlépte, magával hozta a szolgaságtól mentes, szabad szellemiségű paraszti lét nyíltságát és egyenességét, emberségét és puritánságát, tisztaságát és romlatlanságát. Ehhez az erkölcsi magatartáshoz sohasem lett hűtlen. Az iskola fölébresztette benne a magasabb kulturális igényt. Első mestere, Ecsődi Ákos nemcsak művészetével, de puszta magatartásával, személyének varázsával is mély hatást tett rá.
Emberi tartására, világnézetének formálására meghatározó volt a cserkészethez való tartozása. A cserkész szellemiséggel oly mélyen azonosult, hogy ez zsigereibe is beépült. Ez nála magatartási forma. Amit a szülőházból hozott, az jobbára örökség; a cserkészettel szellemi ébredésekor találkozott, mohón szívta magába a makói 92. Csanád cserkészcsapat embert formáló légkörét. Évtizedek múltán ma is lélekben cserkész szemmel látja az őt körülvevő makro- és mikrovilágot.
Önarckép
Érettségi után az Iparművészeti Főiskolára vették föl, 1949-től a Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán folytatta tanulmányait. Itt sajátította el azt az összetett látásmódot, amely nélkül sohasem válhatott volna igazán nagy művésszé.
Szekeres István 1953 óta szabadfoglalkozású művész. Pályája kezdetén betűgrafikát, könyvborítókat és művészi könyveket tervezett. Diplomamunkáiról mestere, Konecsni György a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott: „Az itt látott borítók közül három Európa bármelyik könyvesboltjában megállná helyét”.
Számon tartva városunk szülöttjének művészi munkásságát, a későbbiekben mi sem volt természetesebb, mint hogy a gondozásunkban megjelenő fontosabb kiadványok borítójának tervezésére Szekeres Istvánt kérjük föl. Így lett mindenekelőtt a Makói Monográfia köteteinek és a Csongrád megye építészeti emlékei borítójának, sőt a múzeum első állandó kiállítási katalógusának megálmodója. Mivel a szocialista korban Makón piros kötésű összefoglaló munkák jelentek meg, a monográfia tervezésénél adott volt, hogy a város veres-kék történeti színei közül a kék alapszínt válassza, a címer háttérszíne is kék volt. Grafikusunk minden borító tervezésénél két változatot adott át megrendelőjének, rábízva, melyiket választja. Gondosan ügyelt arra, hogy a variánsok művészi elgondolásban, kvalitásban azonos értékűek legyenek.
Könyvtervezői munkásságát 1957-ben a Szép Magyar Könyv verseny oklevelével, 1973-ban Top Trade Marks of the Word diplomával ismerték el.
Tóth Ferenc boritó
Csongrád megye építészeti emlékei borító
Az 1960-as évektől grafikusunk sajátos műfaja az emblémák, védjegyek, logotípiák tervezése lett, valamint asszociatív rajzok készítése folyamatosan máig is.
A jelképnek, a szimbólumnak mindig fontos szerepe volt az életben, olykor a művészetben is. Az írástudatlanság idején segítette eligazodni az embert a világban. Korunkban nem hogy csökkent volna szerepe, egyszerűen nélkülözhetetlenné vált. Az információrobbanás következtében a rohanó életritmus, a fölgyorsult tempó arra késztet, hogy egy villanásnyi idő alatt képesek legyünk a jelek fölfogására. Az ember és a társadalom közötti kapcsolat kiépítésére a verbális érintkezés már szegényesnek és szűknek bizonyul. A bőbeszédűség és a fecsegés kora lejárt. Egyértelműen, világosan, félreérthetetlenül kell megnyilatkozni. A jel egyszerű, egyetlen világos egység, meggyőző erejű, szervezett egész, intenzív, jól megjegyezhető és értelmezhető. Egy-egy szimbóluma szavakkal talán nehezen írható körül, de villanásnyi idő alatt felfogható üzenet.
