Szokatlan mesék
2014/08/14 16:02
2098 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Milyen egy megszokott mese? Milyen egy szokatlan? Meg lehet szokni a szokatlant?

_szokatlanmesek2

Tipikus és mese

Egyszer volt, hol nem volt… királylány, szegénylegény, sárkány, tündér, anyóka, boszorkány… palota, falu, házikó, tó, erdő, folyó, nap, hold… kívánság, próbatétel, elveszti, megtalálja, átváltozik… Sokunknak ilyesféle első asszociációink vannak arra a szóra, hogy mese. Ám a nép- és tündérmesék paneljei után eszünkbe juthat az esti mese a tévéből vagy pedig a Disney-mesék. A tipikus mese eleve arra való, hogy a gyerekek, a legkisebbek fantáziáját lekösse, hogy esténként abból olvassanak fel nekik, amíg elalszanak. Pedig ugyan milyen az a mese, amelynek hallatán el tudunk aludni. A mese inkább kössön le, adjon azonosulási mintákat, és foglalkoztasson. Akkor tulajdonképpen mi is az a mese, és mit tarthatunk szokatlannak ebből a körből?

Terápia

Valami olyat kell keresnünk, amire elsőre nem mondanánk azt, hogy mese, de valahogy mégis mesének érezzük. Esetleg induljunk ki a népmesékből; az lenne tehát a valódi, ami a szájhagyomány útján terjedő közösségi alkotás? Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyvében (Magvető, 2013) ezeket a műveket tartja gyógyító hatásúaknak, hiszen olyan archetípusokat tartalmaznak, amelyeket egy közösség hosszú időn át formált, csiszolt, alakított, és még ha változatokban is léteznek, hihetetlenül erős kapcsolatot tudnak teremteni a későbbi korok embereivel, velünk is. A műmesékkel, az „egyszerzős”, megkomponált alkotásokkal általában más a helyzet. Bár például a sokak számára ismerős ősképekkel operáló Andersen meséi Boldizsár szerint még jól használhatók terápiás célokra, a legtöbb meseszerző műveiben nem működnek a népmesékre jellemző terápiás „erők”.

Szokatlan, általában

A szokatlan mese tehát az lenne, ami nem közösségi alkotás, vagy nem működik egy közösségi alkotás módjára? Sok olyan mesét tudnánk említeni, amelyek műmesék ugyan, de nem mondanánk rájuk, hogy szokatlanok; Aesopustól Oscar Wilde-ig és még azon is túl sok igazán „meseszerű” mese született számtalan szerző tollából Másfelől pedig kis túlzással bármit képesek vagyunk megszokni, amivel sokszor találkozunk; és az sem árt, ha – mint a közönség egy tagja – a közönség többi tagjával együtt találkozunk a jelenséggel. Közönség megint csak sokféle lehet, legáltalánosabb definíciója talán az a szubjektív nézőponttól egyáltalán nem mentes kitétel, hogy az ember általában vagy az átlagember. Hagyjuk meg ezt a kifejezést most őrületes pontatlanságában, fogadjuk el, hogy az átlagember számára nem szokatlan például a Walt Disney Hófehérkéje, ám szokatlan Nepp János Hófehér című szintén kultikus, és igencsak szarkasztikus rajzfilmje – éppen amiatt, hogy parodizálja a Hófehérke-hagyományt. Ha pedig fegyelmezetten visszatérünk a könyv alapú, papírszagú, némán el- vagy hangosan felolvasott mesékhez, bízvást mondhatjuk, hogy az egyik kedvenc szokatlanmese-írónk nem más, mint Lázár Ervin.

Lázár Ervin szokatlansága

Lázár Ervin (1936-2006) meséi szokatlanságukban váltak megszokottá; a  Kossuth-díjas és nemzetközi Andersen-diplomával kitüntetett író olyan különös elbeszélésmódot teremtett, amely felnőtt és gyerek számára egyaránt izgalmas. A hétfejű tündér, a Szegény Dzsoni és Árnika, vagy A négyszögletű kerek erdő című köteteinek hősei úgy részei egy-egy nagyszerűen felépített mesevilágnak, hogy közben a kortárs olvasó számára is ismert témákkal, problémákkal foglalkoznak. Ráadásul az elbeszélő nem ritkán önálló, karakteres személyiségre tesz szert, és beszédbe elegyedik egy szintén fiktív mesehallgatóval, egy élénk fantáziájú kisgyerekkel, ezzel megteremtve valamiféle közösségi szituációt, a mesemondás és -hallgatás számára ideális bensőséges hangulatot. Hiszen egy figyelmes mesehallgatóban unos-untalan felmerülnek kérdések a hallottak alapján, amiket alkalmasint azonnal meg kell vitatni. Lázár Ervin egy-egy meséjének szerves része a meséről való gondolkodás is.

Végeredményben persze minden mese szokatlanná válhat. Egy igazán jó történet nagyon sok szinten működik, nemcsak azonosulni lehet egyes szereplőivel, nemcsak izgulni lehet az események kimenetelét illetően, hanem megfigyelni a létezés, a kapcsolatok, az emberi látásmód nagy összefüggéseit, sőt tanulni a világról és elsősorban magunkról.

További érdekes ötletek:

Az újraolvasás nem egyszerűen ismétlés; ha sok év után újra kezünkbe veszünk egy könyvet, bizonyos értelemben más művet olvasunk, mint annak előtte, hiszen az új befogadás más körülmények között, más előismeretek fényében történik. Vegyünk elő olyan meséket, amelyeket még gyerekkorunkban olvastunk/hallottunk utoljára, és figyeljük meg, miben mondanak más nekünk, mint akkor! Hiszen kétszer nem lehet belelépni ugyanabba a könyvbe.

Kerek Roland cikke

Kapcsolódó linkek

Europeana Európa digitális archívuma
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Europeana tanár szemmel Ötletek az Europeana tartalmak felhasználásához

Tartalmak a Tudásbázisban

Irodalom 10. osztály Epika, líra és dráma a felvilágosodás korában
20. századi magyar írók Móra Ferenc, Illés Gyula, Márai Sándor...
A reneszánsz művészet Művészettörténet
Rajz és vizuális kultúra Képek tartalma és formanyelve

Csoportot ajánlunk