A 80 éves Vén Emil Makón feleségével
Eredeti neve Weisz Emilió volt, haláláig Emiliónak hívta minden barát és ismerős. Magyar apának, olasz anyának a latin tengerpart fényözönében gyerekeskedő fia. Fiumében (Rijekában) született 1902. április 9-én. Édesanyjának nagybátyja püspök volt, a mamából apácát akartak nevelni. Apja szerencsi születésű szabómester volt. Előbb Triesztbe, majd Budapestre, azután Sátoraljaújhelyre költöztek. Tehetsége korán jelentkezett, 1919-ben Uitz Béla szabadiskolájában tanult. 1922-ben lerajzolta Krúdyt, a portré eljutott Rippl-Rónaihoz, majd Lyka Károlyhoz. E rajz alapján fölvételi nélkül bejutott a Képzőművészei Főiskolára. Előbb Benkhardt Ágostont, majd Rudnay Gyulát választotta mesterének.
Espersit János hívására 1925-ben Rudnay Gyula Makóra hozta nyári művésztelepre növendékeit. A mester Emiliót bízta meg a telep vezetésével. A művészkolónia záró kiállításakor a korabeli lap Barcsay Jenő és Istókovits Kálmán mellett Weisz Emilióra hívta föl a figyelmet. Rá csupa keresés, lendület, finomság és derű jellemző.
Önarcképe 1923-ból
A makói tartózkodás azért is fontos volt életében, mert itt ismerkedett meg Juhász Gyulával, Móra Ferenccel és József Attilával. Július 18-án festők, költők, írók, mecénások találkoztak, az előbbieken kívül itt volt Rudnay Gyula és Károlyi Lajos is. Művészünk 1972-ben így idézte föl Szeged költőjével való megismerkedését: „Juhász Gyulát akkor ismertem meg, amikor Espersit Jánost festettem. Neki tetszett a kép, modellt ült, jó képet festettem róla. Akkor írta azt a verset, ami a Délmagyarországban megjelent Velazquez halála címmel. Azért, mert annyira tetszett neki, amit Velazquezről meséltem”.
József Attilával is Makón kötött barátságot: „József Attilával sok éjjel és nappal beszélgettünk. Amikor ő szerelmes volt, szerenádot adtam. Olaszul énekeltem”.
Feleségem
1926-ban Emilió a vásárhelyi művésztelep munkájában vett részt, de a makói záró kiállításra is küldött néhány művet. Az ismeretlen kritikus kiemelte, hogy lelkét a nagy mesterek alkotásai, a nagyot akarás és a merész gondolatok hevítik. Arcképei egyéniek és karakteresek.
Espersit János vendégszeretetét hosszabb ideig igénybe vette, ugyanis három évre kitiltották a fővárosból. Ezt így idézte föl: „1927. március 15-én a Szociáldemokrata Párt engedélyezett ünnepén tíz embert – köztük engem is – letartóztattak. Elmentem Rudnay Gyulához. A mester azt mondta, politikai dologban nem tudok segíteni, ellenben írok Espersit Jánosnak. Nekem három napot adtak, hogy elhagyjam Budapestet. Espersit János azonnal válaszolt, és a legnagyobb szeretettel fogadott”. A makói otthonra lelés 1926 őszén lehetett. Juhász Gyula 1926. december 2-i Csenei Magduskának rögtönözött versikéjében Emílio, Pepilio nem alkalmi jelenlétére utal:
Magduska ma fázik,
A mackó meg ázik,
Pepilio piktor,
Pingál és pipázik.
Csenei Magda
Espersit János 1927. április 10-re kiállítást rendezett Hervay István alispán közreműködésével. Ezen több mint száz, zömmel makói vonatkozású képe szerepelt. Ez is azt sejteti, hogy már előző év végétől itt dolgozhatott, ilyen gazdag kiállítási anyagot néhány hét alatt nem lett volna képes létrehozni.
A Gazdasági Egyesület dísztermében megrendezett kiállítást dr. Nikelszky Jenő polgármester nyitotta meg. A kiállítás nem öncélú rendezvény volt, Espersit anyagiakhoz kívánta juttatni a szorult helyzetű festőt.
Espersit Caca
A kiállítást az Alföld szeretete, a képzelet szárnyalása és a színek gazdag változata jellemezte. A katalógus előszavát Espersit írta.
Makón ismerte meg az Alföld hangulatát. A népélettel is itt találkozott. Az ócskapiacon vásárolt tulipános ládát és a butellákat haláláig féltett kincsként őrizte. Egy emlékezetes makói parasztlakodalom is maradandó nyomot hagyott lelkében; megismerte vidékünk dalait, táncait, viseletét. Az akkor divatos szociofotó hatására megfordult a cigány városrészben is. Zolnay László szerint ekkori képei teszik magyarrá. Ez időből való tájképei alapján Vén Emilt már akár az alföldi festők közé is sorolhatnánk.
Majális
A Rudnay növendékek között 1927 nyarán már nem találjuk Vén Emilt, első kiállításának anyagi hasznából ugyanis régi vágya teljesült, külföldi tanulmányútra indult. Útlevelet Hervay alispán közbenjárására kapott. „Annyi pénzt szedtem össze – emlékezett –, hogy el tudtam utazni hosszabb tanulmányútra. Végig jártam Olaszországot, Franciaországot és Spanyolországot.”