Az embléma alkalmazási köre igen tág: kerülhet árura, levélpapírra, prospektusra, csomagolópapírra, dobozra, plakátra, cégtáblára, könyvre stb. Kis mérete ellenére monumentális műfaj. Készülhet filléres nagyságban, de fölnagyítható tűzfalméretűre is. Vizuális jellegénél fogva nemzetközinek mondható, nincs föltétlenül egyetlen nyelvterülethez kötve.
A művészi alkotómunkában az embléma személytelen jellegű. Annyira tőmondatos megfogalmazást igényel, hogy a művész neve sem kerül munkájára. Az ilyen föladatvállalás a középkori szerzetesek alázatát kívánja meg alkotójától. Ebből az anonim világból csak kiállítások alkalmával léphet elő a művész.
Szekeres István egyéniségéhez különösen közel áll az emblémák világa. Lényeglátása, tömörítési készsége alapján vált ennek a grafikai műfajnak kiemelkedő alakjává. Akkor kezdett el vele foglalkozni, amikor Magyarországon nem tartozott a megbecsült műfajok közé.
Emblémák 1975–1988-ból
Az emblémák keletkezéséről művészünk így nyilatkozott: „Legszerencsésebb esetnek azt mondanám, amikor gyorsan ráérzek a témára. De ez nem mindig van így. Az első fázis a motívumok gyűjtése. Megpróbálom vizuálisan elképzelni az asszociációs vonatkozásokat. Több jel, motívum van ilyenkor előttem, s ezeket kell összeszedni, sűríteni, tömöríteni. A cél, hogy frappáns, mégpedig vizuálisan frappáns, érthető, egyszerűen, könnyen megjegyezhető legyen a rajz. Ebben a vonatkozásban kétségtelenül a tömörítés a lényeg. …
Az emblémának funkciója van. Nem öncélú művészet, nemcsak esztétikai igényeket elégít ki. Reális tevékenység, amely közelít a valósághoz, szinte beépül a konkrét gazdasági életbe. Mindig izgatott a jelképgrafika elméleti része is, hisz miközben a látszat az, hogy egy roppant egyszerű dolog, ha megvizsgáljuk – nemcsak formai, de tartalmi oldalról is – kiderül, valójában a lélektannal határos területe a grafikának. Az emblémának ugyanis pszichikai hatása van. Ha megnézünk egy emblémát, lényegében az első pillanatban eldől a sorsa. Megnyer vagy sem. És ez több mint tetszés – nemtetszés problémája. Ugyanis az embléma esetében nemcsak az a kérdés: tetszik-e, hanem túl ezen, képes-e befogadtatni, megértetni magát. A megformálás módjának asszociációs értéket kell hordoznia.”
Kiállítási plakátok
Az embléma korábban leíró jellegű volt, túl sokat akartak belesűríteni. Hogy Magyarországon is lakonikus tömörségűvé vált ez a műfaj, ebben Szekeres Istvánnak is nagy szerepe van. Járva az országot, Szekeres István emblémáit is régi ismerősként látjuk viszont. A Ferunion lánc-prospektusában az egymásba fonódó „j” betűi maguk a jelek, a két láncszem pedig a jelkép. A Ceglédi Háziipari Szövetkezet emblémája konkrét és elvonatkoztatott egyszerre. A tűbe fűzött cérna az öltésnek is kifejezője, de a cérna vonalvezetésével kialakított kalligrafikus „C” betű egy rendkívül artisztikus monogramot is ad. A Postás Szimfonikus Zenekar emblémája a „P” betű, benne a hegedű fejének jelenléte egyértelmű.
A Hotel Stadion plasztikus emblémája
A művésznek ebben a műfajban akkor van sikerélménye, ha olyan dolgot tud érzékeltetni, amit szóban is csak körülményesen vagy körülírással lehet kifejezni. Kosztolányi szavai írják ezt le érzékletesen: „Hidd el, nincs nagyobb művészet a törlésnél… nem azt jutalmaznám, aki egy tetszetős jelzőt talál, vagy egy kerek mondatot hoz össze, hanem azt, aki kigyomlál egy henye jelzőt, egy sületlen mondatot”.
