Szép új világ versus 1984: Huxley és Orwell rémképei egymás tükrében
2013/08/07 10:30
8349 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A világirodalom sajátos típusát képviselik a változatos műfajú utópiák és ellenutópiák. Talán a két legismertebb és a huszonegyedik század embere számára legrelevánsabb ellenutópia Aldous Huxley Szép új világa és George Orwell 1984-e. Mindkét mű tanulságos és sok pozitív hozadékkal bírhat, ha akár a felvilágosodás, akár a huszadik század első felének kapcsán dolgozzuk fel őket az osztályteremben.

Huxley Szép új világ

Az ellenutópiák

Amióta Morus Tamás 1516-ban kiadta Utópia című híres művét, nagyon sok hasonló munka született az emberiség lehetséges jövőképeit, társadalomalternatíváit firtató szerzőktől. Az utópia kifejezés egy görög szóösszetétel eredménye, jelentése nagyjából „sehol-hely” vagy „nem-hely”, azonban a szó hangalakja összecseng az eutópia ’jó hely’ jelentésű szóéval, így az utópia jelentésében eredendően van egy pozitív mozzanat. Olyan világot, társadalmat jelöl, amely a tökéleteshez közelít vagy tökéletes; illetve az erről szóló művet (például regényt) is az utópia műfajmegnevezéssel illetik.

Az utópiák általában fantasztikus művek, és bár gyakran jövőképet festenek, nagyon jellemzőek arra a korra, amelyben születtek. Ahogy a sci-fi filmek (amelyek közül több tekinthető utópiának vagy ellenutópiának) is egy adott korra visszavezethető jövőképet konstruálnak (vagyis máshogy mutatja be a jövőt egy 1925-ös, egy 1960-as vagy egy 2005-ös sci-fi), úgy az utópiák is erősen korhoz kötöttek. Ez a helyzet az ellenutópiákkal (vagy más néven negatív utópiákkal vagy disztópiákkal) is, amelyek az adott korszak szerzőjének vízióját jelenítik meg, csak éppen az adott korban a legtökéletesebben rossznak gondolt társadalomról. Jonathan Swift 1726-ban, a felvilágosodás korában, a Gulliver utazásai negyedik fejezeteként az Utazás a nyihahák országába címmel kiadott ellenutópiájában az emberek visszataszító, agresszív és rosszindulatú ösztönlények – jehuk –, akiket az értelmes és kifinomult lovak, a nyihahák tartanak kordában. Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeménye, a magyar romantika kiemelkedő alkotása két ellenutópiát is tartalmaz: a falanszter-színt, ahol a természeti kincseiből kimerülő föld uniformizált, szükség-alapú társadalmat követel, valamint az eszkimó-színt, amelyben a már kihűlt földön lényegében egy elcsökevényesedett kapcsolatrendszerű, leértékelt létmódú, a túlélésért küzdő embereket látunk, akik azonban sem spontán, sem erő hatására nem szerveződnek társadalommá. Huxley és Orwell regényei, az 1932-es Szép új világ, valamint az 1948-as 1984 a hatalom problémáját helyezik a középpontba, és lesújtó eredményre jutnak a jövőt illetően.

A hatalom eszközei: a boldogság vagy a félelem?

A két híres ellenutópia sok ponton mutat különbséget, bár a társadalmi erőviszonyokat tekintve megegyeznek. Az emberiség rendkívül hierarchikus felépítésű, és ezt a hierarchiát senki és semmi nem bonthatja meg. A Szép új világ mesterséges egyedlétrehozással és kondicionálással éri el, hogy a szükségszerűség alapján az intellektuális képességeknek és a fizikai megjelenésnek megfelelően alfa, béta, gamma, delta vagy epszilon egyedek jöjjenek létre. Ezzel szemben az 1984 univerzumában a három (vagy ha a mitikus, talán csak a kollektív tudatban létező Nagy Testvért is számba vesszük: négy) társadalmi szint, a Belső Párt, a Külső Párt és a prolik között nincsen átjárás; a Belső Párt tagjai gyakorolják a tényleges hatalmat, a külső párttagok folyamatos megfigyelés alatt állnak, a hatalmi tényezőnek nem számító prolikat (és egyébként a külső párttagokat is) alacsony létszínvonalon tartják. Az állandó megfigyelés és a folyamatos háborús készültség az orwelli világban félelmet szül, és ez a félelem garantálja a hatalmat, valamint tartja össze a társadalmat.