Hazaérkezve egy darabig még Makón lakott. Innen nősült. Lili asszony (Jártó Lujza) megértő múzsája volt. A továbbiakban Hódmezővásárhelyen telepedett le, majd Pécel, Örkény, Budafok az állomáshelye. 1935-ben a makói lapban ezt olvashatjuk: „ide mindig visszahúzza valami ősi, leküzdhetetlen gravitációs erő, s a makói föld érintésétől megújul művészi ereje”.
Évtizedek múltán szép sorjában eltávozott a sok makói barát: Espersit, Fried, Kesztner, Könyves-Kolonics, Saitos Gyula és a többiek. Makói kapcsolatai megszakadtak. A fölnövekvő új nemzedék, létrehozva a Maros Menti Művésztelepet, kereste a gyökereket, és elsők között teremtett kapcsolatot az örökifjú mesterrel, aki 1973-ban ellátogatott a makói telepre, 1974-ben pedig a telep egész idejére leköltözött Makóra. „Nagyon kedves számomra – mondta –, hogy végre visszajöhettem ide, Makóra, ahol tényleg fiatalságom legszebb éveit éltem. Itt éreztem, hogy ez a város, ahol József Attila élt, ahova Juhász Gyula járt, támaszpontot jelentett művészi kibontakozásomhoz.”
Makói kiállításának megnyitásakor emberi vonásait Pogány Ö. Gábor így összegezte: „A magyar festészet történetének egyik legszeretetreméltóbb képviselője. Persze nemcsak egyéni tulajdonságai miatt, önzetlen kollegialitásáért, kellemes lényének emberséges megnyilatkozásainak közvetlenségéért. Mindenekelőtt azonban művészetének szellemisége növelte nagyra híveinek táborát, a piktúrában kifejezésre jutó bizalom, derű, igazságérzet győzi meg baráti lelkületéről a közönséget. Vidámság, bíztatás, lelkesség, szépség árad képeiből.”
Művészetében szülőföldjéről hozott magas hőfokú mediterrán szellemiség találkozik az Alföld kiegyensúlyozott nyugalmával, természetes egyszerűségével. Művészetének meghatározója a káprázatos színesség, de szerkesztési műgonddal és elmélyült iskolázottsággal párosulva. Nyolcvanadik születésnapján a Műcsarnokban rendezett kiállításon Pogány Ö. Gábor kiemelte: „Egyfajta délszakias hangvételről, vérmes lendületről szoktak értekezni műveit taglalván, s valóban, az a szinte korlátlan színesség, magas hőfokon jelentkező festésmód, ahogyan Vén Emil témáit előadja, óhatatlanul is a mediterrán atmoszférát, az itáliai, isztriai, dalmát partok fényittas hangulatát idézi a tárlatlátogatók emlékezetébe … Ám hiba volna Vén Emil piktúráját – egyoldalúan – optikai tünemények, mégoly varázslatos látványok visszatükrözésének tartani, hiszen alkotói módszerének nincs sok köze a tájak impresszionista lefestéséhez, – több benne az expresszív indulat és a kifejezést ugyanakkor okosan szabályozó konstruktivitás. Ami munkásságában latinos derű, érzékletes látomás, az legszemélyesebb hajlamainak, tehetsége jellegének jelenléte festészetében, mindenekelőtt észjárás, szemlélet, magatartás dolga. Emberi és művészi tulajdonságai között a közvetlenség, az őszinteség határozza meg karakterét, az a megható jóhiszeműség, nyíltság, ahogyan véleményt nyilvánít. Gátlás nélkül tud beszélni érzéseiről, gondolatairól, s ilyen lelkiállapotban festi képeit is.”
Toulon régi város - 1970
József Attila - 1973
Nyolcvanadik születésnapja ünnepségsorozatába Makó is bekapcsolódott. A múzeum gyűjteményes kiállítással hódolt az idős mester művészete előtt. Dr. Forgó István tanácselnök Pro urbe kitüntetést nyújtott át részére, a mester pedig József Attila portréjával ajándékozta meg a múzeumot.
Önálló kiállítások
1927 Makó, Gazdasági Egyesület díszterme
1929 Makó
1930 Hódmezővásárhely
1931 Makó
1933 Hódmezővásárhely
1934 Hódmezővásárhely
1954 Budapest, Ernst Múzeum
1959 Budapest, Csók Galéria
1965 Toulon, M . d’Art et d’Archeologie
1967 Budapest, Fészek Klub
1971 Nagytétény, Kastélymúzeum
1972 Budapest, Ernst Múzeum
1973 Makó, József Attila Múzeum
1974 Budapest, Fészek Klub
Hódmezővásárhely
1975 Bécs
1976 Budapest, Mednyánszky Terem
1982 Budapest, Műcsarnok
Makó, József Attila Múzeum
1985 Budapest, Gulácsy Terem
1992 Budapest, Várszínház Galéria
Budatétény, Galéria
Budapest, Vigadó Galéria
Dr. Tóth Ferenc
nyugalmazott múzeumigazgató