Szekeres István is, amikor megkapja egyik-másik cégtől a tervezői megbízást, fölsorakoztatva, hogy mit is kérnének az emblémába belesűríteni, Kosztolányi módszerével hánt le róla minden felesleget, míg végül elkészül az epigrammatikus tömörségű jelkép.
Mindazon tulajdonságokkal rendelkezik, mint amit a kiváló esztéta, Mayer támaszt e műfaj gyümölcsöző művelői iránt. Vannak öröklött jellemvonásai: kézügyesség, kitartás, esztétikai intelligencia; szerzett sajátosságai: érzékelési fogékonyság, teremtő képzelet, esztétikai ítélőképesség; mindehhez járul még grafikai ötletesség, asszociációs könnyedség, a megszokott helyett az eredetiségre törekvés.
Meditáló személyiség, az embléma nála sohasem fölvillanó szikraként születik; sokáig érlelődik benne, fokozatosan tisztul, egyszerűsödik. Önmagával szemben hallatlanul igényes. A megformálásra fordított idővel nem takarékoskodik. Elveti a hóvakságnak nevezett jelenséget, a beidegződést, a kézenfekvő megoldást, az ismerőst, az általánost. Műtermében alkotás közben halkan klasszikus zene szól.
J. A. Múzeum
Nevét és munkáit a nemzetközi élmezőnyben tartják számon. A milánói gyűjteményes kiállítás óta – ahol mind a tíz beküldött emblémáját bemutatták –, személy szerinti meghívást kapott a legrangosabbnak számító tokiói kiállításra. Hazánkat itt egyedül ő képviselte. Munkái bekerültek a világ legjobb védjegyeiről készült tokiói IDEA japán szakfolyóirat European Trade Marks számába, amely 36 emblémáját közölte. 1979 tavaszán a Helikon Galériában rendezett Emblémák és szimbólumok című kiállítása az első magyar önálló kiállítás volt ebben a műfajban.
hagymatanács
Makói megbízásokat is kapott. A József Attila Múzeum emblémájának három fekete foltja nemcsak a múzeum M betűjét rejti magába, de a város múltját fürkésző intézményt azzal is érzékeltette, hogy Makó jellemző települési sajátosságát, a három út találkozásánál való születését is belefoglalta.
boldog új évet
A Budapesti Makóiak Baráti Körének fölkérésre 1972-ben alkotta meg a baráti kör emblémáját. Ebben egy leegyszerűsített hagymaforma fog össze két kezet. Nem csupán a várost jelképező hagyma és az összetartozást kifejező kézmotívum jelenik meg, de még érzelmi mondanivalót is hordoz azzal, hogy a két kéz szívformát alkot. Az emblémát meghívókon, porcelán díszvázákon, hamutányérokon, üdvözlő kártyákon is megjelenítették. Ennek az emblémának az alapötletét használta föl 1989-ben a Makói Hagymatanács jelképének megalkotásakor. Az új megfogalmazás még kiérleltebb, tömörebb; de absztraktsága ellenére is érthető. A korábbi fekete, ez utóbbi hagymavörös színű. A stilizált gyökérzet markánsabb, a kéz elvontabb lett, a hagymanyak rajzolatával pedig közérthetőbb. Érzékletesen fejezi ki, hogy a hagyma termelése, forgalmazása érdekében működik egy összefogás.