A Szép új világ Londonjában (az 1984 is Londonban játszódik!) nyoma sincs a félelemnek, sőt általában a szélsőséges érzelmeknek sem: itt a társadalom minden tagja boldog, nem vágyik többre, mint amire születésétől kezdve kondicionálják, senki nem akar lázadni, háborúzni, mert nincs mi ellen: korlátlan kikapcsolódási lehetőség áll mindenkinek a rendelkezésére, nem kötik erkölcsi tilalomfához a szexuális szabadosságot, munkára is csak azért van szükség, mert a tétlenség nem egészséges. Vajon akkor miért is nevezzük ezt a világot ellenutópiának? Hiszen az emberiség végre elérte az áhított boldogságot, a világtörténelemben először. Ez utópia; kell ennél több? A Szép új világban a hatalom úgyszólván láthatatlan; azonban ha akár a legapróbb hiba csúszik is a tökéletesnek hitt társadalmi gépezetbe, kíméletlenül lecsap a devianciára.

orwell_1984 (389x640)

Hasonló a szép és a csúnya új világ

Ne legyenek illúzióink: Huxley világa ugyanúgy disztópia, mint Orwellé. Mindkét társadalomban a szabad akarat és a döntés lehetőségének a letörésével bírják engedelmességre az embereket (polgárokat?), csak míg az előbbi esetben a „panem et circenses”, „kenyeret és cirkuszt” évezredes elve érvényesül gátlástalanul, az utóbbiban a kiszolgáltatottság merevít mozdulatlanná minden lázadó szándékot. És mindkét rendszernek vannak őszinte rajongói: megfelelő szemellenzővel, nagy adag szómával, illetve készségszinten gyakorolt duplagondollal a rendszer részeként eszébe se jut senkinek kritizálni a körülményeket. Minden (ellen)utópiába kell egy markánsan külső, kritikus nézőpont, amely az olvasó által ismert valóság nevében kritizálja és provokálja az utópisztikus rendet. John, a Vadember, illetve Winston Smith rokonok: megkísérelnek változtatni a változtathatatlanon, keresztülvinni szabad akaratukat, de mindkettőjüknek beletörik a bicskája: John önnön szabadságának utolsó megnyilvánulásaként eldobja életét, Winston pedig elveszt minden szabadságot és döntési képességet: a szervezet sejtjévé degradálódik.

Sokan nem szeretik olvasni ezeket a műveket, mert semmiféle reményt nem mutatnak fel a végkifejletben. Az új világ nem hogy nem szép, de kegyetlenül zsarnoki: aki nem felel meg a szűkre szabott mércének, kihullik. Felismerjük vajon azon törekvéseket, amelyek a regényekben vázolt világokba torkollhatnak egyszer? Létezik a szabadság, egyenlőség, testvériség – így együtt? Swift, Madách, Huxley és Orwell ítélete lesújtó: valamelyik eszményünket mindenképpen fel kell adnunk, ez azonban magával vonja annak a teljességnek a feladását is, ami emberré tesz bennünket, illetve ami miatt jó embernek lenni.

További érdekes ötletek:

Mind Huxleynak, mind Orwellnek jóval a „huszadik század első felének világirodalma” tanagyag előtt helye van a középiskolás tanulmányokban. A felvilágosodás kapcsán kézenfekvő kapcsolódási pont lehet a két szóban forgó regény, még ha igényelnek is némi történelmi-irodalmi előkészítést: kiválóan vizsgálhatók bennük a racionalizmusról és az empirizmusról tanultak, valamint a francia forradalom híres hármas jelszava.

Kerek Roland cikke

Kapcsolódó linkek

Europeana Európa digitális archívuma
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Europeana tanár szemmel Ötletek az Europeana tartalmak felhasználásához

Tartalmak a Tudásbázisban

Irodalom 10. osztály Epika, líra és dráma a felvilágosodás korában
20. századi magyar írók Móra Ferenc, Illés Gyula, Márai Sándor...
A reneszánsz művészet Művészettörténet
Rajz és vizuális kultúra Képek tartalma és formanyelve

Csoportot ajánlunk