A rendszerváltás idejétől városcímereket és újból könyveket tervez, a makói kötetek mellett kortárs művészmonográfiákat (Kamotsay Istvánról, Gádor Magdáról, Nagy Sándorról). Makó város tanácsa 1989-ben bízta meg Makó történeti címerének elkészítésével. Nem pusztán megfestette, de kutatásában is elmélyedt. Az Országos Levéltárban tanulmányozta az 1615. és 1617. évi pecsétnyomókat, a galambnak vélt madarakról Györffy György akadémikus véleményét is kikérte. Tisztázódott, hogy az egyik holló, másik vízimadár (daru). Így nemcsak az 1892-ben megfestett címer fölelevenítésére került sor, hanem történeti rekonstrukciójára is.
Makó történeti címere
Az aranyszegélyű címerpajzs kék színű, alul zöld sávval. A címer főalakja az aranyszínű kereszt, melyet a zöld mezőbe abroncs rögzít. A kereszt küllőin a heraldikai bal oldalról jobbra zöld kígyó tekergőzik. A kígyó ezüst félholdra sziszeg. A kereszt tetején ezüstszínű, jobbra néző holló ül. A bal alsó szélen jobbra néző darumadár, mellette két zöld színű gyékényszál. A címer jelképrendszere: a kereszt a rá tekergőző kígyóval a megváltást, a hold a pogányság fölötti győzelmet, a holló hírvivést, a daru az éberséget jelképezi.
A városi zászló téglalap alakú, 90×180 centiméter nagyságú, hosszában piros és kék mezőre oszlik. A címer a zászló fölső harmadában helyezkedik el, fölötte Makó fölirattal, alján 10 centiméteres arany rojtozással. A megtervezett címert és a városzászlót 1990. február 9-én a testületi ülés tanácsrendeletben elfogadta.
Másfél évtized múltán, 2005-ben Makó képviselő-testülete a címer grafikai változatát, keletkezésének 450. évfordulóján, Szekeres Istvánnal olajfestmény formájában is megfesttette. A művész a régi címerfestő hagyomány fölelevenítésével a klasszikus részletező olajfestési technikával 150×100 centiméter méretű remeket alkotott.
Makói triptichon
Feledy Balázs művészeti író is úgy érezte, hogy a nagyméretű mű jól szervesül a hely patinás szelleméhez, de a tágas térben kisebbé válik. Így merült föl, miként lehetne teljesebbé tenni a látványt. Megszületett az ötlet: a mű teljesedjék ki triptichonná. Az egyik bővítmény utaljon arra, hogy Makó évszázadokig Csanád vármegye székvárosa volt, a másik jelezze, hogy világhírnevét hagymájának köszönhette. Ebben a szellemben indult meg a tervezési, majd a kivitelezési munka. A három mű nagy történelmi ívet húz 1555-től, az első pecséttől, a vármegye 1761-es címerétől a makói hagyma 1895. évi ábrázolásáig. Az utóbbi négyzetes kompozíciót körbe foglalta, címeresítette. (Ennél a műnél fontos, hogy ez nem címer, ez jelkép.)
A makói triptichon avatásán Feledy Balázs rámutatott az újraalkotás összetettségére; a motívumok, a színek, tónusok arányára; a mű belső arányainak tisztaságára, nemességére, igényes festőtechnikájára.
Szekeres István sokoldalú művész, tud hallatlanul precíz lenni, és tud ezzel egy időben szabad, lendületes, kötetlen vonalakkal önálló rajzokat készíteni. Már a főiskola elvégzése óta folyamatosan és rendszeresen rajzol, és időnként akvarelleket és olajképeket fest könyvek, könyvborítók és emblémák, városcímerek tervezése mellett. Ezek a precizitást kívánó munkák nemcsak sikereket, de a megélhetését is biztosították, és biztosítják még ma is. Ez tette lehetővé számára, hogy szabadon, kötetlenül, saját kedvére alkothasson, a saját érzéseinek, emlékeinek, gondolatainak adjon hangot a rajzban. Úgy érezte, hogy a világ dolgai bizony nem mindig tökéletesek, és ezeket humorral vagy szatirikusan egyedi rajzaival oldotta föl a maga számára, Ezekkel kollektív tárlatokon vett részt, de a nyolcvanas évek után egyre gyakrabban önálló kiállításain mutatta be őket Budapesten, Makón, Abádszalókon, Szegeden stb. Így egyre nagyobb helyet foglalnak el munkásságában.
Kis szekeres
Szitakötő
Szekeres István a szegedi Kass Galériában 2008-ban egyedi tusrajzaival mutatkozott be, amelyek hat évtizedet öleltek föl. A barna tusrajzok bölcs élettapasztalatról, sajátos világlátásról tanúskodnak, az élet letisztult szépségeit sugározzák. Becsei Péter szavaival nincs híján a humornak, rajzait a „ráncba szedett játékosság” hatja át. A grafikák hordozói, a merített papírlapok ősi kínai technikával egy szentendrei manufaktúrában készülnek.
Halparti
Művészünk szíve mélyén még mindig makóinak tartja magát. Felesége, a szintén makói Kiss Mária (Macuska), férje minden munkájánál ott bábáskodik. Olykor manuálisan is közreműködik: ragaszt, kasíroz, présel, de véleményt is mond, tanácsot ad. Kalligrafikus betűket oly szépen ír, hogy a Magyar Tudományos Akadémia fölkérésére hosszú ideig okleveleket készített. Ő belülről, de külső szemlélőként is – mintegy első kritikusként – együtt él a készülő grafikai munkákkal.
Fontosabb egyéni kiállításai
1978 Helikon Galéria, Budapest
1978 József Attila könyvtár
1978 Makóiak Baráti Köre, Budapest
1990 József Attila Múzeum, Makó
1993 Nyitott műterem, Bp. Százados úti Művésztelep
1994 József Attila Könyvtár, Makó
1996 Iskola Galéria, Abádszalók
1996 József Attila Könyvtár, Makó
2001 József Attila Könyvtár, Makó
2002 Városház Galéria, Makó
2008 Kass Galéria, Szeged
2009 Kolta Galéria, Budapest
2009 Bogárzó, templom
Főbb csoportos kiállításai
1953, 1970, 1971 Ernst Múzeum, Budapest
1954, 2007 Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
1958 Szabó Ervin Könyvtár, Budapest
1961, 1966, 1972, 2001 Műcsarnok, Budapest
1965 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1996, 2006 József Attila Múzeum, Makó
1981, 2000, 2002, 2004, 2006, 2008 Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba
1996, 2008 Józsefvárosi Galéria, Budapest
1998 Kultúrház, Salgótarján
1999 Vármúzeum, Simontornya
2002, 2006 Pataki Galéria, Budapest
2002,Uránia Filmszínház, Budapest
2004 Budapesti Történeti Múzeum, Bp.
2005, 2006, 2008 Kék Iskola Galéria, Budapest
2006 Csepel Galéria, Budapest
2005 Iparművészeti Múzeum, Budapest
2008 Régi Művészeti Galéria, Szentendre
Művei köztéren
1966 József Attila, márvány emléktábla. Párizs
1969 Mechwart Ádám, emléktábla. Bp.
1970 Amfora, plasztikus embléma. Bp.
1987 Bajatex, tűzfal-embléma és portál. Baja
1990 ÁFÉSZ, plasztikus embléma
1995 Miszter Sörház színes üvegablaka, Budapest
Díjak
1957 Szép Magyar Könyv oklevél
1973 Top Trademarks and Symbols of the World diploma
1979 Nívójutalom-díj, Kulturális Minisztérium
1981 Békéscsabai Művésztelep pályadíj
2000 Magyar Védjegy Életműdíj
2002 Makó város díszpolgára
2002 Magyar Köztársasági Érdemrend Aranykeresztje
2006 Csepel Képzőművészeti Biennále díja
2007 Marosvidék Galéria Egyesület elismerése
Dr. Tóth Ferenc
nyugalmazott múzeumigazgató
